Sötét éjszakán csak a hold ragyog,
Alszanak az égen a dermedt csillagok.
Egy ódon, kopott padon ülök csendben
S egy könycsepp csillan meg a szememben.

Felhők borítják be az eddig tiszta eget,
Sűrű eső kíséri a süvítő hideg szelet
Eltűnt előlem az eddig szépnek hitt világ,
Hiányzik a szeretet mint egy meleg kabát.

Ahogy egyszer elhervad a gyönyörű virág,
Úgy ölnek meg engem az aljas emberi hibák.
Mert nem képesek egymást hűen szeretni
Csak mások fájdalmán jókat nevetni.

De egyszer születni fog egy új világ,
ahol nem lesznek rossz emberek és hibák.
Boldogság ragyogja be a tiszta eget,
És nem létezik majd más csak a szeretet.

Hűvös szellő köszönti a világos reggelt,
Még a fénylő nap is lassan felkelt,
Haza indulok lassan, s elkezd hullani a hó,
A földre száll a puha, fehér takaró.