A visszatérés volt életem egyik legnehezebb döntése, melyet sok hezitálás után a szükség szült meg.
Két napig bolyongtam a sűrű rengetegben, az éhség egészen levett a lábamról. Tudtam, hogy hamarosan szörnyű kínok közt elpusztulnék. Ha nem az éhség, akkor a vadállatok marcangolnak szét.
Nem láttam ugyan túl sok esélyt arra, hogy túléljem a Glivel való találkozást, de még mindig hittem abban, hogy szeret, és talán elviselhetőbb véget tud nekem nyújtani, mint a vadon.
A szükség hamar döntésre ösztökélt, és egy hajnalban megközelítettem a falut.
Belenyugodva a megváltoztathatatlanba, emelt fővel léptem ki a fák közül. A falu ebben a korai órában kihalt volt és néma. Úgy terveztem, hogy egyből Gli lábai elé vetem magam, és bízok a sors kegyességben.
Alig értem el az első kunyhót, valaki felsikított a hátam mögött. Idegesen fordultam meg.
Az erdő szélén, nem messze attól a helytől ahonnan jöttem, egy falfehérré vált arcú fiatal lányka állt rémülten. Az egyik kis tanítványom, Kili úgy állt előttem, mintha kísértetet látna. Szörnyű gyanúm támadt és gyorsan felé igyekeztem. Nem akartam, hogy az egész közösséget felverje.
A kislány egészen megmerevedett a félelemtől. Szánni valóan kicsinek és gyengének tűnt ebben a pillanatban. Mikor már olyan közel jártam, hogy a szeme közé nézhettem, hirtelen valami halvány remény pislákolt fel a lelkemben. Próbáltam mosolyt erőltetni az arcomra és elevennek tűnni, hogy valamelyes eloszlassam a kétségeit. Mikor elé álltam, hirtelen ötlettől vezérelve kinyújtottam érte a kezem és rátettem a vállára. Szinte elzöldült ettől az érintéstől, remegett mint a nyárfalevél.
- Szia Kili, - köszöntöttem mézesmázosan - nyugodj meg szépen.
A lány próbálta fékezni a reszketését, de éreztem a vállán a visszafojtott feszültséget.
- Kísérj el Glihez - utasítottam, hiszen ez volt a kérés egyetlen formája, amit ismert.
Alig észrevehetően bólintott, és már el is iszkolt volna, ha vissza nem tartom.
- Nem kell úgy sietni.
Végig magam mellett tartva indultunk el a kunyhóhoz. Kili a környező épületek sötét ablakain járatta a tekintetét, mintha valami segítséget várna. A sors azonban velem volt kegyes, minden fennakadás nélkül eljutottunk a házhoz. Kopogás nélkül léptem be még mindig magammal vonszolva kis kísérőmet.
Gli felháborodva ugrott fel az ágyról, mikor azonban megpillantott, rögtön visszafojtotta a feltörni készülő haragját.
- Samya - nyögte meglepetten.
Idegesen pislogtam felé, egészen máshogy reagált mint vártam. Különös nyugalom szállt rám, ebben a percben sokkal fényesebbnek láttam a jövőt mint napok óta bármikor. Egy terv kezdett körvonalazódni bennem.
Percekig csak bámultunk egymásra meredten, meglepődtem attól a gyengéd féltéstől amit a szemében látni véltem.
Kili idegesen járatta a szemét kettőnk között, próbálta olyan kicsire összehúzni magát, hogy Gli a lehető legkésőbb vegye észre a jelenlétét. Nekem azonban szükségem volt a kislányra. Egyszerűen nem hagyhattam, hogy úgy menjen ki ezen az ajtón, mintha semmit sem látott volna. Ezt Glinek is észre kellett vennie, ezért magam mellé húztam.
- Köszönöm, hogy elkísértél Kili - mondtam mosolyogva - kérlek menj, és szólj Glundadlin anyának.
A lányka bólintott és kihasználva az alkalmat el is iszkolt.
Gli idegesen nézett a lány után, de mielőtt bármi megjegyzést tehetett volna, - vagy ne adjisten visszahívja - gyorsan oda futottam hozzá és átöleltem. Azonnal magához szorított és aggódva súgta a fülembe:
Hol a fenébe jártál?
Nem válaszoltam, meg akartam várni az anyát mielőtt bármit is mondanék. Féltem, hogyha külön-külön kel nekik előadnom a mesémet, óhatatlanul is hibát ejtek.
Az anya nem váratott magára sokat. Pillanatokon belül megjelent és azonnal kérdésekkel kezdett bombázni. Cseppet sem tűnt meglepettnek, de még csak dühösnek sem, azonban le sem tagadhatta volna mekkora feszültséget jelent számára a felbukkanásom.
Kibontakoztam Gli öleléséből és az ablakhoz sétáltam. Megvártam amíg a két nő kényelembe helyezi magát. Gli egyenesen rémültnek tűnt, Glundadlin csak türelmetlenül meredt a testemre, mintha valami jelet keresne rajta.
Életemben először kellett hazudnom, és magam is meglepődtem azon, mennyire könnyedén beszéltem.
