Sajátos szokásaink, nem adtak sok lehetőséget, a pihenés kiélvezésére. A munka az egyetlen és legszentebb kötelesség, mely gyógyírt nyújt mid a test, mind a lélek nyavalyáira. Ebben a szellemben nőttem fel, és szinte ez az egyetlen dogma, melyben a mai napig töretlenül hiszek.

A kényszerpihenővel töltött napok feszültsége, majd felőrölte minden türelmemet. Alig vártam, hogy tanítványaim elé álljak és elkezdhessem áldásos tevékenységemet.
Az első tanítási napon, azzal az elhatározással léptem be a szoba ajtaján, hogy minden áron letaszítom Glundadlint a trónjáról. Ehhez egyetlen eszközömet, a leányokat óhajtottam bevetni.

Alaposan átértékeltem tanítási módszeremet, és többé nem hagytam lehetőséget oktalan fecsegésre, és értelmetlen játékokra. Sajnáltam ezeket a gyermekeket, amiért a teljes tudatlanság, és az alázatosság jegyében élik mindennapjaikat. Bár az én tudásom is csekély volt még, öntudatom percről percre erősödött.

Mint már említettem, nem álltak rendelkezésemre semmilyen iratok, melyeket tanulmányozhattam volna, ezért saját, egyszerű példamondataimon keresztül vezettem be a lányokat, a betűk világába, a gondolatok világába. Hamar rájöttem mekkora fegyver van a kezemben, és milyen hatalmas eszköz is a szó.

Igyekeztem a lázadásnak még a látszatát is elkerülni, ezért mondandómat álomképekben adtam elő. Ezek a szövegek, rendszerint valami vadállatról szóltak, mely rettegésben tartja fajtársait. Történeteim egyre sokszínűbbek és érdekfeszítőbbek lettek. A szereplők egészen emberi jellemvonásokkal bírtak. Szerettek, gyűlöltek, engedelmeskedtek és mindig fellázadtak. Minden egyes mese, a zsarnokság meséje volt. Diadalittasan figyeltem, hogy csíráznak ki azok a magok a fejekben és a lelkekben, melyeket a legnagyobb körültekintéssel hintettem el. Megéreztem a hatalom ízét, melynek eddig csak szenvedő alanya voltam.

Csodával határos módon, különös tanítási stílusom nem jutott el Glundadlin fülébe. A lányok és köztem, tehát megszületett az első, halovány ki szövetség.
Az is megfordult a fejemben, hogy egyszerűen félnek beszélni. Csöppet sem lepődtem volna meg rajta.

A gondok, reggeli rosszulléteim megszűnésével kezdődtek. Ellenben, rémülten kellett tapasztalnom, hogy testem lassan átalakul.
Ősz felé járt az idő, vastagabb, rétegesebb ruhákat hordtunk. Újonnan szerzett domborulataimat, így jól tudtam álcázni. Gli előtt, azonban nem maradhatott titokban testem átalakulása.
Éjszakánkét próbáltam a sötétbe burkolózni. A szerelmet, amúgy sem kívántam többé. Azok a gyöngéd érintések, melyek korábban vigaszom egyetlen forrásai voltak a szürke hétköznapokban, sorra elmaradoztak. Nem tudott többé lázba hozni Gli szerelme, és ezt érthető módon neheztelte is.

Egyik este, mikor vacsorához készülődtünk, észrevettem, hogy Gli a kebleimet bámulja. Idegesen húztam összébb ruhám kivágását, de ő továbbra is a testemet fürkészte.
- Régebben, nem jöttél zavarba a pillantásomtól - szólt halkan.
- Nem zavar, csak fázom - próbálkoztam erőtlenül, de őt nem hagyta nyugodni a válasz.
- Megváltoztál.
Éppen ettől tartottam. Émelyegni kezdtem, és minden vér kifutott az arcomból. Fogalmam sem volt mi történik velem, de ösztönösen el akartam rejteni Gli elől.

Mikor végre az ételhez ültünk, úgy tömtem magam, mint aki három napja nem evett egy falaltot sem. Gli gyanakodva figyelt, és én pont ezt akartam elérni.
- Nagyon sokat eszel mostanában - állapította meg.
- Tudod, Gli, majdnem éhen haltam az erdőben, jobban kívánom az ételt - válaszoltam szemrehányóan. Reméltem, beéri ezzel a magyarázattal, és végre le száll rólam.
- És sokkal kevésbé kívánsz engem.
Riadtan rezzentem össze. Arra számítottam, hogy Gli végre napirendre tér a dolog fölött, ehelyett gyanakvóan vizslat tovább, és csípős megjegyzéseket tesz.
Az a gyanúm támadt, hogy Gli jobban tudja mi történik a testemmel, és ez cseppet sem volt megnyugtató.

