Eljött az a nap,
Mikor elfogyott minden lap,
Kifogyni készül tintám,
Már nincs, mi mozdítaná gondolatim kerekét... fel-fel a létrán..

Már hosszú ideje ülök,
Fekete szemekben gyönyörködök,
Őrületben, s magányban őrlődök,
Napjaim felett őrködök,

Elfogyott a múlt,
Az összes fénykép, megfakult,
Minden sárga lap a papírkosárba hullt,
Minden könnyem már rég a múlt,

Tekintetem előre fordítom,
S a semmi fele ordítom:
Hol vagyok?
Senki sem volt itt, aki támpontot hagyott,

A táblák százfele mutatnak,
S a keselyűk fejem felett mulatnak,
Vihognak a hiénák, friss hús érkezett,
Elindulok egyik irányba, hátha eltévedek,

Úgy érzem egy irányú utcába tévedtem,
Senki nem sétál itt mellettem,
Nem fogja biztató kéz kezem,
Bánat mardossa lelkem,

Fekete hollóként szárnyalnék az égen,
Szétrombolnám minden eddig felépített fészkem,
Otthonom csak egy helyen érezzem,
Fent, fent a fellegekben,

Puha bárányfelhő karja öleljen,
Napsugár melengesse lelkem,
Eső legyen minden könnycseppem,
Boldogságért néha leküldöm lelkem,

Meglátogatja mindazokat, kiket szerettem,
Ne félj Kincsem itt vagy mindig szívemben,
Csak most elmennék messzire,
Elrepülnék a világ másik végébe,

Új világot keresnék,
Egy fantázia szigetet felépítenék,
Fantázia szerelmemtől csókot lopnék,
S mikor végre boldog vagyok ismét, hozzátok visszatérnék,

Boldogságkúra, ez kell az embereknek,
Kik nem csak másokkal, magukkal is mindent elhitetnek,
Fekete hollóként mutatnám az utat a szigetre,
S boldog lesz mindenki onnan visszatérve...

2006. július 12.