Testem mélyén
Izzó fájdalom elgyötör,
Szörnyű égés,
A szívem darabokra tör.
Erek gyomra,
Húsdarab, mely vérben izzik,
Erős szivacs,
Mely tengernyi vért kiizzít.
Kifacsart hús,
S egy szó cafatokra tépi,
Ez a szó bús,
S ez leírva nagyon szép így:

SZ, mint Szenvedély,
E, mint Epekedő vágy,
R, mint a hős Remény,
E, mint Elmúló magány,
L, mint gyönyörű Látomás,
E, mint Emberi érzelem,
M, mint Megújuló boldogság…

Ám ezek már
A múlt eltűnt emlékei,
S nem marad más,
Csak bálványok eszményei,
S a mának egy,
S egyetlen terméke marad,
S az egész egy
Undorító, halott darab,
Melytől minden
Jó érzéssel teli ember
Összerezzen,
Mert most szétrobban a szívem.

S az egészből
Már semmi élő nem marad,
S mi emésztő;
Ezernyi halott húscafat.
Ez így marad,
Soha össze nem forrhatnak,
Ezer darab,
Melyek ha együtt maradnak,
Egységesen,
Boldogság termő barlangja,
De nem érzem,
Hogy újra kivirágozna...

2003.12.02.