A vacsora végeztével, arra az elhatározásra jutottam, hogy az általam ismert egyetlen módszerrel oszlatom el kétségeit. Szokásommal és vágyaimmal ellentétben, szeretkezést kezdeményeztem.

Sokáig forgolódtam még álmatlanul, mire elnyomott a fáradtság. Álmomban az erdőt jártam, leküzdhetetlen kíváncsisággal a szívemben,egy különös, kékesen derengő fénynyalábot követtem.
Hirtelen, egy tisztáson találtam magam, melynek közepén kivilágított kunyhó állt. Ablakaiból földöntúli fény szűrődött ki az éjszaka sötétjébe. Megbabonázva követtem vágyaimat, és az ajtóhoz suhantam. A kép, ami elém tárult, túltett minden korábbi rémálmomon. Két vonagló, fekete alak feküdt a padlón, pontosan azon a helyen, ahol rendesen a tűznek kellett volna lobognia. A kékes fény forrását sehol sem találtam. A görcsös táncot járó testek, egyre elevenebbé váltak rémisztő, és undorító hangokat hallatva.

Elborzadva fedeztem fel saját meggyötört testemet, a sötétségbe burkolózó, nagydarab figura alatt. Álombeli önmagam hangosan felsikított, mire futásnak eredtem. Újra a fák között találtam magam, ezúttal, egy vörösen izzó fénygömböt hajkurásztam. A fák göcsörtös ágai kinyúltak felém, vérző sebek ezreivel csúfítván el a bőrömet. Mintha az egész erdő sivítva üldözött volna.

Újra a kunyhó előtt álltam, a csönd fullasztóan nehezedett rám. Félve közelítettem meg, a tárva- nyitva hagyott ajtót.
A házban, újfent két alakot pillantottam meg. Az egyik a földön feküdve, vadul kapkodta a levegőt, a másik karba tett kézzel figyelte a szenvedőt. Hirtelen fény villant, vérvörös, cikázó szikrák világították be az egész szobát.
Glundadlin kéjesen kacagva állt, tehetetlen testem fölött. Zihálásom hörgéssé fajult, testem dagadni kezdett, épp mit a valóságban. A felgyorsult események a hatalmuk alá vonták egész lényemet. A szoba fényei kialudtak, majd fehéren felizzott a testem. Glundadlin egyenesen rám nézett. Egy véres rongycsomót szorongatott a kezében. Már csak ketten voltunk, szemtől szemben. Hipnotizálva léptem közelebb, mire az anya felém nyújtotta a szörnyűséges csomagját. Engedelmesen átvettem és tartalmára fordítottam a tekintetemet.

Verejtékben fürödve ébredtem Gli mellett, a hőségtől fulladozva tápászkodtam fel az ágyról. Kétségbeesve botorkáltam ki a szabadba, és az első fánál összeroskadtam a gyomromat bénító émelygéstől. Megkönnyebbülést remélve adtam vissza vacsorámat a természetnek, majd könnyezve kuporodtam össze. Hangtalan zokogás rázta egész testemet.
Hirtelen, egy kéz szorítását éreztem a vállamon, és arra riadtam fel, hogy Gli guggol mellettem. Szemei szikrát szórtak, remegett az elfojtott indulattól. Felrántott a földről, és erőszakosan visszacibált a házba, ahol az ágyra lökött.

Minden porcikám belesajdult az ütközésbe.
Gli eszeveszett dühvel rohangált a házban. Néha vettet rám egy vádló pillantást, de percekig egy szót sem szolt.
A támadás hirtelen ért, mikor egy ugrással rám vetette magát, és az ágyhoz passzírozott. Rémülten kapkodtam levegőért, és könyörögve néztem gyűlölködő szemébe.
- Hazudtál nekem - sziszegte.
Kétségbe esetten ráztam meg a fejem, mert egy hang sem jött ki a torkomon.
- Hagyd abba, - suttogta vészjóslóan - egy szavadat sem hiszem többé...
- Gli, - nyögtem minden erőmet összeszedve - kérlek...
Végre leszállt rólam, de nem tágított mellőlem. Megvárta míg levegőhöz jutok, majd folytatta:
- Most pedig, mindent elmondasz nekem, töviről hegyire. Ha hazudsz, és hidd el tudni fogom... ha nem mondasz igazat, nagyon megkeserülöd.
Zokogva bólintottam, de agyam őrülten kutatott egy hihető mese után.

