Apró magként kezdődik az élet,
Gondok nélkül, a Föld mélyében.
Megbújik a sötétben, szerényen, titokban,
Hagyjátok, még ne lássa, ami kint van.

Nem kell látnia pusztító vihart, jégesőt,
Mely igénybe vesz kitartást, szívet, erőt.
Leszakít virágot, gyümölcsöt, törzset csavar ki,
Elvesz mindent; nem kér, hogy adj neki.

Életet dönthet romba; de miért?
Vagy ha ez kell, miért épp a jóét?
Nincs igazság, kicsi mag, e világon,
Talán nekem sem nyílik több virágom.

Még ne bánkódj a kinti életen,
Még biztonságban vagy odabenn.
Föld Anya karjai óvnak még a bajtól,
Növekedj csak bátran, és ne félj a naptól!

A naptól, mikor felérsz közénk, nem szabad félned,
Bármi lesz is, a fontos: túl kell élned!
Nem hiheted, hogy mindig könnyű lesz,
A fenti világban élők sorsa ez.

Bátor és erős légy, szilárd hitű,
Így nem ingathat meg hamis szívű.
Ne hagyd az álmaidat elveszni,
Vigyázz, e férgek megpróbálják elvenni!

Gyilkos vihar után szedd össze erőd,
Ha szenvedsz, színlelj akkor is derűt.
Ne lássa, ne tudja meg a sötét világ,
Hogy vérzik a szíved, hogy mit éltél át.

Önző, hazug élet! Lecsupaszítasz,
Kifosztasz, majd magamra hagysz!
Letéped levelem, szétmorzsolod virágom,
Kell neked minden, kell az álmom!

Virágom akarod? Vedd hát el,
Nevess rajtam, ahogy szoktál, gaz kéjjel.
Játsz velem, nem vagyok több, csak bábod,
De az álmom az enyém, fenséges Álnok!

Töviseid szívemig fúrod, mélyre,
Hogy elmenjek örökre, végre.
Ne vígadj, lesz még reneszánszom,
Nem nyugszom, míg álmom valónak nem látom!

Újra és újra feltámadok,
Ezerszer is akár, ha tudok.
Dühös bosszúm bár utol nem ér,
Vadabb leszek démon-szíveknél!

Harcom magányos, nincs, ki fedez,
A fenti világban élők sorsa ez.
Pihenj, parányi mag, álmodj szépeket,
Életet álmodj, amíg teheted.