Sötét van, furcsa szag terjeng a levegőben,
Furcsa szag, a halál szaga.
Érzem, reszketek, és félek, nagyon félek,
Mert ő az, a halál maga.
Ott egy kis emberke kuporog, szemében
rettegés, valamit mormog.
Szakadozva, meg- megállva, remegve.
Nem értem. Közelebb megyek hát,
látom, hogy a kis emberke egy lány.
Szavai már tisztán hallhatók, ámulva nézem,
s nemsokára könnyek törnek ki belőlem.
Nem tudom miért sírok, talán átragadt a szenvedése?!
Érthetetlen, valahogy vágyam lett lelkének megmentése.
„félszeg homály, kínzó összevisszaság... suttogja halkan.
Érzem ahogy szenved, s iszonyatos fájdalom lesz úrrá rajtam.
Mondd, te lány, milyen dolgokat rejt a lelked,
Hogy ennyire égető érzéseket kelt bennem?
De ő csak mered maga elé, arcán már érzelmeket nem látni.
Tovább suttog, egyre hidegebb van,
Tudom, hogy jön, közeledik, s kezdek fázni.
„sötét titkok, fájó szenvedély, hazug csókok...
megremegek, mert érzem, itt van már a halál.
Tehetetlen vagyok!!!
Egy kés a kézben, majd a szívben, egy fiatal szívben.
Oly sivár, csendes, szúrós a táj, zokogok,
Lerogyok mellé a földre, már tudom miért fáj.
Elfutok messzire, ezt nem bírom elviselni, mindent otthagyok.
Rádöbbentem, hogy az a halott lány én vagyok.

2005.03.31