Miután sikerült valamelyest összeszednem bátorságomat, előadtam történetem újabb, hiányos verzióját. Gli semmiképp nem tudhatta meg, hogy láttam azon a szörnyű éjszakán, még nem. Onnantól kezdve, igyekeztem az igazat mondani, de a biztonság kedvéért, úgy adtam elő fogva tartásomat, hogy csepp kétsége se támadjon a felől: ha tudtam volna, korábban elszökök.
Mikor a köpcöshöz értem, láttam, hogy keze ökölbe szorul és megkeményedik a tekintete. Ezt jó jelnek tekintettem, és felbátorodtam.
Mikor végeztem, felállt az ágyról és újra járkálni kezdett.
- Fogalmad sincs, mi történt veled te szerencsétlen, ugye? - fordult felém.
Megráztam a fejem, és ezúttal valóban őszinte voltam.
Gli keserűen felnevetett, majd megvetően hozzám vágta:
- Gyermeket vársz.
Értetlenül pislogtam vissza rá. Ez a kifejezés, teljesen ismeretlen volt a számomra, elképzelni sem tudtam, mit ért ez alatt. Gli bosszankodva folytatta:
- Az az alak felcsinált. Egy gyerek növekszik a hasadban, és körülbelül nyolc hónap múlva a világra jön.
Lassan tudtam csak feldolgozni a hallottakat, agyam kétségbeesetten próbálta összeállítani a képet. Újra átéltem, annak az éjszakának minden kínját és fájdalmát.
Gli kissé lehiggadva ült le a tűz mellé, és belekezdett a leghihetetlenebb beszámolóba, melyet valaha hallottam.
Mikor végzett, végre fel tudtam fogni, mit is jelentenek testem jelzései. Gli tehát tudott mindenről. A külvilágról, a férfiakról, a gyermekekről. Már csak egy kérdésem volt:
- Hogyan kerültünk ide?
- Téged, elraboltak az anyádtól, ahogy mindenki mást ebben a faluban, leszámítva az anyát, és engem. Én a faluban születtem.
Végre tisztán láttam mindent. Fény derült tehát Glundadlin titkára, az egyetlen sebezhető pontjára. Nem tudtam megállni, hogy el ne mosolyodjak. Gli, észre sem véve hirtelen hangulatváltozásomat, folytatta:
- Most jól figyelj rám, Samya. Alaposan vésd az eszedbe amit mondok. Senki, ismétlem senki nem tudhatja meg, mi történt veled. Még az anya sem... Főleg ő nem! Ha eljár a szád, azt megkeserülöd.
Engedelmesen bólintottam, de alig akartam hinni a fülemnek. Gli tehát nem akar megbüntetni, nem akarja a halálomat. Sőt, védelmezni akar ameddig csak lehet. Rájöttem, mennyire egyszerűen fogtam fel eddig az emberi természetet. Mielőtt azonban elöntött volna a hála, eszembe jutott szegény Assera. Újra fellángolt bennem a gyűlölet, minden eddiginél elsöprőbben.

Gyűlöltem Glundadlint, és azt a hideg kegyetlenséget, ahogy a népével bánt. A halálát kívántam ennek az asszonynak, aki annyira félti a titkát és a hatalmát, hogy mindenkit elsöpör az útjából aki veszélyezteti. Ráadásul, a tulajdon lányát használja eszközként. Az egyetlen gyermekét...


Az író megjegyzése: "Sose hidd, hogy ismered az embereket." - Egy kedves ismerősöm mondta ezt nekem egyszer, és azóta sokszor elgondolkodtam ennek a jelentésén. Valóban nagy könnyelműség, és csúnya meglepetéseket is okozhat. Egy nem oly kedves, közös ismerősünk példáján okulva, értettem meg végül. Az úriember, teljesen megvolt győződve róla, hogy bárkin, bármikor átlát, és ebből előnyt tud kovácsolni. Többek között engem is félreismert, egyszerűen azért, mert túl korán tett igazságtalan megállapításokat, amikkel nem átallott alaposan megbántani.
Mindenki okozgat kellemes, vagy kellemetlen meglepetéseket...