Borús éjen szomjas szívek
találkoztak, s összeültek.
Hallgatták egymás dobogását,
véres munkájuk lázadását.

Faggatták egymást az életről,
bánatról, örömről, szerelemről.
Közben egyre közelebb ültek,
érezték testüket, ahogy lüktet.

Most nem szóltak többet,
csak mozgó árnyakat követtek.
Lelkük zihált, féltek az úton,
de virág nyílt amerre mentek.

Könnyeikből ittak a félénk,
fehérben pompázó vadlovak,
ajkuk édes illatában fürödtek
a rózsák és a halottak.