Álom, s valóság
Hazugság és igazság.
Őrület, józanság.
Az egész kuszaság...

Minden kezd összefolyni,
S lassan nem tudom megkülönböztetni...
A sok hallucinációt,
S a temérdek illúziót.

Érzem az őrületet,
Ahogy lassan szétárad
Bennem és nem ereszt...
Egyre csak elragad...

Ide-oda nézek,
Észlelek...
S hogy mit?
Ki van itt?

Szólt valaki?
Csupán szórakozik...
Mindenki
Ezt teszi

Szegény beteggel,
Ki tele kétséggel...
Hát nincs bennük részvét?
Csak a sok megvetés...

Itt egy lepke,
Ott egy szöcske...
Üldözőbe veszem őket,
Majd megeszem mindet.

De nem. Nem szabad.
Ők nem bántanak.
Velük játszhatok
És rohangálhatok.

Futok, futok,
Egyre csak szaladok...
De jaj ne, hiába loholok,
Utolérnek nyomban...

Jönnek már,
S várnak rám.
Ott a fehér zubbony,
A fehér köpeny...

De én nem akarom.
Nincs hova bújnom.
Nincs segítség...
Hol vagy reménység?

Gyere értem, kérlek!
Hadd legyek szabad!
Hogy messze repülhessek!
Engedd, hogy megszökjek!

Üldöznek,
Kergetnek...
Emberek,
Könyörüljetek!

Engedjetek,
Kérve kérlek!
Hadd ne menjek!
Hadd élhessek!

Gyertek! Siessetek!
Drága barátok,
Kedves állatok!
Csak rátok számíthatok...

Mindjárt szárnyalok...
Ott egy szikla...
Elrugaszkodok...
Nagyot ugorva...

Elrepült...
Szegény őrült.
De most már szabad
És örökké szárnyalhat.

Ez lett hát a sorsa,
A szegény álmodozónak...
Ki hitt és remélt,
Végül Álomvilágba ért.