6.
Mivel a mama szentélyébe – sötét bútorokkal telezsúfolt barlangjába – senki, még kedvenc lánya és unokája sem léphetet be, így Zsófiék a papa betegszobájában vertek tanyát. Igenám, csakhogy már az első éjszaka rosszul telt el. A papa az éjszaka nagy részét Pista, Gyuszi, Bözsi, Béla, anyám és az apám kiáltozásával zavarta meg. Hiába gyógyszerezték be altatókkal, nyugtatóval, a hatás fordítva sült el. Egyre éberebb lett tőle.
Zsófiék hatalmasra dagadt, álmatlanságtól duzzadt szemhéjakkal ébredtek, tíz-húszpercenkénti szakaszokra darabolt éjszakai virrasztással egybekötött rémálmukból. A papa fantáziálgatása, s Gyula, de főleg a Béla utáni óbégatása csak nem szűnt. Zsófi forradalmi újítással élt: elővette a szekrény mélyéről az ő kisgyerekkori emlékként megőrzött cumiját. A cumit mézbe mártotta és betette az öreg szájába. És lőn csoda: az öreg a meglepetéstől ráharapott a cumira és ettől kezdve csend lett.
Gyula gonoszkodva nyitotta rájuk reggel az ajtót, számítva a panaszáradatra, de semmi. Zsófi ült az asztalnál kapucínere mellett és olvasta a Népszabadságot. A kislány kinn reggelizett a konyhában. Első meglepetéséből felocsúdva a papára tekintett és megszokott indián csataüvöltése félúton fennakadt, amint meglátta a matracsírjában békésen cumizó apját.
– Jó reggelt Gyul...a bá...csi! – mekegte és hangja göcögő röhögésbe csapott át.
– Hát evvel meg mit tettél hugi?
– Befogtam a száját tesó... hát egész éjjel be nem állt a lepénylesője! Kibírhatatlan volt.
– Hát Zsófikám, le a kalappal előtted! – álmélkodott Gyula. – neked kellett lejönni Pestről ide, hogy belefojtsad a szót az öregbe! A szomszédok már félig megőrültek apjuk óbégatásaitól. Zseniális! Be kéne adni újításnak! – röhögött a két gyerek egymásra nézve, hangosan, viháncolva, úgy mint ötven évvel ezelőtt...
Na, ennek a nagy jókedvnek hamar megjött a böjtje. Karácsony másnapján a mama újabb agyi történés szenvedő alanyaként megszédült és elvágódott a fürdőkádban. Szerencse, hogy a lánya kéznél volt, különben belefulladt volna a fürdővízbe. Nagy nehezen kicibálta a vízből, s a közben a kislánya által riasztott Gyulával megpróbálták lábra állítani. De a lábai többé nem engedelmeskedtek. Úgy lógtak, mint a rongybábú mankói...
Kihivatták a körzeti orvost, az meg csak a fejét csóválta.
– Ez bizony agyi történésként hat, beutalom a belgyógyászatra – mondta és zsebre vágva a hálapénzt a gyors és határozott intézkedésért, kihívta a mentőt. Mama kórházba be, a karácsonyfa díszítésnek fuccs.
Így telt el a téli szünet. A mamát három hét után hazabocsátották a szokásos szöveggel
– Állapotához képest jól van. Az agyi történésből kifolyólag most az ép lába bénult le... – mondta a főorvos szenvtelen hangon. – Ki kell a jólbevált háziápolást őrá is kiterjeszteni...
– Értjük főorvos úr, addig a pár hétig ugye – jegyezte meg Gyula, miközben a bélelt borítékot a főorvos zsebébe süllyesztette. A főorvos elpirulva vette a lapot, s megkérdezte:
– Hogy van a papa?
– Köszöni jól. Már féléve jól van drága főorvos úr, bár Ön pár hetet jósolt neki a legfőbb bíró úgy látszik életre ítélte! – sóhajtotta a sógor.
– Hát igen, mindannyian isten kezében vagyunk – tárta szét tehetetlenül karjait a főorvos és elbocsátotta a lógó orrú családot.