Szél csapkodja kósza fürtjeim, a halottak földjén gubbasztok egy szobor tetején.A földet nézem, csillogó szilánkok borítják, furcsa szilánkok, belolem törtek ki.Pár napja még szerettem oket, most már csak egy torz mosoly ül ki arcomra ha látom oket. Gyönyöruek... de senkinek nem kellenek. Szivem helyén tátongó ur maradt csak, eltakarom hogy senki ne lássa...
Leugrok a mélybe s elindulok, mindegy merre megyek, hisz nemtudom hova vezet az utam, vissza nem tekintek,nem bánok semmit s nem hullajtok könnycseppeket...
Félszárnyammal takarom el arcom, már a hold fényét sem bírom... átölel újra a sötétség s megborzongok, ismét változok... kisvártatva halk kacajt hallatok... Jöjj hát világ... tégy próbára újra... Sosem fogsz megtörni...