Eight türelmetlenül várakozott a szülészet folyosóján.
Rendkívül izgatott volt és félt.

Az éjjel nem ment haza a munkahelyéről. Valami rejtélyes erő hajtotta belülről. Olyan megszállottsággal dolgozott a számítógépén, amit még sosem tapasztalt előtte. Volt már hasonló élménye párszor életében, de egyik sem volt ilyen mély és átható. A Nagy Terv eddig láthatatlan részei hirtelen megvilágosodtak előtte. A kódok a szeme előtt álltak össze funkcionálisan működő egésszé a maguk tökéletes eleganciájában. Az utasítások, elágazások, értékek és a benne tomboló érzelmek, formák, színek, dallamok mind összefonódtak és egyetlen, ritmusosan lüktető és forrongó egésszé olvadtak. Gondolatai peregtek, ujjai veszett ritmusban kopogtak a billentyűkön. Testében tökéletes rendezettség uralkodott. Mintha agya a múlt rengeteg keserűsége és fájdalma hatására teljes idegrendszerét újrastruktúrálta volna, hogy merő dacból egyetlen éjszaka alatt megalkossa mindazt, amire a Singularity Institues többi programozó zsenije hosszú évek kőkemény munkája alatt sem volt képes.

A telefon csörgése reggel 7:03-kor rázta ki szent alkotói révületéből, amikor már a kész kódot tesztelte.
Kellett néhány pillanat, amíg magához tért. A hang a kagylóban halk és visszafogott volt.
Eight mindent otthagyott és lerohant a bejárat előtt parkoló Mustangjához. Csikorgó gumikkal indult el és veszett módon hajtott a kórházhoz.
Feleségét kétperces fájásokkal hozta be a mentő. A szülés során azonban problémák léptek fel.
Be akart rohanni hozzá, de a műtő előtt két tagbaszakadt ápoló elállta az útját. Egyikük, a színes bőrű Alan azzal próbálta nyugtatni, hogy Jenny a lehető legjobb kezekben van, a doktor a megye legtapasztaltabb szülészorvosa és a jelen pillanatban csak zavarná a munkában. Az amúgy rendkívül békés és nyugodt ternészetű Eight előtt most lehullt a vörös lepel és nekikment. Majdnem egy teljes percig birkóztak a padlón, míg végül megadta magát. Később Alan azt mondta társának, hogy ha más meséli neki, ő ugyan el nem hiszi, hogy egy ilyen vékony emberben ilyen irdatlan erő lakozhat.

Miután Eight lenyugodott, Alan elment a dolgára, de a másik ápoló ottmaradt, hogy ne legyen probléma.
Kisvártatva a doki jelent meg az ajtóban, tekintete nem árulkodott semmi jóról.
- Mr. Carlson?
- Igen, én vagyok. - felelte Eight
A doki odajött hozzá. Csendesen beszélt.
- Kérem, nyugodjon meg. Dehoney doktor vagyok. - kis szünetet tartott - Sajnos a szülés során komplikációk léptek fel. A helyzet nagyon súlyos volt. Császármetszést hajtottunk végre. - megint szünet - Mindent megtettünk, hogy legalább az anyát vagy az újszülöttet megmentsük, de... - lesütötte a fejét - sajnos nem sikerült.
Eight látása elhomályosult, szeme elvesztette a fókuszt. Csak meredten bámulta a doki fakózöld köpenyét.
A doki kis ideig tétovázott, hogy kimondja-e egyáltalán:
- Fura ezt így kimondani... mintha túlságosan erősen ragaszkodtak volna egymáshoz és... mintha egyikük sem engedte volna el a másikat. Nagyon sajnálom.
Eight csak állt, kifejezéstelen arccal. Végül lassan felnézett az orvosra és akadozva ejtette ki a szavakat:
- Lát...hatom őket?
A doki képtelen volt állni a tekintetét. Lesütötte szemét.
- Persze. Természetesen.

