Mikor érhetlek el egyetlenem,
Közeli, s elérhetetlen kedvesem?
Miattad égek lángoló szerelemben,
Miattad oly hatalmas fényességem.

Te vagy kiért felkelek pirkadatkor,
S könnyeket hullatok alkonyatkor.
Vágyom utánad, de mindhiába,
Tiéd az éj sötét birodalma.

Te világítod be a sötétséget,
Te hozod el a reménységet.
Te szülöd álmok birodalmát,
Csillagösvényeken át.

Beragyogod a végtelen sötétet,
Szívekben gyújtasz érzelmeket.
A szerelem tüze fellobban Rád nézve,
S hozzád szólnak vonyítva kérve

A farkasok, s társaik mind,
Hogy hozz rájuk békét.
Űzd el az embereket,
Kik csak ölnek, mind.

Az éhező gyermek reszketve kér,
Hadd legyen otthon némi kenyér.
A gazdag törődésért, szeretetért szól,
Reméli, hogy imájára válaszolsz.

Tőled remélik álmok születését,
Majd azok beteljesülését.
Elrejted a könnycseppeket,
Átöleled a védteleneket.

Soha el nem érhetlek,
Amíg Napként élek.
De csillag leszek,
Hogy Veled lehessek.

Lemondtam birodalmamról,
Minden hatalmamról.
Mindezt Teérted.
Szerelmedért.

Remélem, értékeled.
S lehetek kedvesed.
Én vagyok a legboldogabb,
Mert a Hold a menyasszonyom!

Örök időkig vígan élünk,
Egymás fényében fürdőzünk.
Szemeidben elveszek,
Szépséges hitvesem.