Féltérdre ereszkedem a küszöbön és leslek,
Mert nézni Téged félek.
Bensőmből fakad gyávaságom,
Ezt legyőzni a legfőbb kívánságom.

Reggel, mikor elmegyek az ablak alatt,
Belesek hátha ott áll egy alak.
S belépek az ajtón hangtalan,
Tudom Te nézel rám bájosan.

Órán, ha elvesztem a fonalat,
És meghallom egy félszavadat,
Melegséget érzek vakon,
És feléd fordul az arcom.

Újra leslek, mert félek,
Hogy soha többé nem látlak míg élek.
Ezért, hogy legyen rólad egy képem
Este a hold mellől írigykedem.

Mert ő nem les és nem is néz,
Hanem lát, amint az álmok mezejére lépsz.
Hajadba túrsz, s lehunyod szemed,
Levegőt veszel, majd megemelkedik kebled.

Föntről vigyázzák éji kirándulásod,
Érted égnek a csillagok.
De hisz Te vagy a legékesebb az égen!
Betöltöd az égi boltot gyémánt fényben.

Szépen elmosolyodsz álmod során,
A hold fénye kúszik be szobád falán,
Én írigyen kísérem és leslek,
Mert Téged nézni félek...