Mikor egy álom semmivé lesz,
Szertefoszlik, mint az illékony pára,
Elvetél, mint egy vak magzat
S nem talál már soha új anyára,
Kiből ő újra felfakadhat.

Csak pillanatnyi csoda volt:
Mint egy hullócsillag tánca az égen,
Csóvája még hosszan feszül
Mikor ő már hamuvá hullt régen
De szíve a mélyben tovább hevül.

S most perzsel a lassan hömpölygő kín,
Mint cseppekből lett gyilkos tenger,
Melynek nincs mélyben lüktető drága kincse,
Csak merülök, magába szippant, megfojt, elnyel...
Fájdalmamat buborékokban sikítom felszínre.

2006.08.03.