6.
A kocsmában zajlik a mindennapi élet. Az egyik sarokasztalnál a kártyázók verik a blattot és erősítgetik az öntudatukat, fröccsel, pálinkával és sörrel. A középsőasztalnál Kukucska Lajos nagybérlő tartja a mindennapi eligazítást feketenapszámosainak. Ilyenkor fizeti őket az aznap végzett munkájukért, aminek egyrészét, itt helyben el is isszák. Miért ne? Megdolgoztak érte.
–Emberek, a mai napszám tízórára 3000 Ft. Járuljanak az úr asztalához! Lajosbácsi fizet.–A népek pedig, szépen sorjában tartják a markukat a megérdemelt jussukért.

Lajos, agronómusként valaha a TSZ-be ágazatvezetőként dolgozott. Mikor a TSZ-t széjjelcincálták, akkor lecsapott két kombájnra és három traktorra. Fillérekért, szinte kilóra megvásárolta a gépeket. Ki vette a saját apai és anyai örökségét, a 27 hold földet. Elkezdett rajta gazdálkodni. Jól ment az üzlet és kevésnek bizonyult a föld. Ekkor ütött be a jólét. Hála Józsibácsi kendermagosának a lakosság tele volt aranytojással. Lajosnak jó volt a lapjárása és hamarosan elnyeregette a falusiak aranytojásait.

Mivel a hirtelen ölükbe hullott földekkel a mezőgazdaságból kiábrándult lakosok nem tudtak mit kezdeni gépek nélkül, szépen bér beadogatták Lajosnak a földeiket. Lajos a tőlük elnyert aranytojásokkal fizetett nekik a bérletért, amit pár nap alatt Csócsával a veres hentessel és Lexivel egyetemben újfent visszanyertek. Így nem maradt más választásuk a népeknek, mint a saját, bérbeadott földjeiken napszámosként Lajosnak extraprofitot termelni verítékes munkájukkal. Avagy a tyúkosnál trágyát hordani, tápot keverni, tojást szedni fillérekért.

A kártyaasztalnál tyúkos Lexi, Csócsa hentes, Fejgli Csula, a Kottafejű foltozószabó, és Dikóné a helyi fűszeres, ütötték a lapokat. A lakosoktól záloghitelbe adott aranytojásokkal játszottak. Egy aranytojásnak húszezer Ft volt az értéke. Kártyázás közben folyt az ilyenkor szokásos eszmecsere. Éppen a kormány adócsomagjának taglalásán rágódtak. Lexi vezette fel a témát.
–Emberek, mit szóltok ezekhez a karácsonyi csomagokhoz?
–Úgyigaz: ezek előrehozták nekünk a karácsonyt! Jól feljbekólintották a népet az ódóemeléssel!–szívott egyet a szivarján Dikóné, és emelte a tétet.

A partnerek komolyan bólogattak, és fröccseikbe fojtották utálatukat. Legszívesebben lábuknál fogva rángatták volna ki a bársonyszékekből az adóprés kiagyalóit. Csócsa, elkeseredetten vágott közbe:– ha így megy, tovább lehúzhatom a redőnyt! A népnek nemhogy pénze, de már egy szem aranytojása sincsen, hogy húst vásárolják nálam! Sorra büdösödik a hús a mélyhűtőmbe. Nem győzöm tizedszerre is újra fagyasztani, amit nem visznek el. Kontra! Ütöm a bankot! –zárta a monológot. Tyúkos Lexi trónfolt: kontra innen is! Mondta és kiterítve a lapokat besöpörte a bankban lévő hetvenkét aranytojást. Megelégedetten nézett körbe és egyhajtókára kiitta a sörét. Majd lassan, komótosan megszólalt.

–Lassan mondom, hogy minden hülye, balek értse: nem igaz, hogy nem lesz gázáremelés, nemigaz, hogy nem lesz több csomag! Értitek, hee? Nemtom mire megy ki a játék, de nem lesz ennek jó vége. Az Unió felzabál bennünket szőröstől-bőröstől. Eddig is csak úgy éltünk meg, ha kicsaltuk, loptuk a szemit az államnak! Ezután meg belefingunk nekik a nulláslisztbe! Most ezzel a rohadt Ügyfélkapuval kergetnek az őrületbe bennünket. Hát honnan vegyen a paraszt számítógépet, mi a francnak neki az Internet, amikor örül, ha ki tudja böngészni a Népszabadságot! Nemigaz Józsibácsi?
–Jól beszélsz, mert nem dadogsz!–vette közbe Józsibácsi és nagyot sercincve köpte a sarokba, a nikotinízű, keserű nyálat. Még,jó,hogy az ördög ajándékait nem adóztatják meg!

–Ne keseredj el arra is sor, kerül cimbora. Mindig lesz olyan ember a közösségben, aki beárul az Apehnál! Majd jön az Adókommandó, vizslatnak, aztán bilincsbe verve visznek el, hiába is lamentálsz! Bezárnak a dutyiba a tyúkocskáddal együtt!
–Akkor már vigyék el a Börcsök tehenét is! –vágott vissza Józsibácsi. Erre Börcsök megütötte a bankot és meg is nyerte.
–Na, erre varrjál gombot cimbora! Te elviteted a tehenemet, én meg elnyerem a kendermagosodat. Na ütöd a bankot? A kendermagos a tét!
Józsibácsi azonban óvatos duhajként hagyta veszni a tojásit. Nem válaszolt a kihívásra. Csócsa fordított egyet a szón.

