Bejelentkezés
elfelejtett jelszó - regisztráció

Alkotó: Bogumil
Alkotások száma: 553
Regisztrált: 2005-12-27
Belépett: 2008-08-01
Publikált rovatok
Irodalmi rovat
-Novellák (150)
-Egyéb prózai alkotások (224)
-Elbeszélések (119)
-Versek (24)
-Úti kalandok (34)
Feltöltve: 2006-07-05 16:46:42
Megtekintve: 6315
Kurtafa - 35
Ahogyan közeledett a falugyűlés napja, úgy nőtt a feszültség a faluban. Eddig 12 ház üresedett meg a kilencvenhét házból. A háromszáztíz lakos létszáma lecsökkent kétszáznegyvenre. Amilyen arányban csökkent Kókányfa lakossága olyan arányban növekedett Kurtafa lélekszáma. A falugyűlés napjára elérte a kétszázhevenkét főt. Túlsúlyba került az eddigi kisebbség.

Az eddig színtiszta göcseji magyar lakosság megijedt a cigányok áradatától és rettegni kezdett. Mendemondák keltek szárnya a cigányok rémtetteiről, amiből jelen esetben egy szó sem volt igaz. Mindenképpen a falu újra széjjelválasztását szorgalmazták. Így, ilyen forrongó hangulatban kezdődött a gyűlés.

A templom és a kocsma közötti füves területen jelölték ki a falugyűlés színhelyét. Itt szokták tartani a piacokat. A kofák asztalai mellé kihozták a kultúrházból, és a tornaterem öltözőjéből a padokat. Akinek nem jutott ülőhely az hazulról hozott rozoga székekre, hokedlikra ülve foglalt helyet.

A tér másik oldalán a Kurtafai lakosok gyülekeztek. Magukkal hozták a Guszti által a kápolnába faragott padokat, a faluház padsorait és a stokedlikat. A többség azonban állva hallgatta a sorsdöntő falugyűlést. A sebtiben emelt pódiumra helyezett nemzetiszín drapériával leterített tanári katedra mögött a polgármester, a jegyzőnő és a plébános foglaltak helyet. A polgármester citerázó lábakkal állt fel és megnyitotta a falugyűlést.

–Tisztelt egybegyűltek! Azért jöttünk ilyen szép számmal össze, hogy ne legyünk széjjel, akarom mondani, hogy egy alulról jövő kezdeményezést tárgyaljuk meg. Tehát a fő napirendi pont: Kókányfa és Kurtafa széjjelválásának ügye. Utána pedig egyebek. Mindenkinek szót adunk, aki közérdekű dologban akar felszólalni. Átadom a szót a jegyzőnek. Parancsolj, Mancika: tiéd a szó.

–Tisztelt lakosok. A sok bejelentés, és kérés hatására határoztuk el, hogy falugyűlést tartunk. Itt mindenki elmondhatja a véleményét, és ha ezekután elég aláírás gyűlik egybe, akkor felterjesztjük a megyéhez a falú szétválását. Megmondom nem lesz könnyű munka, mert a közigazgatás, iskola, óvoda, posta közös. Tehát, ha bele is egyeznek a két falu különválásába, egy ideig Kókányfán fogják intézni Kurtafa ügyeit is.

A jövő évi költségvetésben, ha a Miniszter tanács jóváhagyja, akkor önálló költségvetést kap Kurtafa és elkezdheti a közintézményei kiépítését. Jól gondolják meg, hogy érdemes-e belevágni?
–Tessék, Gerendaibácsi, magáé a szó! – A kék kötényben lévő helyi szatócsbolt gazdája bajszát megpödörve előrelépett és megállt a pulpitus a feszülten figyelő tömeg között.

