Kurtafa tehát újra elnyerte önállóságát. Hivatalosan is faluvá nyilvánították, melyet okirattal támasztott alá a hatóság. Most már csak polgármester és jegyzőt kellett választaniuk, mivel tárt kapukkal fogadta a Hivatalt a Faluháza. Csak be kellett lakni az irodahelységeket. Úgy döntöttek, hogy Szeptember 22-ére hívják össze a falugyűlés, ahol megválasztják a köztisztviselőket. Hogy miért éppen erre az ominózus napra esett a választásuk? Jó kérdés. Csak. Pemetenéni az öregeket faggatva kikutatta, hogy volt a falunak egy védőszentje: Szent Móric. Minden év Szeptember 22-én, Móric napon tartották eleik a búcsút. Igy aztán összekötötték a kellemest a hasznossal.

Személyesen kereste fel a Püspökatyát, hogy felkérje a kalákában épített kápolna felszentelésére. A Püspökatya meghallgatta a kérést és négyszemközt megbeszélte a dolgokat Pemeteménivel.
–Anyám, meséljen nekünk az Önök karitatív tevékenységéről! Elsőkézből szeretnék hallani az Önök tevékenységéről.
–Püspökatya! Mi csak tesszük a dolgunkat. Felépitettük a második Öregek Szeretet Otthonát is. Hetvenkét öregünk van és épül a harmadik, ötven személyes épületünk is, hála a Missziónak! Útba vannak hozzám az anyaegyházunk által egyenesen Indiából küldött apácák. Ha megérkeznek hét apáca lesz velem együtt.

–Isten tartsa meg a szokását a feljebbvalóinak! Bökje már ki, mi nyomja a lelkét anyám, mert látom, hogy a szó ott van a nyelvén, csak a szája nem akar szerénységből szóra nyílni! Rajta, s ha tudjuk, orvosoljuk a kérést.
–Atyám: egy papot kérnénk, aki misézik nekünk. Esket, keresztel, temet és legfőképpen hopitál. Az öregjeink nagy része beteg. Fájdalmakkal, lelki bánattal küzdenek. Kellene nekünk a lelkivigasz!
–Csak ennyi a baj?
–Nem elég ez? Sóhajunk az égig ér!
–És a jóisten meghallgatja önöket!–mondta a püspök és csengetett. A szolgálattevő atya lépett be. A püspök pár szót váltott vele. A pap percek múlva egy barna bőrű, fiatal, mint a későbbiekben kiderül, 27 éves, cigány pappal lépett be.

–Bemutatom László atyát. Mivel Kókányfán elöregedett a plébános és nyugdíjba vonulását kérte 83 évesen, úgy döntöttünk, hogy kinevezzük a két falu közös plébánosának László atyát. Még azon törjük a fejünket, hogyan oldjuk meg a lakhatását. A régi pap, a gazdasszonya házában lakik, és az egyik kis szoba a plébánia. Oda nem mehet lakni László atya. Eldöntésre vár, hol legyen a papi lakás és a plébánia.

–Püspökatya, egy lakosztályt tudunk a kettesszámú épületünkben biztosítani az atyának, ahol a plébánia is helyet kapna. Takarítás, mosás, főzés a Misszió dolga. Cserében az atya hospitál. Az atyának csak a lelkekkel kell törődnie. A többi a mi dolgunk. Jó lesz ez így?
–Anyám, a jóisten szólt belőled. Vigyétek a papotokat amig meg nem, gondolom magamat!–mondta a püspök, rányomta a pecsétet a kinevezési okmányra. Igy, miután papot szereztek maguknak, máris neki lehetett állni gőzerővel a búcsú megszervezésének, hogy a Püspökatyának legyen hol megtartani a szent beszédét.

