Az Unióban összeráncolták a homlokukat, és azonnal hívatták a miniszterelnököt és a pénzügyminisztert. Az uniós biztos vallatóra fogta őket a népességfogyás, az infláció miatt.
–Uraim, ha egy hónapon belül nem mutatnak be egy konszolidációs tervet, akkor kizárjuk az országukat az Unióból. Mégiscsak szégyen, hogy még Albánia is megelőzte magukat! Hova fogy a népesség? Mennyien is vannak most?

–Cirka ötmilliónyian. El lennék mi enyien is, nem nagy az ország eltartóképessége. Csak az a bajunk, hogy felbillent az egyensúlyunk. Akiket kitanítattunk a nép zsírján, pénzén, azok már mind az agyelszívás áldozatául esve Amerikának hozzák az extraprofitot. Aki meg itthon maradt annak nagy része béna, sánta, elmebeteg és skizofrén. A lakosság nagy része nyugdíjas és gyerek. Kétharmada pedig cigány. A cigányokat is nekünk kell eltartanunk. Az istennek se akarnak dolgozni!

–Ember, hova tették azt a teménytelen pénzt, amit az aranyborjú fialt?
–Befektettük uram.
–Mibe?
–Távoli szigeteken lévő ingatlanokba, vállalkozásokba, Offshort cégekbe. Az olajból pedig Grippeneket vásároltunk, hogy meg tudjuk védeni a légterünket!
–Nem mondom, jó üzlet volt. Hogy lehettek ekkora majmok, Hát ezt a zsebkendőnyi országot egy perc alatt átrepülik. Megfordulni is csak úgy tudnak a gépek, ha átmennek Szlovákiába! Minek maguknak ekkora vadászgép park? Hova akarnak maguk csapást mérni Afganisztánba?

–Oda is, mindenhova! Körkörös védelemre rendezkedtünk be uram.
–Mi ellen, a hülyeség ellen? Nem akarják beengedni az észt, maguk balfácánok. Hamarosan összeomlik a gazdaságuk.
–Már így is romokban heverünk uram. A gyárainkat lerombolták a tőkések, akiknek eladtuk, annak reményében, hogy munkahelyeket teremtenek nekünk. Ehelyett elvitték a berendezéseket keletre, mert ott tízszer olcsóbb a munkaerő. Nem kekeckedik velük a Szakszervezet, mert nincs nekik. –sorolta zihálva a pénzügyminiszter. Kifulladva nagy, kockás zsebkendőjével gyöngyöző homlokát törölgetve, kifulladva tátogott. A miniszterelnök vette át a szót.

–Uram eladtuk a hegyeinket. Radarokat telepítettek rájuk bagóért. Telivagyunk amerikai rakétabázisokkal, onnan se sok csurran, cseppen, merthogy azzal érvelnek Nato tagoknak kötelességük ingyen átadni a területet, hiszen őket is védik a rakéták. Az egyetemeket nagyrészt bezártuk, mert mi sem vagyunk marhák a gazdag Amerikának képezni szakembereket. A Művelődési házakat szintén felszámoltuk, most kuplerájok működnek bennük, gebinben. Az Operaházat kiadtuk játékkaszinónak, mert nem tudtuk fenntartani. Még az Országház lenne eladó, ha vevőt találnánk rá.–fejezte be, mert kifulladt. Újra a pénzügyminiszter vette át a szót.

–Már, már azon tanakodunk, minek nekünk ekkora terület nem tudjuk kivel megműveltetni. Bérbe kéne adni valakiknek, de kiknek? Már az osztrákok sem vevők rá. Befellegzett zsebszerződéseknek is. Mi lettünk Európa parlagfűbázisa! Egész Európa tőlünk tüsszög. Úgy elkerülnek bennünket a turisták, mint ördög a tömjénfüstöt. – toldotta meg a pénzügyminiszter főnöke szavait. Az uniós biztos keményen az asztalra csapott és így oktatta őket.

–Kapnak egy hónapot. Szomolják a káoszt. Konszolidálódjanak, mert, ha nem, akkor kizárjuk magukat az Unióból! Nem érdekel, hogy csináják. Azt sem bánjuk, ha elkótyavetyélik az Országházukat! Majd megtartják az üléseiket a Fehér ökörben, vagy a Hági sörözőben! A cigányokkal meg azt csinálnak, amit akarnak! Küldjék őket átnevelőtáborba. Tartsanak nekik szemináriumokat! Ecseteljék nekik, hogy a munka az, nemesit! Elmehetnek!