–Én sok emberrel találkozom nap, mint nap. Hallok ilyet is, olyat is. Panaszkodnak sokan, hogy egyre kisebb a járandóságuk. Vékonyan csurran-cseppen a segély, mióta a Kurtafai cigányok színre léptek. Elviszik a segélyen nagyrészét. Most már olyanok is hitelbe vásárolnak, akik eddig készpénzen vették nálam a tejet, kenyeret naponta. Megmondom őszintén, féltik, hogy kiesik a szájukból a cici, s elesnek a segélyektől.

–Maga is érzi a saját bőrén a vásárlóerő csökkenését? –kérdezett rá a túloldalról Yeti.
–Hát, azt nem mondhatnám. Épen ellenkezőleg, mióta a vályogvetők idejöttek és építkeztek azóta háromszor annyi élelem, fogy. Én nem panaszkodhatok, csak mégis, elvesztem az eddigi fix vevőimet.

–Tegye a szívére a kezét Gerendaibácsi, az egyre jobban elmaradó hitel-visszafizetéseket sajnálja? Hitelből nem tud árút venni. Ha maga elmegy a nagykerbe ott készpénzzel, kell fizetnie, nem mondhatja nekik, hogy a Kisék, Nagyék, Mocsoládiék zsebébe lapul a kintlévősége!

–Hát, ez igaz, de akkor is. Nem akarunk a cigányokkal közösködni! Adják vissza az önállóságunkat!
–Visszakapják, ne féljen. Csak, aztán ha elfogynak a lakosaik, akkor majd félre áll a szája! Jöhet bótossegédnek a cigányfaluba!
–Hogy én-e? Inkább felkötöm magamat! Felgyútom azt a rohadt bótot, ha elfogynak a vevőim!

–Úgyvan! Igaza van! Csináljanak bótot is maguknak. Húzzunk kerítést a két falu közé! –óbégatott Dikóné a kövér zöldségeskofa! –Yeti most a lilára színeződött arcú puffogó kofához fordult.
–Zsófinéni, kik hordják magától a legtöbb zöldséget, gyümölcsöt? – a kofában megállt az ütő. A kérdés letaglózta, mint mészáros az ökröt. Akadozó nyelvvel hebegte…
–Mé, olyan fontos e’ neked?
–Csak úgy kérdezem, a szociológiai tanulmányom számára, adatgyűjtés miatt…

–Cocilógia, adatgyűrés! De, kicirkalmaztad! Na, mire is akarsz kilyukadni te sátánfattya?
–Kérdezem magától, kik vásárolnak magánál készpénzre?
–Hááát, a cigányok. Mán jóformán csak nekik árulok. A parasztok a kiskertekben termelgetnek maguknak.
–Hát, ha a cigányok vásárolnak magánál, akkor mért tiltakozik ellenük?
–Háát, csak, úgy… mer a többiek is, ugye.–tátogott és leült a kissámlira.

–Tessék, Mucsi úr!–adta meg a kocsmárosnak a szót a jegyzőnő. A kövér, vöröshajú, robosztus termetű korcsmáros öblös hangja betöltötte a teret.
–Az a bajom a cigányokkal, hogy elözönlik a kocsmámat, hangoskodnak, vidámak, ugratják egymást, heccelődnek. A magyarokat nem hagyják szóhoz jutni. –Krapaj lépett ki és a korcsmárosnak szegezte a kérdést.
–Karcsibácsi, maradt-e adósa egyetlen cigány is magának?
–Nem, soha.
–Mitől nőt meg háromszorosára a forgalma két hónap alatt?

–Hááát, megvallom őszintén, nem titok, ha a cigányok nem innának, mán rég lehúzhattam vóna a redőnyt!
–Akkor mért csípi a szemit, a cigányság?
–Nekem, a cigányokkal semmi bajom, megvallom őszintén! Az a bajom, hogy a két falu határában épülnek. És ha összeér a falu, addigra állni fog a cigánykocsma! Akkor pedig nekem végem lesz, mint a botnak, mert nem marad kuncsaftom. Tényleg lehúzhatom a rolót!

