Dühödt nappalokon,
Melankólikus éjeken,
Borzasztó hajnalokon
Lüktet az elmém,
Szétpukkadni készül a túlfeszült szív.
Elmorzsolt álmokon,
Mint mohos sírhalmokon,
Lelkem térdel
És lassan sárrá olvadnak a töredékek,
Ahogy könnyeim
Emésztik őket.
Kételyek, viszályok angyala!
Érzem leheleted.
Zajjá mosódik a dal,
Sok húr elpattan, megreped,
Mikor hallom szárnylépteidet.
A vállamon ülve lóbálod a lábad,
S arcon rúgsz, ha lelökni próbállak.