Egy virág vagyok
Mérgezett talajból nőttem ki
Sokan megcsodáltak
De nem nevelt, locsolt senki

Én vagyok a vigasza
Az itt síró elhagyottnak
Szerelme szépségét látja bennem
S szirmaim rá mosolyognak

Elrejtem a világ elől
A fájdalmat, a szégyent
Ismer engem jól mindenki
Kit megkínzott az élet

Mások bűne engem emészt
Leveleim tetvesek
Lassan undornak tőlem
Napjaim sem kedvesek

Imsernek, bámultak
De én szenvedek legjobban
Szomjazom, fuldoklom, de néha
Rám egy tiszta könny loccsan

Elhervadok, meghalok
Hiába sírok, mentsetek meg!
Rá kell jönnöm, mennyit értem
Kellettem, de nem szerettek

Szép szirmaim bebarnulnak
A tavaszom véget ér
És végül egy szívtelen kéz
Irgalmatlanul letép.