Míg Pemetenéni megbeszélte közös dolgaikat a Püspökatyával az alatt Lászlóatya összepakolta holmiit és útrakészen bekopogott a tanácsterembe.
–Búcsúzni jöttem Püspökatyához!– hajolt a főpap kézfejére és csókkal illette a hatalmas püspöki pecsétgyűrűt. Miután végzett és megkapta a főpapi áldást, Pemetenénihez fordult.
–Anyám, elvihetem –e Kurtafára? Lenne legalább valaki a hátam mögött, aki mutatná az utat. –Az apáca örömmel belegyezett és gyors búcsút véve a püspöktől elhagyták az audencia termét.

Guszti szokásszerint kinn üldögélt a házelőtti pletykapadon. odvas fogai között meggyfacsutoráját szíva,a a pad alatti árnyékban elnyúló kutya hasán tapodott. A kutya pedig szemeivel az orra körül dongó legyeket fürkészte. Néha száját kitátotta, fogait hirtelen összezárva el-elkapott egyet a pimasz incselkedők közül. Az idilli csendet hírtelen motorbőgés zaja verte fel. Hatalmas porfelleget maga után kavarva egy motorkerékpár száguldott el a ház előtt, melyet egy pap vezetett, mögötte pedig a szél által fálylát lobogtató apáca kapaszkodott a pap nyakába.

Guszti a meglepetéstől se köpni-e nyelni nem tudott. Szemei kigűvedtek, eszmélete egy pillanatra elszállt. Aztán káprázó szemeivel követte a tiszteletkört leíró vasparipát, amint bekanyarodik a Misszió udvarára. Amint lekászálódtak a motorról a ház elé, vették az irányt, hogy bemutatkozzanak a döbbenettől sóbálványá meredő Gusztinak.
–Agyon az isten!–köszönt a pap. Guszti elébb kiköpte a leharapott csutoraszárat, majd visszaköszönt.

–Hozta isten! Csak nem az ördög szekerén száguldottak ide?
–Nem, nem, nyugodjék meg bátyám. Ez az én járgányom, ezzel járom a körzetemet miséről-misére… különben László atya vagyok! –nyújtotta kezét parolára. Guszti kissé gyanúsan végigmérte a feketarcú, barátságosan rávigyorgó arcú plebános, és viaskodott benne a kétség egy pillanatig, hogy nem az ördög játszik-e vele, hiszen ilyen fekete pofája csakis az ördögnek lehet. Aztán napirendre tért a dolgok felett és kezet csókolt a papnak.

Lacipappal, vagy Lászlóatyával aztán színessé vált a falu élete. Miután berendezkedett az ideglines parókián rögtön a hitélet megszervezéséhez fogott. Pemetenéni segítségével megszervezte az énekkart, vagy más néven kórust, a fiatal lányokból, és jóhangú asszonyokból. A próbákon a zenei kíséretet Pemetenéni szolgáltatta villanyorgonájával.

Következő lépés z ifjúság megnyerése, a hitoktatás megszervezése volt. Hátulról cserkészte be a fiukat. Kalákában a réten elkészítettek egy footbalpályát. A Misszió pénzén vásároltak két kapufát. Dreszeket, footbalcipőket, és alsónadrágokat, térdvédőket, zoknikat, mindent, ami egy footbalcsapatnak kell.

Az első vasárnapi misén megtelt a kápolna. Mindenki látni, hallani akarta az új papot. Ministránsgyerekek híján, Gusztibácsi vállalta a sekrestyés szerepét, és segített beöltöznie, felvenni a karinget, stólát és egyéb rekvizitumokat. A falusiak halk zsongással, a legszebb ünneplő ruháikkal gyülekeztek az első misére az újraéledt falu történetében. Pemetenéni orgonájának hangja és a két apáca éneke betöltötte a teret.