A műtőbe belépve Eight-nek olyan érzése volt, hogy ezt már átélte egyszer. Zöld szövetek, kórházszag, a műtőasztalon az aranyszőke haj és az ismerős arc.
Jenny békés tekintettel feküdt. Mellén a baba. Mindketten mozdulatlanok.
Eight sokáig nézte őket. A nővérek és a doki illedelmesen magára hagyták.
Emlékek rohanták meg. Jenny arany haja a napfényben, Jenny csilingelő nevetése, Jenny meleg teste, ahogy hozzábújik, Jenny viccesen durcás arca, amikor azt ígéri, hogy egy óra múlva itthon lesz... Majd harag szállta meg. Dühös volt a dokira, magára, a saját gyerekére. Elszégyellte magát. Most már csak szomorúság volt benne.
Letérdelt. Végigsimított a lány arcán, karján, a babán. Szemében könnyek gyülekeztek. Felzokogott.

Kifelé jövet a doki várta. Zavart volt, nehezen kezdett bele a mondanivalójába.
- Eight, valamit még el kell mondanom. Nem tudom hogy kellene ezt közölnöm... de azért belevágok.
Amikor az újszülöttet kivettük Jenny hasából, egy kis tárgyra lettünk figyelmesek. A baba ezt szorongatta az egyik kis kezében.
Dehoney feléje nyújtotta kezét és szétnyitotta. A tenyerén egy kis műanyag lapocska feküdt.
- Van fogalma erről, hogy mi ez? - nézett rá kérdően a doki.
Eight nyomban felismerte a GXT memóriakártyát, ami új technológia volt és méregdrága volta miatt még nem terjedt el szélesen. Csak a legmenőbb és leggazdagabb fejlesztők használták.
Elöntötte a düh.
Ez valami hülye vicc?! - A doki szemébe nézett, de az csak ártatlan bociszemekkel bámult rá.
Fáradt volt az értelmezéshez. Elvette a kártyát és az ingzsebébe csúsztatta, majd megfordult és elindult kifelé az épületből.
Az egyik nővér még illedelmesen megállította és mondott neki valamit a temetkezési vállalkozóval kapcsolatban. Bólogatott, de a szavak kapaszkodó nélkül repültek át az agyán.
A bejáratnál parkoló tűzpiros Mustangra nézett. Most az egyébként kihívó fényszórók is mintha részvétet tükröztek volna iránta. Eight imádta ezt az autót, most mégsem ment oda hozzá, inkább elindult balra. Átsétált a kórház mellett zöldellő parkon. A Nap melegen sütött, a kavicsokkal fedett gyalogút zizgett és csikorgott a talpa alatt.

Ment amerre a lába vitte. Cél nélkül kóborolt a városban, majd félórányi járkálás után bement egy kocsmába. Eight csak társaságban szokott inni, akkor is csak mértékkel, ilyen helyeken pedig kamaszkora óta nem járt. A csapostól rendelt egy dupla scotchot, egy tízdollárossal fizetett és nem kért vissza belőle - most minden értelmét vesztette - majd leült az egyik asztalhoz.
A többiek - ápolatlan kinézetükből és üveges tekintetükből ítélve gyakori vendégek - gyanakvóan méregették, majd mikor rájuk nézett, visszatértek az italukhoz.
A scotch megszabadította a gondolatoktól és belülről felmelegítette. Tekintete révetegen vándorolt a koszos padlón, a kopott székeken, az asztalokon, a
sörösüvegeken, az elfuserált embereken, a tömény cigarettafüstön. Mikor végzett az italával, felállt és hazaindult.

Hazafelé még betért egy vegyesboltba és vásárolt egy üveg Johnny Walker-t.
Otthon elővett egy poharat, teletöltötte whiskyvel és lezuttyant a karosszékébe.
Most hullára issza magát.

Előrehajolt, hogy kioldja a cipőfűzőjét, de közben valami megnyomta a mellét. Benyúlt az ingzsebébe és meredten bámulta az ujjai között tartott fekete műanyaglapot.
A dokitól kapott memóriakártya.
Még rászáradt vérfoltok is vannak rajta. Kurva jó a humorod faszikám!
Felállt és lendületet vett baseball játékos módra, hogy kivágja a nyitott ablakon, de az utolsó pillanatban valami megállította.
Kinyitotta ujjait és újra megnézte a kártyát.

Végül is miért ne? A mai nap már így is a lehető legtotálisabban el van baszva.

