7


Hála a macskák szívós természetének Mici hamarosan felépült. Még a bundája is kinőtt. Irmának nagyon nagy kő esett le a szívéről és útjára engedte Micit. Másnap reggel már őrhelyén várta az újságos nőt, a postáskisasszonyt. Kitörő örömmel üdvözölték egymást. Az újságos felkapta Micit, az arcához szorította és így dorgálta.– szia, te hűtlen Cica! Hát merre csavarogtál? Hol bujkáltál eddig? Nem baj, fő, hogy előkerültél, minden meg van bocsátva!– Mondta az újságos és elengedte a macskát. Az, lábaihoz dörgölőzve farkát zászlóként lengetve besorolt mögé és mentek a következő lépcsőházba. Minden ott folytatódott ahol abba maradt .Mici felugorva a lépcső korlátjára onnan figyelte, hogy nem téveszti –e el valamelyik levelesládát…
A kismacskák is szépen felcseperedtek a pincében és ivarérett korba léptek. Bella és Tigúr a papagájokkal szimbiózisban élvezte Irma közelségét, és boldogan süttették magukat a tavaszi napsugarakkal a tetőn. Én is el-elkértem Irmától a tetőkulcsot, Petikével sokszor kimentünk napozni. Mivel Bella újabb macskakölykökkel örvendeztette meg Irmát, így Petikének remek kis játszótársai akadtak. Boldogan hajkurászta a vele incselkedő macskakölyköket a tetőn. Irma is kiült közénk és mélyeket szíva büdös Kossuthjából boldogan eregette a füstöt, mint egy gyárkémény. Neki már Peti és a macskák jelentették a családot Olykor Peti legnagyobb örömére, kihozta a papagájokat is, had levegőzzenek!
Irmával azonban nem volt minden rendben. Olyan volt, mint egy lerobbant öreg járgány, akiben eltörött valami alkatrész. Egyre türelmetlenebbül várta kényszernyugdíjazását. Eljött ez a nap is: június elsejével lerokkantositották. Az első nyugdíját valamikor augusztusban kapta kézhez. Karcsú volt, a megélhetéshez kevés, az éhenhaláshoz meg sok. De mit számított ez Irmának. Boldogan bíbelődött egyre növekvő állatseregletével. Jó darabig nem bírt feléje sem nézni a kocsmának. Eljött az ősz, elmúlt a tél és beköszöntött a tavasz. Irma egyre többet álldogált az ablakban, ment el a lakásból. Kezdte unni az egyedüllétet. Kisebb-nagyobb sétákat tett. Rótta az utcákat, kirakatokat nézegetet, néha lopva elment az Egyujjas mellet, de nem nézett be soha.
Egyszer aztán mély lélegzetet véve összeszedte minden bátorság és benyitott a kocsmaajtón. A volt kollégák, a törzsvendégek kitörő örömmel fogadták. Felugráltak asztalaiktól, körbekapták, simogatták, faggatták, hogy megy a sora, mi van vele? A nagyszerű fogadtatásnak hála Irma minden nap beiktatott egy órácskát kocsmai levegőszívásra. Egyszer bekopogtam hozzá, kértem a tetőkulcsot. Kérdezem:– hogy vannak a papagájok, a macskák?
– Jól, azok jól– motyogta zavartan.
– Szeretik még a nyershúst?
– Szeretik, bizony, hordom is nekik.
– Hát a papagájoknak vágja még a tyúkhúrt?
– Vágom, azt vágom, tudja, egészen apróra vágom, így, meg így…
– Ritkán látjuk Irmuskát, nem beteg tán?
– Nem, hálistennek fizikailag jól vagyok, csak az idegeim, rakoncátlankodnak, de hát már megszoktam. A vérnyomásom szokás szerint ugrál, a cukrom köszöni, jól van… mit mondjak még? Különben teljesen egészséges vagyok. Eh, nem érek én rá a bajaimmal foglalkozni, van nekem dolgom, elég– mondta sejtelmesen. Csak nem hogy újra munkába állt megint?
