Mozdulatlan ült magában,
Poros, sötét szobájában.
Körülötte könyvek száza
És kottáknak kavalkádja.

Haja kusza, fésületlen,
Ruhája is rendezetlen.
De ő ezt észre sem veszi,
Többé rendbe már nem teszi.

Véres kés hever a padlón,
Emberek néznek rá vádlón.
De ő meg se szólal, csak ül,
Mint arca: rezdületlenül.

Hiába kérdik, rángatják,
Szó nem hagyja el az ajkát.
S ím bírósági tárgyalás,
De az ő szava hallgatás.

Miért tette? Mondjon bármit!
Hallja, amit mondok? Érti?
Erre ő némán bólintott.
Most börtönbe fog vonulni.

Vigyék. Kár minden szócséplés,
Ezért harminc év büntetés.
Erre se reagál semmit.
El innen az őrült zsenit!

Börtön sötétjébe vetik,
Hol évek sora eltelik.
Szabadulásakor már vén,
Mégis hazaballag hetykén.

Tudja jól, hogy okkal tette,
Áldozata megérdemelte.
Szobája olyan, mint hagyta,
Poros, véres, s moly is rágta.

Pennáját késre váltotta,
Fejét gyilkolásra adta.
Így lett a nagy zeneszerző,
Véreskezű gonosztevő.