Hamarosan felgyorsultak az események. Pemetenéni állta a szavát. A Kókányfa és Kurtafa között elterülő Savanyúrétből, Kurtafa folytatásaként egy 12 portából álló utcát hasított ki és telekkönyvileg ráíratta a cigány családokra. A megyei Földhivatalnál elintézték a hivatalos dolgokat, és tulajdonképpen kezdődhetett volna az építkezés. Egy bökkenő volt csak. Kókányfával le kellett nyeletni a békát.

Amikor Krapajjal bementek a Kókányfai Polgármesteri Hivatalba a polgármester és a jegyzőnő ájultan estek össze a hír hallatára. Se köpni, se nyelni nem tudtak a megdöbbenéstől. Amint meglátták az ablakon át kitekintve az Apácát-mert egymás közt csak így emlegették Pemetenéni- és egy újabb cigányembert közeledni, elfehéredtek. A polgármester imigyen szólt a jegyzőnőhöz.

–Mancika, azthiszem megint felköthetjük a gatyát! Nem tudom, miben sántikál ez az apáca, de hogy nem lesz jó vége az, biztos. Nem volt elég, hogy a balga módon rásózott parlagföldön kecskefarmot rendezett be a cigányoknak! A több ezer kecske lezabálja a kerteket, még a kerítésléceket is felfalják. Nem beszélve a faiskolák fiatal hajtásairól! Komolyan mondom rosszabb ez a bibliai sáskajárásnál…

–Hát Jenő, a faluban nagy a felzúdulás ellenük, de ellenünk is. A fejünket követelik egyesek. Falugyűlést, rendkivüli jegyző és polgrámesterválasztást akarnak! Azzal agitálnak ellenünk, hogy lefizettek bennünket a cigányok, és rájuk szabadítottuk őket.
–Hát, nem tudom, mi lenne jobb? Hiszen az apácák fellendülést hoztak ezzel az Otthonnal. A cigányoknak pedig munkát szereztek. Azért nem kötöttünk olyan rossz bótot velük. Na, de már itt is vannak. Lássuk a medvét! –fejezte be a polgármester és kinyitotta az érkezők előtt az ajtót.

–Kézcsókom, jónapot, fáradjanak be hölgyeim, uraim!
–Miben lehetünk a segítségükre?–kérdezte aggodalommal a hangjában Mancika.
–Tulajdonképpen csak tudomásulvétel miatt jöttünk. A megyénél már mindent elintéztünk. A Kurtafához tartozó Savanyúrétet, ami a Misszió területe felparcelláztuk és 12 cigánycsalád nak ajándékoztuk.

–Mi, hogy mi? Nem értettem, mondja mégegyszer! Csípjen meg Jenő! –óbégatott a jegyzőnő és pillanatok alatt leizzadt.
–Jól hallottad: a cigányfalu összenőtt velünk. Mostantól a farok, fogja csóválni a kutyát! Te, jó ég honnan szedték ezeket az újabb cigányokat Pemetenéni?
–Hát, csak úgy jöttek fiam. A Jóisten küldte őket. Felépítették az öregotthont. Kápolnát is emeltek a, hogy legyen hol laknia az isten fiának…úgy gondolják, hogy ha már itt lakik a jóisten, akkor ők is szeretnének a közelében letelepedni.

–Atyagatya! Ezt nem gondolják komolyan! Kurtafa egy mesterségesen elsorvasztott, kihalásra ítélt falu. Erre jönnek maguk páran, besompolyognak–itt Yetire és Margitra mutogatott– aztán idecsalogatják a cigány pereputtyukat, és a tetejébe az apácák! Komolyan mondom elment az esze, aki ezeket az engedélyeket kiadta! Kurtafa nem is létezik. Kókányfa egyik kerülete. Mancika, most hány lélek lakik benne?

–Ha pontosak a statisztikák, akkor száztizenheten lakják per, pillanat.
–De, hiszen a tavaszon már csak tizenketten lakták!
–Ez az, polgármesterúr! Úgy szaporodnak, mint a nyulak!
–Most, ha letelepedik ide ez a tizekét család, az, szorozva durván, csak úgy héttel, akkor is nyolcvan-kilencven újabb lakos! Ettől meg lehet őrülni. Ha ilyen rohamtempóban szaporodna a magyarság, akkor nem kellene kihalástól félnünk. Ember, próbálja beleélni magát az én helyzetembe!–nézett Krapajra–engem meglincselnek emiatt! Hiába ütötte rá a pecsétet a megye! Rajtam verik el a port. Falugyűlést akarnak összehívni! Ha pedig ez az újabb akció kiderül, nemhogy leváltanak, de el is vernek! –nézett esdeklőn Karpajra. Krapaj így válaszolt neki.