–Emberek, mit szólnak ehhez a Zöld könyvhöz?
–Mit szónánk? –húzogatták a vállaikat, meg a poharuban levő borokat, söröket. Miután lehúzták a maradék cseppeket is újabb kört rendeltek. Csócsa folytatta okításukat.
–Tudjátok ti mit jelent az a rohadt vízit meg az ágydíj? Nem, majd megtudjátok.
–Eddig háromhónapra ki írathatták a krónikus betegek a szokásos gyógyszereiket. Most, majd havonta kell, hogy több legyen a vizit, vagy receptdíj!

–Én meg azt hallottam, hogy az ágydíjba beszámolják a kacsáztatást, lepedőmosást is! Naponta háromszor fog ezen túl vizitelni a főorvos, osztályos orvos, és az alorvos… Amikor kikupálsz, akkor a kezedbe nyomott számlától újból kómába esel és megüt a guta. Ekkor újabb kezelés következik. Újabb számla, újabb strok! Aztmondják, hogy agyi történés…–fitogtatta műveltségét Lexi.
–De tudod?–vágott közbe Csula, a foltozószabó.
–Tudom, hát: az anyósomat harmadszor ütötte meg a guta, de mindig túlélte. Komolyan mondom, nem győzöm termelni a tojásokat, hogy álljam a kórházi költségeit. Hogy nem tudja az ég beszippantani!

–Gyerekek, nem érdemes betegnek lenni!
–Aki beteg, haljon meg!–kontra!
–Rekontra!
–Szubkontra, Fedák Sári!
–Csillagos ég! –zárta rövidre a kört Dikóné, és kiterítette a lapokat. Mélyet szívott a szivarból, leharapta a végit és kiköpte a sarokba csumát! Kajánul végignézett a savanyú pofát vágókon, és besöpörte a harminhét aranytojást. Miután elrakta feneketlen erszényébe, ráült, mint kotlós a tojásaira és így sopánkodott, miközben keverte a lapokat, az újabb osztáshoz.

–Megöl bennünket az állom! Vagyonadó, kamatadó, építményadó, kapuadó, kéményadó… Nem győzi az ember letagadni, széjjelíratni a vagyonkáját a szegény rokonokra, csecsemőkre, aggokra. Egyre csak csavarják a nyakunk körül az adóprést. Komolyan mondom már lopni,csalni,hazudni se éri meg, mert ha így megy bevezetik még a hazugságadót is, aztán kampec!

–Rettegjenek a gazdagok! A csóróknak nincs mitől félniük! Legfeljebb éhendöglünk mire ránk köszönt a kollaktív jólét. Úgy járunk, mint a Toldi lova!– Szólt bele a vitába Krapaj, a vendéglős. –Ha legatyásodik a nép, ki jön a Kurtakocsmába!

–Igazad van Krapaj! Egy kör pálinkát az uraknak! Az lén kontómra!–szólott Dikóné a korcsmárosnak. Így folyt a békés iszogatás, kártyázás, kultúrálódás, amikor elsötétült a bejárati ajtó és feketére maszkírozott pofájú kommandósok lepték el a kocsmát. Egyenesen Börcsökhöz léptek. Kiemelték, és már vitték is. Betuszkolták a feketautóba és meg sem álltak vele a partalmentig.

–A szentségit! Elvitte az ördög a Börcsököt! –óbégattak, és megrökönyödésüket pálinkába fojtották.
–Így jár az, aki az ördöggel cimborál!–mondták kárörvendően Józsibácsira tekintgetve. Az öreg elvörösödve tekintgetett körbe pártfogóra vadászva, de mindenünnen ellenséges tekintetek meredte rá. Hiába az irigység még a hálánál is nagyobb úr. Magában minden aranytojással megajándékozott azt kívánta, hogy bárcsak vinné el az ördög a Józsibácsit is és akkor itt maradna nekik az aranytojást tojó tyúk!

Az öreg kétségbeesésében bucskázott egyet a fején és úgy előlük, mint a kámfor. A kocsmatöltelékek úgy meresztgették a szemeiket, mint borjú az újkapura. Az ördög pedig mintha a földből nőt volna ki ott állt előttük. Meghajolt és a kezében tartott aranytojást tojó tyúkocskát az asztal közepére állította. Így szólt hozzájuk.
–Kérésetek parancs. Elvittem a Józsibácsit. Mi legyen a kendermagossal? Egyszerre éktelen hangzavar keletkezett és mindenki magának követelte a tyúkocskát. Az ördög megvakarta a fejét zavarában így szólt.

–Emberek: aranytojást tojó tyúkocska, csak egy van. Ti pedig sokan vagytok. Ha annyifelé szedjük, ahányan kéritek, mi marad belőle? Nevezzétek, meg azt, akit érdemesnek tartotok a tyúkocska birtoklására. Erre aztán kitört a botrány. Mindegyik saját magának vindikálta a tyúkocskát. Az ördög felháborodott ilyen nagy önzés, és mohóság láttán és csettintett egyet. Megjelent a másik kanördög. Egyenként a térdére fektette a kocsmatöltelékeket. Lehúzta a gatyájukat, míg a másik kanördög a tüzes billoggal rásütötte meztelen fenekükre a billogot.

Miután elvégezték a dolgukat, bucskáztak egyet a fejükön, és a tyúkocskával együtt visszatértek a pokolba. A síró, rívó kocsmázók pedig kívül-belül pájinkával próbálták helyrebillenteni az öntudatukat. Úgy ríttak, mint akiknek nem jutott krumpliföld.