A 2006 nyarára elkészült "Zöld Könyv" az egészségügy tervezett reformjáról szól. Színe kormánypárti politikusok szerint a remény szép zöld színe. Az ellenzék - ha nem is éppen veresnek kiáltja ki, hanem megmarad a zöldnél - mindenféle zöldség zöldjéről szónokol.
A kormánypárt politikusai e könyv őszinteségét hangsúlyozzák, az ellenzék viszont, nevéhez híven, ellenkezőleg: utóbbi hiányát emlegeti.
Értelmes emberek is akadnak, bár meglepően kis számban. Utóbbiak tudják, hogy bajainkra az egyik gyógyszer, ha önmagában nem is csodaszer, az őszinteség volna. Ám ők azt is tudják, hogy e gyógyszer beszerzése lehetetlen. Őszinteség hirdetése korántsem azonos az őszinteség gyakorlásával. Ki lehet őszinte a hazai- és világpolitikában? Senki. A hazai történelemben ezt talán Petőfi engedte meg magának utóljára követ-jelöltként /persze, meg is bukott, de, szerencsére, materiális követ azért nem dobtak rá, csak akartak/.
Az őszinteség érthető hiánya már a Zöld Könyv bevezetőjénél is kitűnik. Az egészségügy néhány tervezett technikai-szervezési kérdéséről szóló eszmefuttatást /bár ezek az egészségügyi ellátás minőségét érzékelhetően javíthatják, ha beválnak/ nagyképűség a hazai népegészségügyi állapot helyzetével bevezetni. Utóbbi bonyolultabb dolog. A társadalom vezetése által egyes lakosságrétegek folyamatos nyugtalanítása szociális téren /függetlenül kormányoktól, kormányciklusoktól!/, a kiszámíthatatlanság szintén rányomja bélyegét a nép egészségére, erről azonban a Zöld Könyv szemérmesen hallgat. Értelmes ember nem nézi jó szemmel a "lelki szennyezést" sem, valamint nem vidítja fel a hazai politikusok legtöbbjének, ha a közösség érdekeit tekintem, a médiákban felmutatott szellemi-erkölcsi szintje sem. Kit vidít fel, - de őszintén?!
Nem szabad összekeverni továbbá a "takarékosságot" a "reformmal", még akkor sem, ha a kettő összefügghet egymással és, mint ez az anyagból kiviláglik, reform útján akar a kormány takarékoskodni, illetve legalább az egészségügy további költségnövekedését megakadályozni, vagy fékezni. Világosan le kellene írni, jól áttekinthető táblázatokban bemutatni: EDDIG évente ennyi milliárdot ezekre költöttünk /háziorvosi ellátás, kórházi ellátás, gyógyszertámogatás stb./, ilyen megosztásban, MOST PEDIG AZT REMÉLJÜK /EZ A JAVASLATUNK/, hogy ennyi milliárdot /melyet pontosan ilyen és ilyen forrásokból remélünk/ ugyanezen területek között így oszthatunk szét. Külön ki kellene térni arra is, hogy a betegségek megelőzésére, illetve egészségfejlesztésre évente mennyit szokott költeni a kormány, és mennyit szándékozik a jövőben.
Ami a gyógyszertámogatás költségeit illeti, ott is jó lenne az őszinteség /más kérdés, hogy kiknek lenne jó/: becslések alapján közismert például, hogy nagyon sok magas vérnyomásban szenvedő /hipertóniás/ beteg nem is megy orvoshoz, így a "gyógyszerkasszát" sem terheli. Ez csak egyetlen példa. /Nyilván gyógyszerpazarlás is előfordul, de nem tartom túl valószínűnek, hogy a betegek a drága gyógyszereket gyakran pazarolnák, legfeljebb akkor, ha agyi leépülésük miatt elfelejtik ezeket bevenni./ Fel kellene tárni a SZAKMAILAG JOGOS gyógyszerigényeket, amelyek - szerintem - a jelenleginél sokkal nagyobbak volnának, és utána őszintén megmondani: honpolgárok, csak ennyi pénzünk van erre, mit csináljunk? Esetleg sorsoljunk ki bizonyos támogatást?
Abba kellene hagyni a népességcsökkenéssel kapcsolatos - történelmileg nagy hagyományokkal rendelkező - farizeuskodást is. Az egyik lehetőség a népességszám emelésére a CSALÁDOK gyermekvállalásának igazi támogatása /nem csupán anyagilag/ VAGY a bevándorlás elősegítése. Ha előbbihez egyelőre nincsen pénz, azt nyíltan ki kell mondani, utóbbinál pedig, az előnyök mellett, számításba kell venni a hátrányokat is. /Persze, a két említett mód egymás mellett is elképzelhető./
A "Zöld Könyv"-ben felvetett gondolatok nem újak, ezek legtöbbjét már mintegy ötven évvel ezelőtt is hallottam, például azt, hogy "aktív" kórházi ágyak sokkal többe kerülnek, mint "krónikusak", mégis sok aktív ágyon feküdt csak krónikus betegsége miatti ellátást igénylő beteg, és - évtizedről évtizedre - alig történt e téren valami. No és talán sok ész kell /kellett volna/ annak felismeréséhez, hogy saját szakmájában nagytudású főorvos nem feltétlenül jó kórházigazgató? Több mint másfél évtizede jól ismert az is, hogy a közszolgálatoknál dolgozók fizetéséből eleve levonják az adót, ugyanakkor a vállalkozók jelentős része bevallott jövedelméhez képest feltűnően "nagylábon él", és számomra nem tűnik úgy, mintha eddig ezzel egyetlen kormány is érdemben foglalkozni akart volna /szólamok, persze, elhangzottak/. Ha akart volna, ehhez nem kellett volna "népszavazás", "kétharmados törvény", hiszen csak érvényes rendeletek betartatásáról van szó. Inkább azt kellene feltárni, de őszintén, hogy mindez miért marad el!
Nem vagyok közgazdász, a vizitdíj bevezetésének várható gazdasági hasznához nem tudok hozzászólni. Célszerű lett volna ezt a várható gazdasági hatást közgazdászok által végzett, közérthetően bemutatott számításokkal alátámasztani, bár ekkor is inkább e terület szakértői tudnának véleményt mondani, de így mégis bővülhetne az érdemi javaslattevők köre, ha a cél valóban mások véleményének figyelembevétele. A Zöld Könyben, részletesebb elképzelés hiánya miatt, ez a "vizitdíj" csak puszta ötlet. Azt szokták mondani: az ördög a részletekben van, de hozzátehetném, hogy az angyal is.
A hazai népegészségügyi helyzet hosszabb távon várhatóan javulni fog, mert az Európai Unió államok feletti államként is működik: rendeleteivel parancsol, de sokszor ajánlásai is parancsértékűek, államai lakosságának egészségi különbségei csökkenni fognak. Ám az Európai Unió egészének helyzete kedvezőtlenebbé is válhat e változó, globális világban, ezért is nem ártana egy őszintébb, okosabb, konstruktívabb hazai gondolkodás és cselekvés. A két hazai "politikai főoldal" képviselői is kezet nyujthatnának egymásnak: mindkettő "polgári". Miként múltkor írtam: egyik tizenkilenc, másik egy híján húsz.
Remélem azonban, hogy ezen utóbbi megállapításom egyik főoldal sem értelmezi tőlem dícséretként...