Feltöltve: 2006-07-31 22:59:20
Megtekintve: 5951
Búcsú
Remegő ajkaimból pár szó tör csak fel,
Ne hagyj, kérlek, ne hagyj el!
De a szavak elszállnak, mint a puha fellegek,
Elrepült a pillanat, s én is úgy repültem volna veled,
Már nem látom, csak a felhő szárnyait,
Nem érezhetem forró ajkaid,
Nem csókolhatom derűs homlokod,
De egy szót még suttoghatok,
Neked,
Messzi szél simítja arcod,
Idegen fülnek hallatod hangod,
Idegen száj érinti testedet,
De a szíveden még ott vannak a sebhelyek,
Azok örökké ott lesznek,
S időről időre előtörekednek,
Elmesélik a mesét, a közös mesénket,
Elmesélnek mindent, ahogy én is másnak mesélek,
Suttognak a könnyről, és a boldogtalanságról,
Dalolnak az elkövetkezendő boldogságodról,
Éneklik a gyászt, mely feketíti múltad,
Éljenzik a fényt, mely gyilkosa a múltnak..
Csak egy pillanatot kérek, csak egy parányit,
Csak annyit melyen egy hang füledbe cikázik,
Elmondom hát neked vétkem,
A múltunkat soha nem feledem.
Csönd lett, s te rámnézel, szemedben kétely,
Elfordulsz, s azt mondod: Most menj el.
Összeszorítom ajkaim, s hátat fordítok,
S lelkem mélyén egy szót ordítok:
NE!!!!
De a csönd nem hallja néma sikolyom,
Hát legyen úgy, hogy ne halld többé hangom,
Mostmár büszkén szórom a képeket a szélbe,
Mostmár tudom, mindennek végleg vége,
Itthon vagyok, ahol mindig is voltam,
Immáron nincs többé szennyes múltam,
Majd leülök, s én is múlt leszek,
S majd boldogan ébreszti lelked a kikelet,
Akkor már nem létezek, sem másnak, sem neked,
Elbúcsúztam, hát végleg Ég Veled!
2006. július 31.
Ne hagyj, kérlek, ne hagyj el!
De a szavak elszállnak, mint a puha fellegek,
Elrepült a pillanat, s én is úgy repültem volna veled,
Már nem látom, csak a felhő szárnyait,
Nem érezhetem forró ajkaid,
Nem csókolhatom derűs homlokod,
De egy szót még suttoghatok,
Neked,
Messzi szél simítja arcod,
Idegen fülnek hallatod hangod,
Idegen száj érinti testedet,
De a szíveden még ott vannak a sebhelyek,
Azok örökké ott lesznek,
S időről időre előtörekednek,
Elmesélik a mesét, a közös mesénket,
Elmesélnek mindent, ahogy én is másnak mesélek,
Suttognak a könnyről, és a boldogtalanságról,
Dalolnak az elkövetkezendő boldogságodról,
Éneklik a gyászt, mely feketíti múltad,
Éljenzik a fényt, mely gyilkosa a múltnak..
Csak egy pillanatot kérek, csak egy parányit,
Csak annyit melyen egy hang füledbe cikázik,
Elmondom hát neked vétkem,
A múltunkat soha nem feledem.
Csönd lett, s te rámnézel, szemedben kétely,
Elfordulsz, s azt mondod: Most menj el.
Összeszorítom ajkaim, s hátat fordítok,
S lelkem mélyén egy szót ordítok:
NE!!!!
De a csönd nem hallja néma sikolyom,
Hát legyen úgy, hogy ne halld többé hangom,
Mostmár büszkén szórom a képeket a szélbe,
Mostmár tudom, mindennek végleg vége,
Itthon vagyok, ahol mindig is voltam,
Immáron nincs többé szennyes múltam,
Majd leülök, s én is múlt leszek,
S majd boldogan ébreszti lelked a kikelet,
Akkor már nem létezek, sem másnak, sem neked,
Elbúcsúztam, hát végleg Ég Veled!
2006. július 31.
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!
2006-08-02 12:31:32
Köszönöm a dícséreted. :) Igen, sajnos velem történt meg. Senkinek nem kívánom.
2006-08-01 21:46:58
szép, szomorú, szóval tetszik, főleg, mert olyan jól elmesél egy történetet, amit az ember magára vonatkoztathat, mégis teljesen egyedi, mert (gondolom) veled esett meg