–Ne féjjen amíg minket lát! A cigányok egy emberként állnak maguk mögé!
–Nem inkább a Községháza elé a segélyosztáskor? Maguk a segélypénzeket veszik el a falusiak elől, ettől félnek.
–Félreértésben van nagy jó uram: mi nem vinni, hanem hozni fogunk maguknak!–jelentette ki önérzetesen Krapaj és Yetire pillantott. Yeti most előhozakodott a farbával.
–Idefigyeljen Polgármester Úr! Nem jönne jól maguknak pár milliócska iparűzési adó? Már ugye üzemel a kecskefarm, ebből is jön pár millió, most ha a frissiben meghalkult Vályog BT is tejelni fog, akkor lesz a bugris parasztjainak pénz a segélyekre!

–Hmm, ez igaz! Erre nem is gondoltunk Jenő! Ezek a cigányok nem lopni, ingyenélni, hanem pénztfialtatni jönnek ide hozzánk! Meggondolandó, hogy egyértelműen melléjük kell állnunk!
–És, ha meglincselnek a parasztok?
–Mert rájuk hoztuk a cigányokat?
–Ühüm…
–De, Jenőkém, te is nagyon jól tudod, hogy infrastruktúra nincs a vidékünkön. A lakosság szociális segélyeken tengődik. Ezek, meg dolgoznak, munkát hoznak ide. Aki akar, az kaphat munkát náluk. Kevesebb segélyt kell kiosztanunk. Marad egy kicsi nekünk is, többet tudunk lenyúlni!

–Nem kérünk mi semmit ingyen! Sőt, megígértem Pemetenéninek,hogy ha készen leszünk a kápolnával egy faluházat is, építünk Kurtafán.
–Mit mond? Nem hallottam jól? Méghogy, faluházat egy nem létező faluban….! Mancika, tölts valamit, mert menten megbolondulok! Kiakadt az eszem kereke, mint a kakukkos óra! –Mancika előveszi a bárszekrényből a napóleon konyakot, és egy vizespohárral tölt a polgármesternek. Az, gyorsan bekap kép tablettát és lehúzza a konyakot. Ettől helyrebillen az eszmélete. Így a lelki egyensúlyának helyreállítása után mégegyszer rákérdez.

–Miben sántikálnak maguk?
–Hát, Jenőkém, csak a túrabakancsunkban! –vágta ketté a gordiuszi csomót Yeti. Kérlekszépen az UNIO elfogadta a tanulmányunkat. Hamarosan elnyerjük a pályázati pénzt. És akkor, Kurtafának egy belevaló, gyakorlott, minden hájjal megkent polgármesterre és jegyzőre lesz hamarosan szüksége! De, csitt! Nem hallottatok semmit!

–Mancikám, nem kell aggódnotok!–fordult a székéről éppen leájulni kezdő jegyzőnőhöz Margó.– szépen sodortassátok magatokat az árral. Falugyűlés lesz. Hadd legyen! Állunk elébe.
–És, ha elsöpör bennünket a népharag?
–Söpörjön, csak söpörjön…
–Húzni kell az időt. Pár hét és Itt a pályázati pénz. Aztán meddig tart a megyénél elintézni a falu reaktivizálását. Addigra lesz kápolnánk, faluházunk, az Irmát is reaktivizáljuk: lesz postáskisasszonyunk, mi hiányzik még?

–Korcsma, kérlekalásan, egy kurtakocsma!–vetette közbe Krapaj. –Olyan cigánykocsmát rittyentünk a két falu közé, hogy megszólal. Ágyesz-bugyesz, nagyharang!
–Nalátod, Jenő! Nem kell beszarni! Szépen megoldódik itt minden. Nektek most az a dolgotok, hogy csendben, meglapulva kivárásra játszatok. Vagy annyira ragaszkodtok egy pusztulófélben lévő községhez? Nem jobb inkább az új idők szelét a vitorlákba fogni? Gondoljátok át mégegyszer, mit akartok.

–Velünk, vagy nélkülünk? Ez itt a kérdés–szólalt meg most Pemetenéni. –nézzék, mi fellendülést hozunk ide. Lehet, hogy nemzetközileg is felfigyelnek a kezdeményezésünkre. Európai modell leszünk. Az újrakezdés licencét fogjuk kínálni a nyugatnak! Csapjunk a lovak közé! –mondta és nyújtotta a tenyerét. A polgármester belecsapott, miközben óvatosan zsebregyűrte a húszezresekkel bélelt tenyérben átnyújtott borítékot. Mancika pedig ráütötte az építési engedélyekre a pecséteket.

Miután a küldöttség eltávozott gyorsan nekiálltak megszámolni a kenőpénzt. Hatszázezer kemény magyar Forint lapult a borítékban, melyen testvériesen megosztoztak. Utána sarkig tárták az ablakokat, hogy kiszellőztessék a hivatalt megülő korrupció, áporodott szagát.