Életünk fordulóponthoz érkezett,
Eljött az idő, mikor már nem
foghatod két kezem.
Tovább kell lépned, nem lesz mi
összetartson minket.
Távol leszel, s a távolság, félek
megöl mindent.

De ha így lesz, hát az érzéseimet is pusztítsa el!
Mert szörnyű kín, miben most élek,
s így nem kell!
Szívem fájdalmasan lüktet, ha eszembe jutsz,
Álmaimban mindig jelen vagy,
látom ahogy elfutsz.

Csak futsz és futsz, egyre távolabb leszel,
Minden alkalommal hátrafordulsz,
De semmit nem teszel.
Csak egy fénykép, ami megmaradt belőled,
Minden nap nézem, olyankor
zokogás tör ki belőlem.

Félek, hogy nélküled nem lesz
erőm folytatni az életet
minden olyan üres, nem tudom
feledni az eltelt éveket.

Félek, hogy szívem, s elmém
feladja, feladja a küzdelmet végleg.
De talán így lesz jó, mert
minden megváltozna....
És ha mégsem?

De ha szívem már nem érez,
S elmém már nem gondol,
Talán a millió érzés lecsillapodik
bennem, már nem tombol.

Nem lesz több átsírt éjszaka,
Nem lesz szomorúság, fájdalom sem.
Nem lesz emlékezés, több hozzád írott vers
és szerelmes szavak sem.

Igen, igen ez lenne a legjobb,
hisz úgysem segít senki.
Nem félnék többé a hiányod miatt,
Hisz ha nem lesz érzelem,
nem lesz gondolat, egyszerűen
nem lesz semmi.

2004.12.27.