V. FEJEZET
A hatodik

Alain miután megkapta a választ – miszerint Kate Mortont legutóbb Joe és Gerard is mosogatni látta – elindult a konyha felé. Eszébe jutott, hogy kihagyta az ebédet, de nem érezte, hogy éhes lenne. A helyiség ablakán kitekintve meglepetten vette észre, hogy kint már szinte teljesen besötétedett, a havazás pedig elállt.
Végighaladt a néptelen ebédlőn, majd belépett a konyhába, melynek terjedelme az éttermek konyháihoz volt hasonlítható, az ajtóból nem lehetett belátni az egész helyiséget. Ami a felszereltségét illeti, valószínűleg egyetlen szakácsnak sem lett volna kifogása ellne. A konyhában minden eszköz meg volt, ami egy jó étel elkészítéséhez szükséges.
-Ms. Morton! – kiáltotta el magát Alain, de nem kapott választ. A mosogató mellett elmosott edények sorakoztak, amiből arra lehetett következtetni, hogy Ms. Morton már végzett a dolgával a konyhában. Hol lehet? – kérdezte Alain magától, majd arra a megállapításra jutott, hogy a nő valószínűleg a saját szobájában van, hacsak nincs valami más dolga, például a panzió valamelyik részén takarítás.
Alain éppen indult az ajtó felé, hogy távozzon a konyhából, mikor a helyiség neonlámpái kihunytak. Eddig bírta hát az áramfejlesztő – gondolta Alain, visszaemlékezve Joe mondatára, hogy a generátor rendetlenkedik. – Vagy talán Joe kapcsolata ki, amíg szereli? Ha szereli…
Mivel a konyhának egyetlen ablaka sem volt, ezért a teljesen sötét helyiségben Alain csak nagy nehézségek árán volt képes elvergődni az ajtóhoz. Amikor odaért, és kilépett az ebédlőbe, azt kellett tapasztalnia, hogy ott sincs sokkal világosabb, noha az asztalokat ki lehetett azért venni. Lassú léptekkel kikerülte őket, és elhagyta a helyiséget.
A hallban már jóval sötétebb volt, Alain azt sem tudta megállapítani, hogy egyedül van-e. Úgy döntött, nem is szeretné tudni, nem kiáltja el magát. Arra gondolt, inkább eldönti, merre megy tovább. Az egyik lehetőség az, hogy felmegy az emeletre, és ott keresi Ms. Mortont, vagy a személyzet szobáihoz vezető ajtón lép be, esetleg kint, a havazásban néz utána. Ez utóbbiban Alain nem bízott. Biztos volt benne, Ms. Morton a panzióban van. Még.
-Viszont, ha tényleg ő a levélíró – hiszen pont ezért keresi, gondolta Alain –, akkor a lény gazdája is ő, és akkor viszont van miért kimennie… Például – és ekkor ijesztő gondolat jutott az eszébe – a lénnyel, vagy anélkül tönkre teszi a generátort, hogy könnyedén végezhessen az áldozatával a panzióban.
Alain még szorosabban szorította a fegyvert a kezében, és úgy döntött a személyzet szobái között néz körül, és ott keresi a nőt. Halkan kinyitotta az ajtót a hallban, mely mögött egy folyosó vezetett a személyzet szobáihoz. Alain nem várt sokáig, elindult a szobák felé.
Lassan, de zajtalanul lépkedve érkezett a folyosón egy ajtó mellé, mely feltehetőleg Gerard irodája volt. Alain betekintett a látszólag üres szobába, majd miután a sötétben semmi érdekeset nem látott otthagyta és tovább ment. Pár lépés után a folyósó azon részére ért, ahol az egyik oldalon ablakok helyezkedtek el, megvilágítva a folyosót, és az ajtókat. A személyzet szobáinak ajtóit.
Alain benyitott az első szobába. Üres volt. A folyosóról beáradó ritka fény épp annyira világította meg a szobát, hogy Alain megállapíthassa, az tökéletesen megegyezik a vendégszobákkal. Csakúgy, mint a két mellette levő, amik egyébként szintén üresek voltak.
Alain ekkor a folyosó végén található ajtóra szegezte a tekintetét. A folyosóról beáradó fény megvilágította rajta a feliratot. Takarító eszközök. Alain nem számítva semmi rosszra, bátran benyitott a kis helyiségbe. Ms. Mortont látta meg maga előtt, keresztül szúrva. Csak azért nem kiáltotta el magát, mert a holttest nem volt egyedül. Ott állt mögötte a lény, világító kék szempárral, és kihasználva a meglepetés erejét, támadott. Alain azonnal a földre zuhant.