– Eltalálta. Nem birok meglenni a négy fal között, hiányoznak az annyit szidott kocsmatöltelékek, a kocsmaszag, kocsmai levegő. Elvállaltam a biciklimegőrzést. Így kinn vagyok a jó levegőn, elüldögélek, ha meg kocsmai levegőt akarok színi, akkor benézek egy félórácskára társasági életet élni. Nézze szóba, elegyedünk egymással. Az egyik is mond valamit, a másik is. Odahozzák a számhoz a sörömet. Fizetnek egy-egy felest. Elfogadom, naná hogy elfogadom, csak nem sértem meg őket! Aztán meg főznöm se kell, egy zónát bekanalazok a kocsmában azt le, van a gond.– a macskákra már nem is jut ideje?– Dehogynem. Reggel kilencre megyek, délután ötkor már itthon is vagyok. Reggel megkapják a tejüket, este meg a hazahozott ételmaradékkal bezabáltatom őket. Úgy kigömbölyödtek, mint a duda. Ezért a nyáron ne is keressenek, majd a télen ráérek megint a szomszédolásra. Akkor szüneteltetem a biciklimegőrzést.
– Irmuska, majd este, ha megjön Petikével, felküldöm a kulcsot, jó lesz így?
– Jó, hát. Legalább eljátszadozik a madarakkal, cicákkal. Szeretem azt a kisfiút.

8

Irma tehát újra dolgozott. Hiába, na, hiányzott neki a kocsmai miliő .A bicikli megőrzés eltartott november végéig. Aztán amikor megjöttek a böjti szelek, a csontig hatoló ködös, novemberi napok, szüneteltette a munkát. Ott folytatódott minden, ahol abbamaradt. Minden nap estefelé, amikor már mindannyian otthon voltunk lejött hozzánk, bekopogott, leült a számára kikészített hokedlira a konyhaasztal mellett és lassú kortyokban iszogatta az esti kávét. Közben rágyújtott, s elmerengve fújta a füstöt.
Én is kiültem közéjük egy kávézásra, trécselésre, majd bementem a szobába TV-ét nézni. Peti elszavalta neki az óvodában tanult legújabb versét, megkérdezte, hogy vannak a cicusok. Az asszony készítette a vacsorát. Soha nem fogadta el a vacsora meghívásunkat. Mire asztalhoz ültünk,ő már hazaballagott.
Egyik délelőtt szörnyű dolog történt. Éjszakás műszakból hazajőve éppen délelőtti szendergésemben voltam elmerülve, mikor a csengő kellemetlen berregése riasztott fel. Szemeimet dörgölve kitámolygok ajtót, nyitni. Az ajtó előtt teljesen kifordulva önmagából Irma áll. Szemei táskásan düllednek előre, orrcimpái remegnek a felindulástól.– csókolom, mi baj van Irmuska?– Jaj nagy a baj, beteg a Bella!–szűzanyám, mi baja van?–nem eszik a szentem tegnap óta! Még a legfinomabb belsőséget is visszautasítja .A tejet is kihányta .Minden kijön belőle!Tudom,biztosan megmérgezték!Ó,hogy a jóisten verné meg az átkozott bitangját, aki ezt tette !Micsoda aljas emberek vannak: söpredékek!
– Ne rijjon mán, jöjjön be! Összekapom magamat, és levisszük együtt a Dobos doktorúrhoz! Jó lesz?– biztattam, s egyben vigasztalásul elővéve a vodkát egy –egy decis poharat telitöltve megerősítettük az önbizalmunkat mielőtt elindultunk az orvoshoz. Mivel nem árt az óvatosság, felhívtam az állatorvosi rendelőt. És bejött, amitől féltem: az állatorvos négynapos továbbképzésen van, nem rendel majd csak a jövő héten
–Jaj istenem mi lesz velünk, ha meghal a Bella? Én ezt nem bírom ki! Leugrok a tetőről, utána halok én is…–óbégatott Irma. Megszánván felmentem hozzája, hogy megszemléljem a macskát, hátha nem is olyan nagy a baj, s én is tudok segíteni. A macska csapzott szőrzettel, tompán fénylő szemekkel kinyúlva hevert egy kispárnán.– mi a baj kiscicám, beteg vagy? – fordultam hozzá, mire erőtlenül felemelte a fejét. Nem volt mese! Látván, hogy nagy a baj és itt életmentésről van szó, hónom alá kaptam a macskát és a tetőn át, elrobogtam a másik lépcsőházban lakó gyerekorvoshoz. Irma kibomlott lobogó hajjal, slafrokban rohant utánunk. Vadul nekiestem a doktor előszoba csengőjének. A doktor jött is ki, s ijedten kérdezi, mi a baj.