Bekapcsolta asztali számítógépét és rádugta a GXT-olvasót.
A memóriakártyát berakva a hatalmas monitoron egy videolejátszás indult el.
A film a számítástechnika és a programozás fejlődéséről szólt.
Eight visszaült a székébe, bámulta a képernyőt és várta, hogy mikor jelenik meg rajta a doki kárörvendő feje gúnyos vigyorral... "Látod Eight, ez a te életed. Gépek, kódok, villogó monitorok. És amikor kapsz egy esélyt a sorstól, hogy kiszabadulj a hideg, technokrata világodból és ne legyél többet magányos, te azt is elkúrod."

De a doki csak nem tűnt fel a monitoron, ellenben a film egész érdekesnek bizonyult.
Az elején Neumann János beszélt az emberi agy logikai áramkörhöz hasonlatos működéséről, meg arról, hogy a felépítéséből adódóan végső soron bármilyen elképzelt dolog megvalósítható véges számú logikai lépéssel.
Majd a számítógépek generációs fejlődése következett, amivel párhuzamosan mutatták be a velük végzett folyamatokat.
Az évszámok peregtek és gyorsan eljutottak a 2012-es jelenhez. Eight előre tudta, mik lesznek megemlítve: Anette, a robotkutya, a Whiteback kvantumszámítógép és a GXT kártya több terrabájtos tárolókapacitása.
Várta, hogy jöjjön a végszó és végetérjen a film, de kisvártatva a 2013-as szám jelent meg a képernyőn.
Eight meglepetten a saját arcát pillantotta meg, a női narrátor hangja pedig lágyan közölte: "Ez az év a változások éve. A Singularities Institutes programozója, Eight Carlson forradalmi áttörést ér el az erős mesterséges intelligencia kutatásban. Megszületik az első igazán emberinek tekinthető mesterséges neuronhálózat, amely már készülése közben segíteni kezdi az őt programozók munkáját..."
Eight csak bámult, nem tudta eldönteni, hogy ez most az álmatlanság hatása-e vagy túl sokat ivott vagy szimplán megőrült, esetleg ezek kombinációja okozza-e a hallucinációt.
Nemsokára jött a 2014-es év, aztán a 2015-ös, és az egész film kezdett átmenni valami vad sci-fibe. Humán ekvivalens AI, első emberi tudatfeltöltés, Jupiter agyak, Omega-program, intergalaktikus kommunikáció, poszthumán lények, szingularitás...
Eight kikapcsolta a PC-t.
Elég volt.
A számítógépe azonban láthatóan nem így gondolta.
Az elsötétült képernyőn pár másodpercen belül bizonyos területek halványan derengeni kezdtek, majd elhalványodtak, mintha valami mozogna, úszna a felszín alatt.
Majd a képernyő anyaga mintha képlékennyé vált volna, elkezdett kidudorodni és kibuggyanni a keretből.
Eight most már biztos volt benne, hogy ez az egész baromság egy álom. Túl sok időt töltött a fantáziavilágában és megzakkant. Látott már ilyen embereket. Csak ez most vele történik meg.
A monitor azonban mit sem törődött azzal, hogy ez csak képzelet, és a képcső anyaga halk "bluggy" kíséretében teljes képlékeny valóságában kibukott az asztalra. Eight csak nézte ahogy az amorf fekete valami hullámzik előtte, majd a monitorra pillantott, amiben egy hatalmas lyuk tátongott.
A képlékeny fekete akármi alakja változni kezdett, ahogy a színe is. Tagolások jelentek meg rajta, mintha egyfajta osztódáson menne keresztül.
A részek egyre jobban elkülönültek, a színe pedig egyre világosabbá és krémszínűbbé vált.
Emberi formát kezdett felvenni és kis idő múlva már egy apró gyermekre emlékeztett.
Eight felismerte a kis kezeket, lábakat, a kicsi arcot és ó... az aranyszőke hajat.
Egy gyermek feküdt előtte és lélegzett. Mintha aludna.
Majd kinyitotta a szemét és ránézett. Mosolygott.

- Ne félj, apa. Minden rendben van.
Anyával is minden rendben.