-Még nem halhatok meg. A nyolcadik leszek. Kate csak a hatodik volt! – gondolta a földön feküdve, miközben érezte, a lény teljes súlyával a testére nehezedik. – Még hátra van a hetedik, még nem én jövök… – Hirtelen fájdalom hasított fejébe, és elsötétedett előtte a világ.
Alain visszatérve a sötétségből a saját szobájában találta magát, melyet most lámpák helyett gyertyák világítottak meg. Felült az ágyán, és érezte, fejébe újra fájdalom hasít, csakúgy, mint mikor a lény megtámadta. Megpróbált felállni, de rögtön heves szédülés fogta el, amint felegyenesedett. Fáradtan huppant vissza az ágyra, majd kezével megtörölte verejtékező homlokát. A lény gazdája betartotta az ígéretét, nem ölette meg idő előtt. Időt nyert. De vajon meddig?
Ebben a pillanatban kinyílt az ajtó, és Natalie jelent meg előtte. A lány sötét piros, vastag pulóverben és világos kék farmerben állt előtte. Aggódó arccal nézett Alainre, aki egy fáradt mosolyt küldött felé.
-Hogy vagy? – kérdezte a fiút.
-Hát… Voltam már jobban is – válaszolt Alain – Ki talált rám?
-A szakács. Azt hiszem Joe a neve… – mondta Natalie, majd az ágy mellé lépett, és leült Alain mellé. – A lény támadott meg, ugye?
-Igen – válaszolt Alain – És kihozott fel a szobámba?
-Joe és Gerard. Joe azt mondta, szerencséd volt, hogy a lény nem ölt meg, ellentétben a szobalánnyal…
-Nem a szerencse miatt vagyok életben – mondta nyugodt hangon Alain.
-Hogyan? – kérdezte értetlen arccal Natalie, mire a fiú előhúzta zsebéből a levelet, és odanyújtotta a lánynak, aki elkezdte olvasni. Miután befejezte, még értetlenebb arcot vágott.
-Nyolcadik? Mit jelentsen ez? – kérdezte Alaint.
-Azt, hogy már el van tervezve, ki mikor hal meg. Egyenként mindenkivel végezni fog a lény. Csak azért maradtam életben, mert nem én jöttem a sorban…
-Ms. Morton hányadik… Volt?
-A hatodik. Ő volt a hatodik áldozata a lénynek – mondta meg Natalienek.
-Pont ennyien vannak életben még…
-Köztük van a lény gazdája is – válaszolt Alain, majd kezét ökölbe szorította – Rá kell jönnöm, hogy ki az, ha életben akarok maradni...
-Oh, és én is a gyanúsítottaid között vagyok? Mit tehetnék, hogy ne legyek?
-Mondj valamit, ami azt bizonyítja, hogy nem lehetsz a lény gazdája…
-Rendben – bólintott Natalie, majd megigazította szőke haját, és kezével a szoba sarkára mutatott, ahol a Winchester állt letámasztva. – Én hoztam fel.
-Hát ez nem győzött meg az ártatlanságodról… – válaszolta Alain, halkan nevetve.
-Ok, és az, ha elmondom, hogy amikor felhoztak a szobádba, akkor itt ültem az ágyad szélén és csak azt vártam, hogy végre felébredj – mondta Natalie – Ja, és én hoztam, valamint gyújtottam meg a gyertyákat is. Tudod a generátor, vagy mi, elromlott. Már csak pár perc, és sötét lesz… – mondta Natalie
-Mennyi ideig ültél az ágyam szélén? – kérdezte kíváncsian Alain.
-Joe mikor felhozott, azt mondta, nincs komoly bajod. Ennek ellenére nyolc órán keresztül voltál eszméletlen, és én ebből négy órát itt töltöttem… De te nem ébredtél fel csak most!
-Te jó ég! Már tizenegy óra van? – kérdezte Alain, majd az órájára pillantva ellenőrizte a lány állítását. Meglepetten tapasztalta, hogy tényleg későre jár az idő.
-Na, még mindig nem bízol bennem? – kérdezte mosolyogva Natalie, majd közelebb ült a fiúhoz – Nem baj… Ezt akkor is megteszem! – mondta, majd hirtelen megcsókolta Alaint, aki először meglepett arcot vágott, majd elmosolyodott.
-Ettől még lehetsz a lény gazdája, de már nem érdekel… Hiszek neked… – mondta Alain, majd viszonozta a csókot. A fiú napok óta először érezte, hogy igazán boldog.
