Vidáman kelt fel a nap ezen reggelen, mikor szikráztak a felhőkarcolók a parazita érlelte belvárosban, gólemként nőttek ránk, s mi tartottuk az élet izmossá edzette karjaival a súlyokat, amit a társadalombiztosítás és a különböző adok jelentettek. Szolgáld ki az országot, és az hagyja, hogy te élhess.
Fejünkre nől a hatalmaskodó urak taposta ösvények és az öreg holdat bámuló csillagászok hada. Ők csak azt jósolják, hogy hatalmas kövek esnek a földre a messzi világűrből, azt mondják, itt van a világvége. Azt mondják mindennek vége, szerintem csak egy új világ kezdi meg a születését, és a régi kultúráiból és maradványaiból fog temetkezni, s építkezni.
A gazdagok elhagyják a kényes villáikat és lakosztályaikat, akinek sok pénze van, az meg tudja váltani az élete árát azzal, hogy lenn a föld mélyén, lifttel visznek le embereket, bunkerekbe. Persze senki sem mondja biztosra, hogy ezek a mentőhelyek, biztonságosak, és hogy nem hatol le addig a robbanás. A liftek folyamatosan szállítják le a bennfentes embereket és családjaikat… Tehát a kormány ezt már rég tudta… hiszen kiépítette ezt, és a hírekben lekőzik a riporterek és híradósok, kik tudják, már nem múlik semmin a presztisük, ők már nem jutnak le, meghalnak, csak úgy, mint mindenki a felszínen. Ki mondják, hogy a NASA különböző vegyihulladékokat szállított ki évekig az űrbe, valami ismeretlen bolygóra, s az ott lepakolt anyagok, közös hevüléssel felrobbantak, ez adja az okát a kőesőnek…
Mindenki rohangál, de én boldog voltam, hiszem a nap annyira vidáman ragyogott, szinte nevetett, holott lehet éppen rajtunk gonoszan… a világűr ajándéka már útban van, s hamarosan becsapódik a föld terébe. Mintha egy űr filmet látnék, úgy közelednek, majd hatalmas morajlás, és teljes káosz, hangok, riasztok, dübörgés, zaj-Kánaán, emberi félelmek és ösztönök felcsapó húrjai. Én boldog vagyok, már nem látszik a nap, csak porfelhő, morajlás, és fülrekesztő éteri csataindulók…
Én elindulok… vidáman kelt fel ma reggel a nap, s vidáman is nyugszik le, egy bolygóval kevesebb van…


„Ha a megfelelő eszközöket használod, el lehet
érni, hogy a nép az általad kijelölt úton
haladjon. Ahhoz, hogy néped elérje az út
végén a célt, nem kell ismerni azt. Egyedül
a pásztoron múlik, hová tereli a nyáját.”
/Konfuciusz/