Hullámzik a tenger
sós illata száll
parton a víz mellett
magányos lány áll
barna selyemhaja
enyhe szélben libben
két éjbarna szeme
a távolba réved
angyalarcán bánat
szívsajdítón gyönyörű
bús-törékeny szépség
édes, és oly keserű...
magányos könnycseppek
gördülnek le arcán
szíve belül, mélyen
vívja gyilkos harcát
megelevenedett szobor
hervadó, szép virág
kit kivetett magából
a kegyetlen világ
áll és nem mozdul meg
hullanak a könnyek
a tengerpart homokjára
egy széttört oltárára
szárnyaitól megfosztott
földöntúli angyal
néz szembe a semmivel
a magányossággal
elhervadt, szép tűzliliom
mit elnyel a tenger-ár
hiába égett egykoron
már csak a végére vár