Sötét helyen térek magamhoz,
Kapaszkodok a hideg falakhoz.
Halálfélelem uralkodik rajtam,
Ezen a helyen egyedül maradtam.

Lassan előre lépek párat,
A sietés érzem még várhat.
Fázok, és félek mint egy gyerek,
A rettegéstől mozdulni sem merek.

De ekkor valami fénylik a távolban,
Mint a piros tűz régen a táborban,
Egyre gyorsabban közelebb megyek,
Most már tudom mit kell hogy tegyek.

Többé már semmitől sem félek,
Csak szépet és jót remélek,
Mert van valaki, ki lényem áldása,
Te vagy életem fényes lámpása!