Unott tengerészek oly gyakran
fenséges albatroszt ejtenek fogságba
ki mindig ott repül gyanútlan
a tenegeren járó hajók nyomában

Ki még az előbb fenn a légben szállt
most esetlenül vonszolja magát
a két fehér óriás amgyalszárny
két törött, csonka evezőlapát

Mily nevetséges és mily elesett...
a sok matróz kacagva hahotáz
egyik azt majmolja, hogyan biceg
másik dug a csőrébe egy pipát

Így jár a költő is, ha fenn szárnyal:
földi íjász orv módon lövi le
szembenéz száz őt gúnyoló árnnyal
és saját szárnyában bukik fel idelent