Csak nézek ki a homlokom alól,
Nézem a füst kaotikus táncát,
Cigarettám narancsos parazsát,
S az érzés-örvénytől megborzongok.

Nyomott agyam elborult tempóval
Váltja káoszra a baljós csendet,
Fullasztó kényszerrel keres jelet,
Nem vet véget a harcnak az óra.

Embertelen nyomás súlya alatt
Szenved súlyosan üres végzetem,
Kész katasztrófa így a helyzetem,
De nem leszek agnosztikus szolga.

Képes vagyok átlépni a határt,
Hogy élvezzem azt, ami adatott,
S átéljek sok őrült pillanatot,
Megteszem, nem úgy, mint a rabszolgák.

Én nem hagyom énem elrothadni,
És nem engedem, hogy az irtózat
Kegyelmet nem ismerve szétzúzza.
Még hagyom az időt elszaladni...

De majd egyszer eljön a pillanat,
És elvisz egy kínzón őrült helyre,
Hol elmém madarát eleresztve
Az kegyetlen hangosan szárnyalhat.

2005.07.20.