Zsolti.
Nehéz lenne visszamenni a kezdetekhez, megállapítani, hogy mikor kezdett Zsolti sakkal foglalkozni. A János bátyja 9 évvel idősebb nála. Zsolti kisfiú létére ott csüngött a nagyfiúk nyakán, nem mozdult el tőlük sehová, különösképpen mikor János és barátai sakkoztak. Zsolti felmászott a székre és figyelte, hogyan "lépkednek" a sakkfigurák. Meg is tanulta ő is, hogyan kell mozgatni a bábukat. Bármit is kérdeztek tőle, jött is a fantázia, úgy, ahogy az szokott a gyerekeknél lenni, mindig a választ azzal kezdte, hogy "tudom, azt is tudom". Meséket is kitalált arról a birodalomról, amelyik a sakktáblán foglalta el a földrajzi helyzetét. Álmaiban is ott volt ez a csodálatos misztikus világ, amit ő kigondolt magának. Az ő sakkfigurái igazi élőlények voltak. Nem csak mozogni, hanem beszélni is tudtak.
"Én is akarok sakkozni", - mondta egyszer Zsolti a nagyoknak. Jani egyik barátja vállalta, hogy játszik a kicsivel. Megtette az első lépést. "Zsoltika, most te következel, lépjél". És Zsolti lépett is. Felmászott az asztalra, utána a sakktáblára és lépett. Úgy tett, ahogy mondták neki, lépett. Csak nem értette meg, hogy miért nevettek jóízűen a jelenlévők.
Évek teltek. Zsolti hű maradt a sakkhoz. Az iskolában nyerte meg a versenyeket, később a városi körbe is. Szépen haladt előre. És a következő hónapban lesz az ifjúsági országos verseny. Éjjel-nappal a gondolatai a verseny körül jártak. A család is ennek az eseménynek rendelte alá az utolsó hetekben az életét. Jánossal komoly csatákat, vitákat rendeztek a sakktábla felett. Csak éppen a verseny előtt történt meg a baj. Annak ellenére, hogy Zsolti kerékpárral szabályosan haladt az úttesten, elgázolta őt egy szédült motoros. A versenyzőnk törött lábbal kórházba került. Ez pedig szörnyű dolog. Lehetetlen, hogy ne menjen el a versenyre, összedől az egész világ! Nagyon bosszankodott a fiú, szégyen-nem szégyen, sírt is, haragudott a begipszelt lábára. Csak hajnalban tudott elaludni egy gyötrelmes éjszakán. Szellő tündér jelent meg álmában. Néhány tündérke kíséretében. Kipróbáltak Zsoltin különböző keleti gyógymasszázst. Zsoti úgy érezte, hogy eltűntek fájdalmai, lábát jól tudja mozgatni, és a tündérek kihajították a gipszet az ablakon, Zsoltit felállították, táncot jártak vele, azután eltűntek. Szellő tündér mosolygott és szavak nélkül azt sugallta a fiúnak, hogy minden rendben lesz. Jókedvűen ébredt Zsolti, mintha nem is álom lett volna az egész. Rohamosan gyógyult a lába. A versenyt valamilyen ok miatt elhalasztották. Így a későbbi versenyt Zsolti meg tudta nyerni. Nem mondta senkinek, de meg volt győződve, hogy mindent a tündéreknek köszönhet. Hinni kezdett a létezésükbe.