-Aludhatnék nálad? – kérdezte a fiútól Natalie, mire az bólintott, majd némán átölelte a lányt. Eközben a szobában az utolsó gyertya is kialudt. Kezdetét vette az éjszaka.
Reggel Alain egy óriási robajra ébredt fel, amit egy női sikítás követett. Alain felült az ágyában, majd a mellette ébredező Natalie-ra pillantott. A lány rémülten ült fel az ágyban, és kérdőn Alainre nézett.
-Mi volt ez? – kérdezte.
-Kitört egy ablak, aztán sikított egy lány… Juliette – válaszolt remegő hangon Alain – Várj itt, megnézem mi történt!
-Ne… hagyj itt!
-Nem hagylak – mondta megnyugtatóan Alain, és egyéni rekordját megdöntve felvette a nadrágját, és a pólóját. Úgy döntött, a többit ráér később is, most megnézi, mi történ Juliette-tel, akinek száját időközben, újabb sikítások hagyták el. Alain Natalie-ra pillantott, és elégedetten vette észre, hogy a lány már fel is öltözött.
-Na gyerünk! – mondta Alain, majd a Winchestert magához véve kilépett a szobából, nyomában Natalie-val.
-Stan szobájának ajtaja – suttogta Natalie – nyitva van.
Pár lépéssel a nyitott ajtó előtt termettek, és beléptek a helyiségbe. A szoba nem volt üres. Juliette a kitört ablak előtt ült a földön, és zokogott. Alain leeresztette a fegyverét, majd síró lányhoz lépett, és lehajolt hozzá, majd felsegítette az ágyra. Juliette remegett, mint a nyárfalevél, látszott rajta, hogy még mindig fél.
-Mi történt Juliette? – kérdezte a Natalie, aki szintén leült az ágyra, a lány mellé.
-A lény… a lény elrabolta…
-Kit? Kit rabolt el? – sürgette a válasszal Juliette-t Natalie.
-Stant… – válaszolta a lány.
-Hogy történt? – kérdezte Alain.
-Ma éjszaka itt aludtam Stan szobájában, aztán…
-Hogyan? – szakította félbe meglepett arccal Natalie.
-Mivel te Alainnél aludtál, ezért én egyedül voltam a szobámban. Mivel nagyon féltem, ezért átjöttem Stanhez… Nem történt semmi köztünk, csak itt aludtam a szobában. Nem akartam egyedül lenni… Aztán reggel mikor felébredtem, a lény ott állt az ágyam mellett…
-Te jó ég… – suttogta Natalie.
-Nagyon megrémülten, és el is sikítottam magam, de a lény nem bántott. Stan ágyához lépett, aki éppen ekkor ébredt fel. Mielőtt azonban bármit is szólhatott volna, fejbe verte a mancsával… Stan összeesett, a lény pedig a kezeiben tartva kiugrott vele az ablakon… Én csak kővé dermedten figyeltem az ágyból az eseményeket, és nem tettem semmit. Féltem… – mondta Juliette, és újra sírni kezdett.
-És ezután? – kérdezte Alain, noha nehezére esett faggatni a lányt, de tudta, ha szeretne a gyilkosságok végére járni, akkor mindent meg kell tudnia.
-Pár másodperccel később berontott a szobámba a szakács, és Mr. Forgeron. Gyorsan elmondtam nekik, hogy a lény elrabolta Stant, mire ők egymásra néztek. Gerard szólalt meg, és csak annyit mondott, hogy ha sietnek, még elkaphatják…
-Tehát Gerard és Joe a lény nyomában van… – mondta magának Alain, majd felállt az ágyról, és a két lány felé fordult – Én is elindulok. Két fegyvert keresek, hogy…
-Ne hagyj itt… – kérte Natalie Alaint, majd Juliette szólalt meg.
-Engem se! Kérlek, vigyél minket magaddal! – Alain meglepődött a lányok kérésén, de mielőtt bármit is mondhatott volna, Juliette folytatta – Stant a lény megölhette volna, de nem tette! Akar tőle valamit, és ez azt jelenti, hogy egy darabig még életben fogja hagyni. Viszont ha tenni akarsz érte valamit, segítségre lesz szükséged. És most rajtunk kívül másra nem számíthatsz… Kérlek… Stan a barátunk.
-Rendben. Viszont akkor ideje felkészülnünk az utolsó felvonásra.
