Pétervárott nem fehérek az éjszakák

"Az objektív realitás-lázálom, amit
a vér alkoholszintjének elégtelensége okoz"-
népi bölcsesség
Pityerben- így becézik Pétervárt az oroszok - az ír kocsmákban Guinesst isznak, aminek feketekávé illata van, s hajnali kettő körül térnek át a sörre. Még lehet választani a nyitva tartó Dostoevsky bár és a Bronx közt, ahol egy korsó sör kevesebb, mint fél dollár és amatőr sztriptíz is van. Aki akar, levetkőzik. A söröző körül újságfecniket és üres kólásdobozokat forgat a szél. A szemét között mocsokréteg borította kéregető gyerekek, hajléktalanok és bolond ősz öregasszonyok. A járda közepén irreálisan hatalmas szarkupac. Sehol egy lélek, a holt világon elborzadt emberek már rég elköltöztek. Egy ajtón, ahol egy kihalt civilizáció idején az alsó zár volt, most egy kartonlappal elfedett rés van. A nők fele frigid. A bár előtt koldus, szatyornyi staniclivel, rajtuk felirat: Édesanyám utolsó lehelete.
Az egyik bódén nagyon hosszú felirat volt: Sör-Cigaretta-Hús-Vodka-Sajt-Chips-Coca-cola. Taréj azt mondta erre, hogy ha még hozzátennék, hogy lányok, akkor politikai menedékjogot kérne a bódéban.
Ide jár Répa, Taréj és Artyom. Taréj palesztin kendőt hord, Artyom megkövesedett zoknit, s a teremtés harmadnapján már harmadik napja változnak állatokká, noha a lakásban megszámlálhatatlan a csótány is. A másnapos reggeleken az ember felébred és felfedezi, hogy a gondolatok és a szavak között megszűnt a kapcsolat. Az ember kinyitja a száját és rájön, hogy fogalma sincs, hogyan fog végződni a mondat, amit elkezdett. A reggeli első üveg sör meleg és ragacsos, lányok alkarjára gyík van tetoválva, sárga farokkal. De pont ilyenkor jön rá az ember, hogy száz évvel ezelőtt a muzsik hazatért a gyárból, megszámolta a lóvéját és kész volt puszta kézzel megfojtani a gyárost. Mert az rabló és gazember. Ma viszont a muzsik maga akar ilyen gazemberré válni.
A mérges gomba főzetének fogyasztása összvárosi divat, hallucinogén hatását úgy fogják fel, mint ami hidat ver a tiszta tudat és a realitás között, zöldhajú rave-lányokkal illik fogyasztani, de ez csak kikapcsolódás a hétvégéig, amikor is alaposan kiüti az ember magát hasissal.

- 2 -

Ilja Sztogoff Kamikaze c. regényének anarchista szereplője, Gusztav, a Vörös Brigádok orosz leszármazottja, a következőképp elemzi a helyzetet, mielőtt rájön, hogy ő az a nyúl, aki eldöntötte, elefánttal fog csókolózni.
"Ki jár manapság tüntetésekre? A diákok és a nyugdíjasok-azok, akiknek nincs mit csinálniuk. A többiek- KERESNEK! Az emberek nézik a tévét és azt látják: mindenkinek megvan mindene! Egy kicsit neki kell feszülni, és mi is tudunk mosógépet venni, utazást az aquaparkba, meg művesét! És akkor nem lesz semmi bajunk! Senki nem néz körül, mindenki csak a tévét bámulja. Ma a kormánypuccsok nem a tereken zajlanak, hanem, a képernyőkön. Ahhoz, hogy az ember forradalmat csináljon, többé nem a Téli Palotát kell elfoglalnia - le kell forgatnia egy klipet, ami arról szól, hogy a Téli Palotát már elfoglalták."
Gustav sajátos felfogása az információs forradalomról, nagyban hasonlít Pelevin Generation X. c. regényére, mely az orosz undergrund olyan alkotása, melyben az orosz katasztrojka epikus esszenciája maradéktalanul érvényesül, ám ott már a politikát is csak virtuális figurák képviselik, magas megahertzen.
Ilja Sztogoff hasonló kultuszregénye ez egy íróról, egy, a környezet ellen lázadó felforgatóról, a mai orosz újburzsoázia életmódjáról, az orosz nemzetbiztonsági szolgálatról, meg egy bődületes szerelmi csalódásról. Csak azoknak ajánlom, akik elfelejtették megnézni a Keselyű három napját, és még ezután akarják elolvasni Chesterton alapművét: Az ember, aki csütörtök volt címűt.
A könyv elsősorban Pétervárott kelt el gyorsan, mondja Ilja Sztogoff:
"A kritikusok viszont nem vették észre. Személy szerint én két recenziót láttam. Az egyik szerzője úgy vélte, hogy a regényben őt figuráztam ki és megígérte, hogy hátba szúr. A másik szerzője állította, hogy az Ilja Sztogoff nem valódi személy, hanem a márkanév, amely mögött egy titokzatos írótársaság rejtőzik."
E harmadik recenzió szerzője pedig - vagyok én:
Kerekes Tamás