Hazatérve azonnal összehívták a minisztertanácsot. A miniszterelnök elsírta magát tehetelenségében. Seggnyalói, szekértoló, hű párttársai ugyancsak szipogni kezdtek. Kicsúszni érezték maguk alól a talajt. Aztán a miniszterelnök valagán égni kezdett a billog. Hirtelen kapcsolt. Bucskázott egyet a fején át és máris a pokolban találta magát Belzebub előtt. A főördög meghallgatta sirámait és rögtön intézkedett.

–Nem kell mindjárt beszarni Fercsikém! Kihúzlak benneteket a bajból, de tudod az árát?
–Tudom uram, el kell adnunk a lelkeinket a pokol urának.
–Úgy van. Amint visszatérsz jelentkezik nálad két kínai. Megegyeztek. Ők kihúznak benneteket majd a szarból. Aztán a kabinet minden tagjára rásütjük a billogot. Egy hónap mulva viheted a győzelmi jelentést az unióba.

Úgy történt minden, ahogy Belzebub megjósolta. A két szolgálattevő kanördög megfogta és gatyáját lehúzva a még szabad másik seggepartjára is, rásütötte a billogot, megerősítve az ördöggel kötött szövetséget. Aztán pillanatok alatt visszarepítette az ülésterembe. Semmit sem vettek észre a kabinet tagjai. Fel sem tűnt nekik a miniszterelnök távolléte. A teremőr sietett be, hogy két kínai úr kér bebocsátást. Miután beengedte őket a miniszterelnök előtt megálltak és átnyújtották neki a tervezetüket. A miniszterelnök bólintott és felkérte őket, hogy nagyvonalakban ismertessék a stratégiájukat.

Elsőnek Pö-cse – Csüng-ky adta elő tervezetét.
–Uraim. Ismerve az állattenyésztés tragikus helyzetét van egy javaslatom. Mivel a madárinfluenza kipusztította a baromfiállományt, a kergemarja kór miatt kivágták a marhákat,a sertéspestis sorra-rendre elviszi a sertésállományt, új stratégiát kell kidolgoznunk. Hogy többé ilyen csapdába ne eshessünk, betelepítjük a szilaj, midennek ellenálló ízletes húsú, jól tejelő tibeti jakokat. A jakokkal két legyet ütünk egy csapásra: lelegeltetjük velük a parlagfüvet, és munkát adunk a segélyeken tengődő cigány lakosságnak.

–Ácsi!–kiabáltak közbe innen is-onnan is. –a cigányt semmivel sem lehet munkára kényszeríteni. Úgy félnek azok a munkától, mint ördög a tömjénfüsttől.
–Erre is van orvosságunk uraim. Megvonjuk tőlük a segélyeket.
–Akkor széjjellopják a lakosokat, levágják a villanydrótokat, felszedik a síneket…–óbégattak a honatyák. A kínai ezt is kivédte.
–Hagy, szedjék! A vasút úgyis ráfizetéses. Megszüntetjük a vasúti közlekedést. Járjanak kocsin, vagy kerékpáron, ahogy Kínában is teszik. Hogy széjjellopják a lakosokat? Hagy tegyék. Egyszer azok is kiputyulnak és ők is munkáért fognak kuncsorogni, hogy új javakat szerezzenek.

–De, kedves úr, ha nem tudná nálunk akkora a munkanélküliség, hogy az égig ér! Vetette közbe a munkaügyi miniszter. A másik kínai ezt is kivédte. Imigyen szólott.
–Uraim, hatszáz gyárat telepítek ide. Itt lesz a kínai márkahamísító üzemek központja. Ontani fogjuk a hamismárkás cipőket, sportszereket, ruhákat. Becsődöltetjük vele az Uniót. Lesznek munkahelyek bőven. Lehet dolgozni, nem pedig a segélyeken piálni a kocsmákban! Aki magyar az, velünk tart! Lesz munka, lesz pénz, lesz kaja pia!

