Halvány pislogás, el-elhaló fény,
Lángom nem éltette más, csak remény.
Ábrándok játszottak narancsban, vörösben,
Egyre bátrabban, szebb köntösben.

Gyengéd érintés. Kellettek az álmok,
Nem hagyhattam kihunyni a lángot.
Éltettem, hisz mi fontos, élnie kell,
Halálával oly sok minden veszett volna el.

Huncut fény-játék, mohó tűz,
Én voltam csak, ki álmokért küzd.
Illúziók vezettek, délibábok mutatták utam,
Gyenge voltam, ki egy fénysugár után rohan.

Sejtelmes köd, fojtogató pára,
Érzés, hogy talán minden hiába.
Ha fullasztó is, tovább kell égni,
Néha fáj, de tovább kell lépni.

Sós könnyek, maradjatok még,
Maradjatok, míg a gyertya ég.
Maradjatok, szükség lesz még rátok,
Rátok, megértő, hűséges barátok.

Hirtelen szélcsend. Hol a remény?
Hová lett, és mi van a helyén?
Olcsó hazugság, gyarló világ,
Add vissza, nekem kell a láng!

Nincs már levegő, fény, tűz,
Semmi, mi innen tovább űz.
Elfáradtam, nincs immár semmim,
Álmaim kihűltek, hagyjatok elmenni.

Élettelen, torz gyertyacsonk - ez maradt, ennyi,
Dermedt vágy, mely sosem fog valóra válni.