A vesrs nagyon szép gondolatokat tartalmaz, őszinte, és látszik
rajta az átélés valódisága, sőt megkockáztatom hogy valódi élmények alapján íródott valószínüleg. Szerintem ez az élmény még oly erősen kötődik írójához, hogy a sorok zaklatottsága kissé szét töredezi, mintegy szilánkosítja a verses formát.
Ezért érezzük úgy olvasva hogy minden sora külön külön hat,
és külön külön átérezzük az egyes repeszdarabokat amivel minden sora eltalálja érzelmeink központját, és minden sorban
úgy kell átélnünk minden szilánkot, mintha előtte nem is lenne
vers, mintha minden sorral újra indulna a fájdalom, s még ki se
mondtuk az verssor első szavát, már várjuk mi is talál belénk vajon ebben a sorba, szinte várjuk mikór lesz már vége.

Azt nem tudom hogy mindez szándékos volt-e, vagy egy kezdő
verselő tapasztalatlansága szülte, minden esetre érdekes a
hatás amit kelteni tud.
Ha verset irunk arra is muszály gondolni hogy másokban milyen emóciókat keltünk, felelősek vagyunk verseinkért,
de írhatunk csupán magunk kedvéért, szemályes szükségleteink kielégítésére is , feszültségeink levezetésére,
ez a vers írójában feszültséget old, ólvasójában meg feszültséget kelt.
Az olvasóknak írótt versek jobban ragaszkodnak a vers formai,
konvencióihoz, mint pl rímek, ritmus, sorok hossza, stb.,mindezt
ilyen hektikusan váltogatni a fenti eredményhez vezet.
további szép verseket kívánva üdvözől
Győző

jaj de szomorú és szép is :-)