Ekkor Krapaj szembefordulva a korcsmárossal, mellé lépett és sutyorogni kezdett neki.
–Karcsibátyám, a Kurtakocsmába kellene nekünk, egy tapasztalt kocsmáros, mit szól hozzá?
A kocsmáros hűdötten nézett Karpajra, tátogni kezdett és nagy, húsos markával beleragadt Krapaj tenyerébe. Többet egy nyikkot sem szólt. Úgy hallgatott ezután, mint a sülthal. Hiszen máris elkötelezte magát Kurtafának.

Aztán a bótoshoz fordult Krapaj.– Gerendaibácsi, gondolkozzék keed, kellene nekünk az új bótunkba egy tapasztalt boltvezető. Na, itt a kezem nem disznóláb: csapjon mán bele, he! Hogy a devla rúgja meg magát!– Ekkora csábító ajánlatnak nem tudott ellenállni a bótos. Belevágott Krapaj tenyerébe.

Miután a bótost és kocsmárost megnyerték maguknak nyeregben, érezték magukat. Már csak valamivel fel kellett még tüzelni őket, hogy tényleg írják alá azt a különválási nyilatkozatot. Igy aztán a saját csapdájukba esve legalizálják Kurtafa önállósulásának a létjogosultságát. Pemetenéni a plébánoshoz fordult.

––Szeretném ezúton házkáplánunknak megfogadni a plébános urat. Már írtam ezügyben a püspökatyának. A Móricznapi búcsúra meghívtuk a kápolnaavatásra. Akkora ígéri a pozitív választ. Edlvállaja-e nálunk ezt a megtisztelő gyóntatópapi és hospic felelősségteljes megbízatást atyám? Nálunk egyre több idős, beteg gondozott él. Kell nekik a napi lelkivigasz. Imádkozás, gyónás, lelki megtisztulás…– A pap kenetteljesen elmosolyodott és rábólintott.

–Ha a püspökatya kinevez, akkor majd Kurtafáról járok át ebbe a kihaló félben lévő faluba prédikálni…
Ekkor elszabadult a pokol.- Mindenki egyszerre beszélt. Széklábakkal fenyegetőzve rontottak egymásnak. Szidták a papot pálfordulásáért, a kofákat, a bótost és a kocsmárost. Már-már úgylátszott, hogy meglincselik az árulókat, amiért a cigányokkal tartanak, amikor a Bábé megindult az acsarkodók felé. Mögötte nyugodtan, csendben lépkedtek a cigány férfiak. A Bábé elbődült, mint egy oroszlán.

–Ácsi! Hogy a Devla rúgjon meg benneteket. Magyarok, hát, ha annyira utálkoztok a cigányoktól, akkor most mi a fészkesfene bajotok van? Nem akartok velünk egy faluban élni, mert féltitek a péterfilléreiteket, amit az államtól pumpoltok ki? Mert ígérem, hogy mostantól kiverem a szemit annak a cigánynak, aki segélyért mer kuncsorogni! Hozzám Gyüjjetek, akiknek pénzre lesz szüksége! A Krapaj és a Kece BT olyan segélyalapot képez, hogy mindenkinek jut belőle, aki nem a kocsmába viszi. Amelyik cigány lopásra vetemedne, elvenné a más javait, asszonyát azt saját kezűleg herélem ki! De, megígérem, ha csak egy magyart is tyúklopáson érünk, annak szomorú vége lesz! Most pedig cigányok, utánam! Írjuk alá azt a különválási kérelmet egy emberként! –mondta a Bábé, és elsőnek tette a keresztet az irományra.

Így esett a híres falugyűlés, amin a falu népei a két helység újra széjjelválasztására tették le a voksukat. Most már csak a hivatalos szerveken volt a sor, hogy elindítsák és lezongorázzák az ügyet.
Hozzászóláshoz jelentkezz be vagy regisztrálj!