Messze van még a sötétkék lepel
vörös lángban ég a látóhatár
a tó vizére aranyhidat emel
a légen áthatoló napsugár

Lila-kék-vörös fényjáték
e félholt létnek ajándék
pazar tűzcsóva-kavalkád
üli a nap saját torát

Lassan süllyed a semmibe
a vérvörös horizonton
felhőtengerbe bukik le
lángot gyújtva minden ponton

Néhány pillanat csupán
s az örökkévalóság
tűnik fel a nap nyomán
kíinyílik egy új világ

Kapuja a végtelenbe
utat nyit a képtelenbe
hol más a törvény, a lét, minden
hol nincs szenvedés, csak az éden

Ám haloványul a nyáresti látomás
a vörös lassanként sötétkékbe csap át
zárulnak a kapuk, haldoklik a fényár
egymás után huny ki minden csodás sugár

Kellemes, hűs szellő száll a légben
gyémánt fénypontok gyúlnak az égben
aranyporrá foszlik az utolsó nap-töredék
az éter csendesen, halkan köntöst cserél

Halk tücsökzene szól, rezegnek a lombok
hallgatnak a nappal harsány, zajos dolgok
a pacsirtát angyal-dalú csalogány váltja fel
lehull a nyugalmat hozó, sötétkék selyemlepel