A rácsok korlátot szabnak,
Mind az embernek, mind a gondolatnak,
Mik ébrednek,s félelmet adnak
A léleknek, a falak közti rabnak.

Nem szállhat szabadon a gondolat,
Nem ébredhet heves érzelem,
Hiába van lelke annak,
Ki a körlát mögött pihen.

Pihen, mert lelke feladta
A küzdelmet, mit egy életen át
Vívott önmagával, másokkal,
S szeme csak határokat lát.

De rájöhet, hogy a korlát nem más,
Mint gondolatokból épített rács,
Mit magának épített,
S ledönteni mindig képes lehet.