Sokba kerül a Hungarian egészségügy. Nem árt megvizsgálnunk: kik felelősek e honfiútlan-honlánytalan helyzetért?
Először is ott vannak azok a ravasz betegek, akik, ahelyett, hogy egyre fiatalabbak lennének, öregednek. Kizárólag a Hungarian Állam bosszantására! Már pedig közismert: idős beteg drágább az Államnak. Legalábbis addig a szomorú pillanatig, amíg el nem jön az illetőnél a drámai költségvetési megkönnyebbülés...
/A nagyon fiatal beteg is többe kerül, mint a kissé serdültebb, de e téren a derék magyar nők /feleségek, élettársak stb./ segítenek szegény Hungarian Államnak: egyre kevesebbszer szülnek. Well done, Hungarian Women! A Ti hazafiasságotok azonban nem képes kiegyenlíteni az idősek makacs idősödésének költségeit!/
Ott vannak azután azok a kapzsi Hungarian orvosok, és más egészségügyi dolgozók! Ezek elvárják, hogy az Állam némi pénzt adjon nekik munkájukért, igaz, utóbbi csak töredéke külföldi kollégáik jövedelmének, de azért, hazafiasságból, beleegyezhetnének további töredezésébe. Miként is mondotta Kölcsey? "A haza minden előtt." A megoldás egyszerű-nagyszerű: fizetéscsökkentés a haza oltárán, utána mindenki hazamegy, esetleg álláskereső /de állást nem találó/ tanárnő-feleségéhez, - ott költse azt, ami megmaradt! Túl szép summa az, amit kapnak. Emlékszem: egy hazánkba küldöttséggel idelátogató amerókai ápolónő majdnem leesett a székről meglepetésében, amikor lefordítottam neki, hogy a kórházigazgató professzor mennyit kap - dollárba átszámítva! /Azt már az olvasók fantáziájára bízom, hogy kitalálják: melyik oldalról lepődött meg ennyire?/
Az egészségügy veszteségeiért fentieken kívül a rossz management is felelős. Főleg a kórházakban, melyeket a Hungarian Állam oly bőségesen ellát pénzzel! Ezek a pazarló management-ek befogadnak betegeket, akik enni, inni is kérnek a gyógyszer mellé! Mire megy el annyi forintocska? Az ápolást legtöbb Hungarian kórházban a hozzátartozók, meg betegtársak végzik, ingyen, igaz, ott a fűtés, világítás, udvarsepertetés költsége. Meg időnként új seprő is kell, és nem csupán az igazgatói szobába... Olcsóbb lenne, ha két igazgatói szoba seprűjét egyszerűen kicserélnék! A picsipacsai kórház igazgatója átmehetne a retyemutyafalvai kórházba picsipacsálni, a retyemutyafalvai pedig a picsipacsaiba retyélni-mutyálni. Ez csak érthető! Régi seprűkből így új seprű lehetne...
Reform kell ennek a szerencsétlen egészségügynek, de - hazafias, Hungarian reform! A megszokott. Fizessen a köznép: 1. az Államnak, általában, mindig, 2. az Államnak, speciálisan, ha beteg lesz, 3. az Államnak, ha áll /állásdíj/, vagy ül /ülésdíj/, vagy fekszik /ha gyakran lefekvő hölgy, fizesse a háromszorosát, meg a ráadást!/, vagy lebeg /levegőtúlhasználati-díj/, fizessen 4. receptdíjat /vényért, még akkor is, ha vénséges vén/, 5. recedíjat /recehártya-vizsgálatért/, 6. urológia-díjat /ha úr, de manapság a koldus is úr, tehát nincs ingyenes orvosi vízvezetékszerelés!/, 7. gerontológia-díjat /nem lehet ingyen öregedni!/, 8. ultrahang-, valamint visszhang-díjat, no meg sok másfélét. Per koponya. Ha nem fizet, jöjjön a per! Majd küldök javaslataimról egy listát az Egészségtelenségi és Betegségmegnemelőzési Minisztériumnak!
Én bízom a Reformban, - ha az Hungarian! Már látom szemeim előtt a Legköltséghatékonyabb Kórházat. Beteg fekszik benne, nagyon. Hétágyas kórteremben, mivel az sokkal kór-termesebb, mint két- vagy háromágyas. Hozzátartozó hozza a tányért, kanalat, poharat, zöldborsólevest, falra borsót. Beteg falna, de néhány betegtársa kinézi a szájából, így azoknak is ad. Orvos kopogtat, ajtón, mellkason. Két kopogtatási díj lefizetendő! Hozzátartozó, nyugtalanított nyugdíjából, fizet. Látogató. Manci Néni hozott szárnyasinfluenzás csirkét Pista Bácsinak, de nem kell félni, megsütött influenzavírus nem influenzáz. Az az aranyos Manci Néni "egy-egy szárnyat nyújt a kicsinyeknek" /a kórterem töpörödött Laci és Feri Bácsijának/. Öregek megmozdulnak, ócskavaságyak lerogynak. Sebaj! Arany Bácsi verse nyomán "földre hintik a zizegő szalmát" és "átveszi egy tücsök csendes birodalmát", de a szalmáért nem fizető tücsköt kihajítják az ablakon. Mindenki csendben van pár percig, mivel Pista Bácsi már túlságosan is csendes...
Beesteledett. Látogatási időnek vége, éleslátás amúgy sem volt. "Udvaron fehérlik szőre egy tehénnek", mármint a kórházudvaron, de nem a gazdasszony fejé meg, hanem a kórházszakácsnő. Aznap mindenkit megfejtek, még a tehenet is. Rendes reformkórház! Nyereséges. Akár vándorzászlót is kaphatna, ha az nem volna olyan szocialistagyanús. Azt nem lehet megengedni, mégsem, manapság, amikor a magukat szocialistáknak nevezőknek lassan már sikerült e gyanú árnyékától is megszabadulniuk. Maradt a rejtély, hogy akkor mi a fenének nevezik magukat szocialistáknak, de a nép nem tűnődik ezen, mivel a kapitalizmus már leszoktatta tűnődésről, gondolkodásról /igaz, utóbbi meglepően könnyen ment!/.
Én már sok reformot láttam. Bízom benne, mint ahogy az eddigiekben is, hogy ez se lesz jobb, csak attól félek: rosszabb lesz. Jól kell megválasztani az első lépést: fel kell méretni a helyzetet! Nem baj, ha tizedszer is történik ez, és belekerül abba a rongyos néhány milliárdba, fő, hogy megnyugtatóan kijöjjön belőle most is a bölcsesség: kétszer kettő tényleg négy, ha nem adnak hozzá semmit, nem vesznek el belőle semmit. /Szorozni és osztani, ne féljenek, úgysem azt fogják, hanem a milliárdokat, a felmérőcégek, olyasféle elnevezéssel, mint Fiamlányom Kft., Zsebbebelevejem Bt., meg társaik./
Jó Reform lesz ez! Nem állítom, hogy mindenkinek, de az nem is lehet reálpolitikai célkitűzés. Annyi bizonyos: lesz, aki ráfizet. Lesz, aki nyer. Ebben bizonyosak lehetnek, Olvasóim, ha másban nem is!