Nincs baj, noha mégis minden szód reszketeg,
kincs ajkad csak tőlem, én tőled reszketek.

Téged átkarolva nem létezik veszély,
fényed ölel viszont. El nem múló szeszély -
testünk szónál jobban, némán elárulta.
Estünk most is édes, noha bezárult a
selyempuha, bíbor gyöngykapu az égre,
melyen ketten léptünk át a semmiségbe.

A láng elült, igaz, de tart még a varázs:
a ránk terült csöndben a testünk szívparázs.