ELHAMVASZTVA

Rozsda marja lelkem vérző kapuját,
Mély alagút „fényében”, vörösen izzó ajtaját.
Ködös, Hold alatt nyögő felhők árnyékában
Csak az idő látogat lelkem kapujában.

Az urna sötét falán a Csend országa hallgat,
Fagyos lehelet kúszik a lepel könnye alatt.
A sivár, kihalt, rögös végtelen múlt oltárán,
Halott szívek tornyosulnak a Csend országán.

Szürke por nyomja a fagyos Föld égő ajkát,
S mint só, szakítja föl az élet-halál gátját.
Nem véd koporsó, itt nincs meleg koszorúágy,
Csak a levegőtlen urnába zárt világ.

Rozsda marta lelkem vérző kapuját,
Mély alagút sötét vízében elmerülő ajtaját.
Ködös, Hold alatt nyögő felhők árnyékában,
Csak az idő látogat a halál otthonában.

Levenke