Nézz rám.
A nasugár elfedi
A bennem rejlő éjszakát.
A feltörekvő fojtó nyomás,
Mint súlyos koporsófedél,
Rámnehezedik, magába zár.
Minden újabb nap
Mindig egy új rozsdás szög
Benne; s kalapácsütés
Ritmusára dübörög bennem
A szűnni nem akaró köd,
Sápadt Csönd,
És földgyűrő fergeteg.
Mert nem feledhetek,
mert emlékezni nem merek.
Örök háborúban egy tükörképpel,
Melynek szemébe néznem fáj:
így futnak szívembe a tompa szögek,
Mikor az arcom fürkészi, s hidegen rámnevet,
Mint méregfogú, néma szörnyeteg.
Mosolya sírgödör, szeme a hant,
Szava dübörgés, s fogai a gyilkos szögek...