–És, ha az Unió bezártja a gyárakat, a hamísítások miatt!
– A kezünkre játszik uraim.
–Akkora kártérítést kérünk ezért a nemes gesztusért, amiért felhagyunk a hamísítással, hogy örömmel elengedik a magyarok összes adóság tartozását, csak szüntessük meg ezt a galád aknamunkát ellenük.
–Zseniális. Kinevezem Önt azonnali hatállyal gazdasági miniszterré! Csak még egyet áruljon el kedves Pöcsekintcsüng úr, mi lesz a gyárakkal, ha nem termelhetnek? Mi lenne, tyúkfarmokat rendezünk be bennük. A baromfipestisnek ellenálló kínai gyöngytyúkokat, pekingi kacsákat fogunk tenyészteni. Ezekkel és a tojásaikkal árasztjuk el az Uniót.

–Eszméletlen. Én azonnal lemondok a pénzügyminiszteri tárcáról és átadom a helyemet a másik zseniális hogyishívják kínai úrnak!–éktelenkedett a pénzügyminiszter is. Szám-lasza-ky úr mosolyogva fonta karjait mellére és meghajolva így válaszolt.
–Köszönöm a megtisztelő megbízatást. Tisztelettel elfogadom. Az egész projekt finanszírozását bízzák rám az urak! Miután eltörölték az adóságunkat, egyet bucskázok a fejemen, és máris hozom az aranyborjút. Elárasztjuk az Uniót hamis Eurókkal. Úgy fognak ríni, mint a taknyos gyerek, hogy tüntessük el az aranyborjút. Kihúzom én magukat az adósságspirálból. Mondta. A miniszterelnök intett és a két kínai helyet cserélt a leváltott miniszterekkel.

Pöcsecsüngky csettintett egyet és máris ott állt az asztalon az aranyborjú. Számlaszaky is csettintett, majd meghúzta az aranyborjú farkát. Az pedig úgy okádta ki magából a friss, ropogós Eurókat, mint aki sosem akarja abbahagyni. Nem győzték a miniszterek összkapkodni és a zsebeikbe, táskájukba gyömöszölni. Ebbe a nagy osztozkodásba egyszercsak a két kínai egyet bucskázott a fején át és átváltoztak kanördögökké. Egyenként lefogták a honatyákat, és meztelen seggükre ütötték a pokol bélyegét.

Miután mindegyiket megbélyegezték visszaváltoztak kinaikká és feltette egyikük a kérdést.
–Van-e még óhaj, sóhaj panasz? –a honatyák úgy nyögtek, mint a faszos tehén. Egyre csak vakargatták a fejük búbját. Aztán óvatosan megkérdezte egyikük.
–Mi lesz, ha a cigányok ellenállnak és nem akarnak jakpásztorkodni? Ha inkább levagdossák és felzabálják a rájuk bízott jakokat?
–Mi lenne?
–Belzebub majd elviszi őket magával a pokolba átnevelő munkatáborba. A pokolbeli szurokfőző üstök alá kell nekik tüzelniük, hogy legyen bennük mindig elegendő forró szurok, a harácsoló potentátok, miniszterek, honatyák és siblók főzéséhez. Miután kifőztük őket, vitriolban áztatjuk, hogy kiszáradjanak, mint a dió. Aztán hypóban fehérre mossuk a pokolbeli mosodában a lelkeiket és visszaküldjük őket Magyarországra, hogy folytassák áldásos tevékenységüket.

Amint befejezte válaszát a kanördög csettintett egyet és az egész stábot elnyelte a pokol tisztító tüze. A két kínai pedig elkezdte áldásos tevékenységét a szétzilált gazdaság stabilizációs tervének megvalósítására. Hamarosan százeres létszámú jakcsordákat terelgettek a cigányok és eszük ágában sem volt levagdosni őket, hiszen belőlük éltek. Az orszában úgy nőttek ki a kínai gyárak a földből, mint a gomba. A lakosok boldogan robotoltak bennük, mert kellett a hamis Euró, amivel kifizették őket tejre, kenyérre, ruhára, cipőre. Így éltek boldogan amig meg nem haltak. Az utódaik már azthívén, hogy itt van már a Kánaán zombiként teljesítették virtuális világuk urainak parancsait. Magyarország biztos láncszemként kapcsolódott bele Európa vérkeringésébe.