Szegény árva madár,
Ki riadtan szálldogál.
Próbál kitörni a kalitkából,
De nem tud kijutni a búrából.

Mikor kiröppen a rácsok közül
Vastag üvegfalnak repül.
Kínjában vergődik,
S már nem lélegzik.

De mégis, egyre csak kapkod,
Próbál levegőt venni...
Hirtelen a földre rogy.
Nem tud feleszmélni.

Látomások sora gyötri,
Nem tud elszakadni.
A kínzó képek egész sora,
S a fájdalmak áradata...

Egyszerre önti el lelkét
És mardossa a testét.
Mint keselyű had,
Úgy tör rá bánat áradat.

A reménytelen küzdelem,
Fogvatartói ellen.
Látszólag szabad,
De ez csak egy darab.

Egy színdarab,
Egy lepel, egy álca,
Mely ha lehullni látszik,
Gyorsan elfedik.

Ilyen élete egy apró madárnak,
Kit aranykalitkába zártak.
Ő egyfolytában sírdogál,
S könnyei a rácsokat mossák.

Számára nincs már más,
Csak az utolsó lehelet,
És újra szabad lehet,
S eljő a megváltás.