Egy kedves embernek örömöt szereztem,
Gondolom, hogy igazán jót cselekedtem.
Szemében láttam a csillogást, a hálát,
Mosolygós arcán az örömnek rózsáját.

Hiszen Ő hasonló szépet adott nékem,
S szebbnél szebb képeket láttatott vélem.
Nem mutatott egyebet, csupán a szívét,
Cserébe Én is kitártam az ennyimét.

Láthattuk mindketten, a belső szépséget,
A szívben lakozó önzetlen nemességet.
Remélem, hogy ezután is gyönyörködhet,
És talán engem is sokszor gyönyörködtet.

Tudjuk már azt is, hogy ez mily értékes,
A másik embert tisztelete nem kétséges.
E szépség ott lakik minden ember szívében,
Keresd és megleled az emberek lelkében.

Budapest, 2005. október 9.