Nem állítható, hogy a jelenlegi pártok bármelyikéhez, akár legcsekélyebb mértékben is, vonzódom /véleményem naturálisabban most nem kívánom kifejteni róluk/. A kormánypártokat viszont, ebben a dögmelegben, némileg megszántam, mivel megszorító intézkedésekre készülnek. Nyári plusz 32 Celsius foknál, a fizikai természeténél fogva hőtermeléssel járó szorongatás gondolata is elég izzasztó, akár annak, aki megszorításokra készül, akár annak, aki a megszorítások várományosa. Nem mindkettőnek egyformán, egyenlően ugyan, de ezen ne csodálkozzon senki: még a Nagy Francia Forradalom idején sem volt teljes "Szabadság, Egyenlőség, Testvériség", - miként lehetne hát most, ezen a Kismagyarországon, amelyik oly messze esik az ipszilonosan rövid nevű Nagy Költő Bakonyától, meg annak vidékétől?
Némileg szórakoztató a tömegkommunikációban most emlegetett Új Egyensúly reformpolitikája, mivel jó ideje, bármelyik párt került is a kormánykerékhez, csak azt az egyensúlytalanságot láthatta látó szem, amelyik korántsem új. Ettől függetlenül, persze, nem tilos a még egyensúlytalanabbnak szánt egyensúlytalanságot Egyensúlynak, sőt, Újnak nevezni. Nem tilos továbbá... no de ezt nem részletezem, nehogy hosszúra nyúljon az írás, mikor a kolbász éppen rövidülni készül.
Ha én megszánok valakit /még ha kicsit is!/, annak segíteni szeretnék. Nem kutatom most, hogy az államháztartásból eddig kik, mikor, mennyiben csináltak nálamháztartást, nézzünk előre, különösen, ha itt-ott csúnya dolgok vannak a hátunk mögött! Most az a lényeg: legyen meg a Reform, a Reformhoz pedig pénz kell, illetve a Reform majd pénzt hoz. Állítólag. Nos, ha fektetőleg hoz, mert nem áll fel, akkor is pénz a pénz!
Egészségügyi szolgáltatásoknál a vizitdíj bevezetése nem mondható rossz ötletnek, mivel a rossz nagyon relatív fogalom. Helyes, ha az állampolgár fizet 1. először az egészségügyi ellátásért a társadalombiztosításnak, hiszen a társadalmat, szegényt, biztosítani kell ebben a bizonytalan világban, 2. másodszor pedig saját magáért, ha orvoshoz fordul, mielőtt felfordul. Ez a helyes, így talán rászokik a többletfizetésre!
No de a tévében elhangzott valakitől az az okos gondolat, hogy bizonyos időszakonként még látszólag egészségesen is célszerű felkeresni az orvost, ellenőrzésre, népegészségügyi szempontból. Ebben is van ám ráció! Itt jön az én javaslatom: be kell vezetni a "nemvizitdíjat" is, ezt annak kellene fizetnie, aki bizonyos időszak alatt nem keresi fel az orvost, vagy vele való találkozását nem tudja hitelt érdemlően igazolni. Mit szólnak hozzá?! Nem ragyogó ötlet?
Ott van azután a gépkocsi-súlyadó, már bevett gyakorlatként. Meg a kutyaadó. A kettőt össze lehetni kötni egy jó ötlettel: nem csupán az autógazda négykerekűjét, hanem kutyáját is le kellene méretni, és új tarifa szerint adóztatni, hiszen nagy ótómobil jobban nyomja az utat, nagy kutya pedig jobban piszkítja, mert hátul több jön ki belőle, mint, mondjuk, egy kis kínai selyempincsiből.
Sőt! Be kell vezetni a macskaadót is, hiszen méltánytalanság a kutyákkal szemben, hogy utánuk fizetni kell, a macskák pedig ingyenélősködnek, azaz gazdájuk teszi ezt e nyávogók vonatkozásában.
Jeles tanulóként is utáltam annak idején a matematikát, mégis megtanultam annyira, hogy ma már értem: ha kevés az iskolásgyerek, akkor el kell bocsátani a tanárok egy részét, és fel kell emelni a megmaradók óraszámát. Ez egy egyszerű egyenlet, még az is megérti, aki lett. /Aki meg nem lett, annak nem is kell megértenie./ Úgy hallottam, félfüllel, hogy a heti tanári óraszám csekély négy órás emelésére készül a kormány /ha rosszul hallottam, akkor, félfülem nevében, elnézést kérek!/. Elég ez a kis óraszám-emelés? Az irodalom iránti rajongásom adja a kiváló ötletet: tanulni kell klasszikusunktól, Madách Imrétől! Mit ír "Az ember tragédiájá"-ban? Mit is mond ott a "Második gyáros"?
"Dolgozzanak fél éjjel gyárainkban,
Elég pihenni a másik fele,
Kinek álmodni úgysem célszerű."
A "gyárainkban" kifejezés ez esetben "iskolánkban" szóval helyettesítendő, de ily csekély helyettesítés, úgy vélem, nem okozhat gondot, ha már a józan észt is... Tényleg! Így még több tanár bocsátható el, és tovább nemesedhet a nemzet, a híres Petőfi-vers módján: "Nem írok, nem olvasok. Én magyar nemes vagyok!"
Hát, mi tagadás, szégyen, nem szégyen, én még írok, amiből kitalálhatják, hogy nem vagyok magyar nemes, csak egy jószívű Hungarian honpolgár, aki még a megszorító kormánypolitikusokat is megszánja. Persze, ha valaki mást szán nekik, részemről azt sem ellenzem, mert semmit sem kell túlzásba vinni, még a jószívűséget, jószándékot sem. Gondoljanak a közmondásra: "A pokol útja is jószándékkal van kikövezve." Egyesek szerint e mondás nagyon időszerű!