És hogy szavaim ne vesszenek el,
Minden papírra ugyanazt írom.
Neked ismétlem őket, mert a tied, mind.
Az összetört lelkem előtt, leborulva,
Száz meg száz fohászt elmondok.
Most is hozzád, neked imádkozom,
Mint annyiszor oly sok éjjelen át,
Markolom a párnát és a sok sóhaj,
Elvész a tollak között, te érted.
Nem hallod és nem látod kínomat,
El sem jöttél,nem is ismertelek soha.