Alainnek tíz percébe került, amíg talált két MP5-ös, kis méretű géppisztolyt a lányoknak, valamint további húsz percébe, amíg elmagyarázta nekik, hogyan tudják használni. Örömmel vette észre, hogy a két régebbi típusú vadászpuskához és a Winchesterhez is talált jelentős mennyiségben töltényt. Ez utóbbira Fisherék szobájában lelt rá, egy 80-as sorozatszámú Colt társaságában. Miután zsebre vágta a kis pisztolyt, lement a hallba, ahol a két lány már várta. Natalie-n fekete kabát volt, Juliette-en fehér, míg Alain kabátja a kettő keveréke, szürke.
Mielőtt még elhagyták volna a panziót, Alain még utoljára végignézett a lányokon, majd így szólt:
-Mindkettőtöknek van fegyvere – mondta.– Csak ha elég közel ért az ellenfél…
-Ellenfél? A lényre gondolsz, ugye? – kérdezte Juliette.
-Nem feltétlenül. Azt hiszem, most a gazdájával is találkozni fogunk.
-A gazdájával? De hiszen, most mindenki a lényt keresi! – mondta meglepetten Natalie.
-Látszólag – válaszolt Alain.
-Hogyan? Szerinted Gerard vagy Joe a lény gazdája? – kérdezte meglepetten Juliette.
-Lehet, hogy az egyikük az. De lehet, hogy mindkettő. Sőt. Lehet, hogy egyikük sem. Lehet, hogy a lény gazdája egy idegen, aki nem a panzióban lakik, hanem csak a környéken, és talán ezért veszi annyira a szívére a hópárducok megölését. Még nem tudom melyik az igaz a felsoroltakból. Lehet, hogy egyik sem, de egy biztos. A lényen kívül valaki másnak is a lelkén száradnak ezek a gyilkosságok – válaszolta Alain, majd a lányokkal együtt kilépett a panzió ajtaján, és megállt az épület előtt, majd a két lányra nézett.
-A nyomkereséssel kezdjük! – mondta Alain, majd miután megkerülték a panziót, a vérre, és a mellette levő nagyobb hópárduc lábnyomokra mutatott a havon, melyeket cipő nyomok is kísértek – Miután kiugrottak a szobából az egyikük megvágta magát. A lény kültakaróját ismerve, Stanre gondolok. Lehet, hogy ez menti meg az életét…
-A vércseppek a befagyott tavon folytatódnak – mutatott Natalie a tóra.
-Igen, de mi megkerüljük – mondta Alain a lányoknak, majd elindult a partmentén. Miközben a tó mellett lépkedett Alain vegyes érzelmekkel gondolt a havazásra. A havazásra, ami most nem volt. Nem tudta, hogy örüljön-e neki, vagy nem. A havazás nem egyszer mentette meg az életét az utóbbi napokban, azonban azt sem szabad elfelejtenie, hogy ha most havazna, hiába keresne nyomokat a havon. Aztán az jutott eszébe, hogy a lény búvóhelye valószínűleg fedett helyen van. Fedett helyen– mondta ki magában a két szót, majd pillantása a hegycsúcsokra esett. – Egy barlang… A lény búvóhelye egy barlang!
-Ott véres a hó és még lábnyomok is vannak mellette! – kiáltotta el magát Juliette, és egy pár méterre előtte található vörös foltra mutatott a havon, mely mellett jól láthatóan ott voltak a lény lábnyomai is, mellette egy cipő nyomaival. Alain a folt mellé lépett, majd letérdelt mellé, és megvizsgálta. Vér volt. Mindenkétséget kizáróan vér. Ezután a lábnyomokat vette szemügyre, melyek az erdőbe vezettek. Az egyik fenyő előtt Natalie állt, és a fára mutatott.
-Ezt nézd Alain, letört faágak! – mondta, majd hozzátette – És a lény lábnyomai is itt vannak mellette! – a fiú bólintott, majd maga elé képzelte a környék térképét, és pár másodpercnyi gondolkodás után elmosolyodott. Ha itt belépnek az erdőbe, és egyenesen haladnak, akkor félóra gyaloglás után pont a hegylábánál lyukadnak ki. Ott lehet a barlang bejárata is… Miután erre rájött, elmosolyodott. Ha a két lány nem hozza magával, vajon akkor is ráakadt volna ezekre a nyomokra?
A sötét erdőben haladva Alain attól félt, hogy nem találnak majd elég nyomot, de tévednie kellett. A lény lábnyomai egyszer sem tűntek el, és letört faágakkal is gyakran találkoztak, csakúgy, mint vérrel. Ez utóbbi kicsit aggasztotta is. Mi van akkor, ha Stan elvérzik, mielőtt megtalálnák? És megtalálják, akkor tudnak-e vajon segíteni rajta?