Pontosan tízórakkor kinyílt az oldalajtó és a pulpitusra tartott a csinos, magas, fekete pap. A döbbenettől mindenkinek elállt a szava. A légyzümmögést is meg lehetett volna hallani. Mielőtt elkezdődött volna a liturgia által celebrált szent mise rövid bemutatkozó beszédet tartott.
–Testvéreim az úrban: magyarok és újmagyarok! Mint láthatjátok, le sem tagadhatnám, én is roma vagyok. Az úr megszólított és mostmár immár öt kerek éve szolgálom a hitet. A püspökatya hozzátok küldött a hitélet megszervezésére és lelkeitek karbantartására. Arra kérlek benneteket, hogy ne a bálványt, az embert nézzétek bennem. Ugyanolyan érzéseim, igényeim vannak nekem is a szeretre, lelki kiteljesedésére, mint akármelyikkőtöknek.

Ne zavarjon benneteket, ha szabadidőmben, vagy egyik szolgálati helyről a másikra tartva motorkerékpárra pattanok. Nemzarándokolhatok a huszonegyedik században, fapapucsban. Szeretném a felnőttek lelki betőtekezésén túl, az ifjúság lelkét megnyerni istennek, a Jézuskának. Éppenezért egy héten, kétszer bibliaórán tágítom lelküket az igével való betőtekezéssel. Elvárom a fiúgyermekeket a kapufélfára kihelyezett hirdetéstáblán megjelölt időpontban bibliaórára. Pemetenéni pedig a lányok lelkének gyomlálásával és nemesítésével foglalkozik majd.

Szeretném fellendíteni a sportéletet. Mivel footbaloztam és atletizáltam a Teológiai Főiskolán, footbaledzői és tornatanári vizsgával is rendelkezem. Komoly elhatározásom, hogy kalálában, a segítségetekkel, de a Misszió pénzén, megépítünk Kurtafának egy footbalpályát. Öltözőkkel, szertárral együtt. Mellé pedig egy atlétikai pályát. Amig elkészülnek a létesít,mények,addig a sportolni akaró fiatalok lelki üdvének nemesítésére biblia kiképzésben részesítem a fiatalokat. Aki tehát az őszi footbalszezonban a Kurtafai csapat színeiben szeretne játszani, gyakorolni előbb bibliaórákon vesz részt. Nézzétek el nekem ezt a részrehajlást. Ezt kínálom nektek. Itt állok előttetek. Kérdezem, elfogadtok-e tiszta szivvel, vagy menjek a pokolba?

Szavait döbbent csend követte, majd hirtelen dörgő tapsban törtek ki a jelenlévők.
– Éljen, éljen a mi papunk! Éljen a Lacipap! –Miután kiörömködték magukat megtartotta Lacipap az első miséjét. A mise híre messzire eljutott. A következő vasárnap más nem lehetett ülőhelyet kapni a kápolnában, mert Kókányfáról is egyre többen akarták, látni, hallani a cigánypapot. A bibliórákon egy szöget sem lehetett leejteni, annyira teli volt az előadóterem. A gyerekek imádták Lacipapot. Együtt énekelték gitárzenéjére a szent énekeket, amikor belecsapott a húrokba. Napok alatt elkészültek a sportpályával. Krapalyék felhúzták a kiszolgáló épületeket, az apácák pénzén Lacipap megvásárolta a szerelésket, sporteszközöket és minden ceremónia nélkül elkezdődtek az edzések.

Ez vonatkozott a szabadidejére. Ami még maradt belőle az alatt felpattan motorjára és bejárta a csodálatos környéket. Aztán a gyerekek gyalogtúrán elvezették a forráshoz és az ott elterülő rétre. Kérdezte, mi ez a csúf trepli ott középen? Mondták neki, hogy, s miképpen estek a csodák. Lacipap jót mosolygott az egészen, nem hitt benne, de megfogta a szemét a táj csendje, nyugalma és bája.

Az esze kereke pedig elkezdett forogni. Arra az elhatározásra jutott, hogy kellene ennek a falunak egy temető. Ne keljen Kókányfára menni, temetkezni. Miért ne nyugodhassanak saját földben a helyi lakosok. Ott zümmögött a fejében a gondolat, a mindig vissza-visszatért a gondolat. Meg hányta-vetette Pemeteménivel a dolgokat és elhatározták, hogy falugyűlés elé fogják vinni az ötletet.