A történetem szerint eltévedtem az erdőben és csak az istenek kegyelmességének köszönhetem, hogy haza tértem. Alig fejeztem be a mesét, máris éreztem mennyire gyenge lábakon áll. Glundadlin nem is habozott megjegyezni a hiányosságokat:
- Hogy bírtad ilyen sokáig a vadonban?
- Magam sem tudok rá ésszerű magyarázatot adni - mondtam vontatottan, hiszen minden szót akkor szedtem össze - Isteneinkhez könyörögtem kegyelemért, és meghallgattattam.
- Világos - bólintott az anya, mintha ez lenne a legtermészetesebb dolog a világon - De mégis, hogy kerültél te az erdőbe?
Ez a kérdés meglepett és meg is rémisztett, erre tényleg nem lehet ésszerű magyarázatot adni. Elsírtam magam, mire Gli idegesen fészkelődni kezdett. Ő mindeddig egy szót sem szolt, de le nem vette rólam a tekintetét. Tartottam tőle, hogy átlát minden szavamon, hiszen nála jobban senki sem ismert ezen a világon.
Az anya türelmetlenül rám kiáltott:
- Most mégis miért bőgsz? Feltettem egy egyszerű kérdést!
Agyam vadul zakatolt feleletet keresve, újra Glire pillantottam:
- Órák óta vártam Glit - mondtam lassan - meg voltam rémülve, mert semmilyen magyarázatot nem kaptam tőle, mikor magamra hagyott. Azt gondoltam veszélyben van az élete. Nem tudtam tovább várakozni...
- Tehát Gli után eredtél? - kérdezte az anya fenyegetően, láttam rajta hogy elönti a harag és meglepő módon a félelem.
- Igen - zokogtam a lehető leghangosabban, ugyanis végre meghallottam azt a zajt, amire szükségem volt a tervem végrehajtásához.
A két nő riadt pillantásokat váltott. Folytattam, immár emeltebb hangon:
- De sehol nem találtam, pedig az egész falut bejártam utána.
A hatás nem maradt el, Glundadlin arcvonásai ellágyultak és Gli is kevésbé feszengett a kijelentésem után.
- Az erdő mellett jártam, amikor zajt hallottam, azt gondoltam Gli az, elöntötték az agyamat a rémképek. Féltem attól, hogyha nem sietek, valami bajod esik.
Most már egyedül Glit néztem, angyalinak szánt szemekkel. Megindult felém és meghatottan a karjai közé vont. Hálásan fogadtam el ezt a szokatlan gyengédséget, az anya azonban nyughatatlan volt:
- Miért nem szóltál nekem? Miért nem fordultál vissza mikor nem találtál semmit?
- Elég! - kiáltott rá Gli dühösen - Anyám, hát nem látod mennyire meg van rémülve?!
Glundadlin hátra hőkölt meglepetésében, úgy nézett Glire, mintha most látná először. Ijedt kisgyermekként bújtam hozzá. Az anya gyűlölködő pillantásokat küldött irányomba, de fel sem vettem, mint aki azt sem tudja mi történik körülötte. Ekkor már ők is meghallották...
A ház előtt egész kis tömeg gyűlt össze, hálásan gondoltam Kilire, aki nem volt rest telekürtölni a hírrel az egész falut.
Glundadlin lemondóan sóhajtott egyet és az ajtóhoz lépett. Mielőtt azonban kinyitotta volna, biztosított róla, hogy a beszélgetést még korántsem tekinti lezártnak.
Utána akartam indulni, hogy szembe nézhessek a tömeggel, de Gli nem engedett:
- Ne menj ki- suttogta - pihenj egy kicsit és egyél valamit.
Engedelmesen bólintottam, mire ő rám mosolygott, majd Glundadlin után ment.
Miközben a tűzhely mellett faltam az ételt, jól hallottam az anya szavait. Átszellemülten adta elő saját verzióját, melyet a falunak szánt a történtekről. Diadalittasan hallgattam végig ennek a gyűlöletes asszonynak a szavait. Gratuláltam magamban neki, amiért ilyen meggyőzően adja a gondoskodó vezért. Az istenek kegyelmét emlegette, de olyan módon, hogy a hallgatóságnak biztosan az is megfordult a fejében: tulajdonképpen ez is az ő érdeme.
Annyira gyűlöltem őt, mint senki mást ezen a világon. Azóta sem tudok rá másként gondolni, pedig nem ő volt aki meggyilkolt egy szegény fiatal nőt, nem ő volt aki meggyalázta a testemet és megölt bennem minden reménységet.
Az érzelmek néha megelőzik az érveket. Alig volt még időm összegyűjteni a gondolataimat vele kapcsolatban, de őszintén kívántam a halálát és nem volt kétségem a felől, hogy minden aljasságot, melyet át kellett élnem, az ő neve fémjelez.

Három hét múlva szörnyű felfedezést tettem önmagammal kapcsolatban. Szokásos havi tisztulásom elmaradt, és sokszor nem voltam képes magamban tartani az ételt. Próbáltam titkolni Gli elől az egészet, ami igen nehezemre esett, ugyanis jobban vigyázott rám mint valaha.