"Az álomképek természetesen válaszok külső tényekre és körülményekre, de ezek a psziché válaszai és következtetéskép lelki szituációk pontos képmásai."
/Briefe. I. köt. 257. old./


Volt egyszer egy ember, kinek szakálla akár a kender, hosszú, masszív, éber. Egy gyárban dolgozott, felügyelte a többi ember munkáját, neos volt. Gyűlölték. De ő is a munkáját, a felhántorgatott hibákat és százalékok alattomos ábrándjait, melyek az életét és a hatalmát bizonygatták, csak éppen értelmetlenül. Nem volt családja, sem gyermeke, a szülei meghaltak, senkivel sem járt össze a városban, nem voltak barátai, a munkatársaival sem tartotta a kapcsolatot, még telefonon sem. Minden reggel 5-kor kelt és 6-kor kezdődött a műszag, fűszag. Minden reggel nehezen kelt fel, álmodni akart tovább, az álmaiban herceg volt, olyan ember, akit mindenki szeret, sikeresen ténfergő, sehol a fertő. Minden reggel egyre nehezebben és nehezebben ébredt fel, az álma visszahúzta. Volt hogy késett, s volt, hogy egyáltalán be sem ment. Minden reggel egy kávé, s este egy tea. Fortyogó vízbe dobta a még zöld mákgubákat, remegő kézzel ejtette a lázadó kotyvalékba az utolsót is. Majd várt vele, míg kicsit hűl, aztán leszűrte, s megitta. Mély álomba szenderült, ahol neki olyan jó. A késéseknek meglett az eredménye, egyre többször vetették a szemére, hogy nem végzi a munkáját tisztességesen. Mikor reggel nem bírt felkelni, hiába őrizte delíriumos álmait szigorúan az óra, hiába csörgött reggel, a sarokba lett hajítva, mint a zoknik és boxerek a lakásban. Volt hogy csak lenyomta, aztán 11-kor betelefonált, hogy nem bír munkába menni, a telefonban közölték vele, hogy semmi baj, többet nem is kell bejönnie, a munkaviszonya meg SZÜNT… meg SZÜNT meg SZÜNT meg SZÜNT meg SZÜNT meg SZÜNT meg SZÜNT meg SZÜNT meg SZÜNT meg SZÜNT meg SZÜNT….
Akár egy eltorzított vízhang, úgy kolompolt az agyába, majd az idegeibe ez az utolsó szó. Úgy gondolta, majd lesz neki más állása, hiszen még csak 34 éves, még rengeteg a lehetőség, ő még sem élt velük soha, csak dobálta a gubókat a vízbe, s itta a keserű nedűt. Az álmai megjöttek, képzelgések voltak, ábrándok? Vagy csak befordított kép a világról? Ő ebben hitt. Hitt a szerben, s hitt az álmokban, csak éppen a mindennapokban nem. Kétnaponta ment csak le a helyi közértbe, és akkoris sietve vásárolt, többnyire kenyeret és párizsit, mivel mást nem volt már képes elviselni a gyomra. És persze a pénztárcája is egyre inkább vékonyabb lett, ahogy a teste és az arca is, borzas lobogó hajjal kilép a süvítő őszbe, azt nézi, hogyan játszik a szél a levekkel, és hogyan pakolja ide-oda a parkban elhajigált szemetet.
Megjöttek a számlák is, tudta, a víz és a villanyt be kell fizetni, a kábeltévé, gáz, szemétdíj stb. nem fontos.
A víz kell, mert akkor hogyan főz teát, meg kávét, villany is kell, hiszen, ha az nincs, akkor hogyan fogja felforralni az álmokat hozó borzalmas nedűket. A többi nem számít, csak társadalmi szokások és a kényelmek eszközei!
Még egy ideig húzta így, aztán végképpen elcsúszott a világ felette, jegyzeteibe menekült, amit görcsös betűkkel vésett be különböző könyvek és magazinok üresebb lapjaira. Minden nap ezt tette, leírta, amit átélt, egyre mélyebbre s mélyebbre esett az álmaiban, végül úgy gondolta ő már az álmokba ébred bele. Egyik reggel is ez volt, felébredt, ivott egy hideg kávét éhgyomorra, rágyújtott egy száll cigarettára és a pár éve még 97 kg-os ember, mára már 47 kg-ra összeaszalódva kilépett a 3. emeleti ablakból.
Milyen lenne a világ fejjel lefelé belülről? Ő az utolsó pillanatban tudta meg, de magával vitte az álmaiba a tudást, a felszámoló feltörette a lakást, és rengeteg dolgot elvittek, más nevére került a lakás is idővel, ami nem kellett azt kidobálták, és meggyújtották a hátsó udvari fronton. A jegyzeteit elégették, holott abban ott volt a kérdésünkre a válasz, ő már nem mondja el, és a jegyzetekből sem tudjuk meg. TE TUDOD?


"Amikor azt mondjuk: a létezőnek értelme van, akkor ez azt jelenti, hogy létében megközelíthetővé vált, amely lét tulajdonképpen mindenekelőtt a maga szempontja szerint kivetítve bír értelemmel. A létező csak azért bír értelemmel, mert mivel létként előzetesen fel van tárva, a lét kivetüléseiben, azaz annak szempontjából érhetővé válik. A létmegértés elsődleges kivetülése adja az értelmet.”
/M. Heidegger - Lét és idő, 535. old./