– Nagy baj van doktorúr: beteg a Bella!–zihálom elfúltan, s kezébe nyomom a macskát.– De kérem, ne szórakozzanak itt velem, én gyerekorvos vagyok, nem pedig lódoktor! Kikérem magamnak ezt a sértést!– Drága doktorúr, dehogyis akarunk mi szórakozni magával, de az állatorvos elutazott. A macskát meg kell menteni! Gondoljon a Hipokrateszi esküjére!– ez hatott.– na, jól van nem bánom, jöjjenek be, hátha tudunk valamit tenni! Mi a panasza?– nem eszik két napja, mindent kihány.– annyit tudok tenni az ügy érdekében, hogy felhívom az egyik állatorvos barátomat, elmondom a szimptómákat, aztán majd az megmondja mi a teendő…
Így is történt. A doktor felhívta a lódoktort, konzultáltak egymással és meg lett a diagnózis.– a macskának fertőző májgyulladása van. Írok ki Tetránt. Adják be neki tejben! Kétszer egy felet naponta. Meglátják, helyrejön! A macska, szívós állat.– Mivel tartozunk doktorúr?– ugyan már!– hárította el a kérdésünket–ennyit csak, megtehetünk egymásért! Emberek vagyunk vagy mi a szösz!
Boldogan rohantunk haza Bellával. Én elszaladtam a patikába, s Irmára várt a feladat hogy kikupálja a macskát. És lőn csoda, harmadnapra a macska feltámadott! Bella meggyógyult. Nemhiába mondják, azt hogy a macskáknak hét életük van!
Lassan elmúlt ez a tél is. Ki tavaszodott. Irma újra eljárt a biciklimegőrzőbe, be-benézett a kocsmába emberközelbe kerülni a régi törzsvendégekkel. Az idő jobbra fordultával lelkiegyensúlya is kezdett helyre billenni. Bella újabb kiscicákkal örvendeztette meg velük is szaporítva a pincében lévő macskahadat. Ahogy gyarapodott a macskalétszám olyan arányban pusztultak ki a pincéből a csótányok is. A lakók által a szemétledobóba kiöntögetett ételmaradékokból degeszre tömhették a hasukat akármennyien is voltak. Merthogy már több tízesre rúgott a létszámuk az is biztos.
Elmúlt a nyár, megjött az ősz és Irma újfent behúzódott a lakásba. Így ment ez éveken át. Aztán az egyik tavaszon már nem ment Irma a bicikli megőrzőbe.A cukra is vacakolt,a vérnyomása is ugrált,a reumája is kínozta…szóval volt indok a távolmaradásra bőven. Irma kezdett mindjobban magába zárkózni. Az ideg is ugye mindinkább mászkált benne hol le, hol meg fel, és hogy valamennyire egyensúlyba hozza az idegrendszerét egyre gyakrabban nyúlt a pálinkás üveghez. A pálinka sok mindenre jó:búfelejtő,gondűző,immunerősítő,sőt vérnyomás csillapító gyógyszer is egyben!A boltba is egyre ritkábban járt le. Mindenért Petikét szalasztotta. A Móka-Mikivel is már csak cédulával érintkeztek. Irma felírta a hoznivalót. Peti átadta a cetlit Móka-Mikinek és elhozta a húsokat.
Néha összefutottam vele a liftben, de egyre ritkábban találkoztunk. Hirtelen megöregedett, megsárgult pergamenszerűvé aszalódott. Hatalmas lószemei mégjobban kidülledtek. Szögletes álla előreugrott, orrcimpái kitágultak Cigarettát tartó keze egyre jobban remegett. Beszélgetés közben nyugtalanul tekintgetett körbe, mintha tartana valamitől, vagy valakitől?