Hála Pemetenéni és Margó szervezőképességének, az Internetnek, és a Missziós pénzek kiapadhatatlan zsákjának az öregotthon, vagy mint elnevezték a későbbiekben: Elízium hamarosan kulcsrakész állapotba került. A háza avatását az első lakók beköltözésének napjára tűzték ki.

Először a földszinti négy szobát töltötték fel. Ezek a szobák négy ágyasak voltak. Az emeleten kialakított tíz darab kétágyas szoba még befejezés előtt állt. Ezek már manzárdok voltak saját fürdőszobával, teakonyhával. Lenn pedig egy közös női és egy férfifürdő, zuhanyozó és külön WC-ék helyezkedtek el.

A földszinten volt az Alapítvány konyhája, a közös étkezde és egy közösségi tartózkodó helység. A földszinti lakók költségeit az alapítvány vállalta magára karatitatív szempontok szerint. Csak teljesen egyedülálló, család és rokonság nélküli magáramaradt embereket fogadtak be. Amennyiben volt némi vagyonuk, pénzük, értékeik, azokkal szabadon rendelkeztek és haláluk esetére, ha úgy döntöttek, akkor az alapítványra hagyták.

Szeptember hetedikén és nyolcadikán költöztek be a lakók. Nyolc nő és hat férfilakó. A ház felszentelését és avatását egy ünnepi ebéd keretében ejtették meg vasárnap. Az avatási ünnepségre és a házszentelésre meghívták Hamuska epres urat Kókányfáról. A vendégsereg a falu összlakossága és a házlakónak közösségéből állt. Olyan volt az egész, mint egy kis lakodalom.

A hatalmas, gyepes udvaron asztalok végtelen során terítettek. A falubeli asszonyok, lányok főzték kondérokban az ünnepi ebédet. Katinéninél a búbos kemencében sütötték a kenyereket, foszlóskalácsokat. Umbi és Sambec vállalta a ministráns szerepet a pap mellett. A misét a közösségi teremben tartották. Guszti egy gyönyörűen megmunkált mini oltárt fabrikál erre a jeles napra. Úgy gondolták, hogy a heti egy alkalommal tartandó vasárnapi misék alkalmára megfelelő lesz. Kamilla és Irma vásárolta meg a kegyszer boltban az oltárterítőket, ministráns csengőket, gyertyatartókat, gyertyákat, füstölőt, ostyákat, ostyatartókat, áldozópoharakat és ministránsruhákat a két ministránsnak.

Az ünnepélyes alkalomra délelőtt 10 órára megtelt a terem ünneplőbe öltözött, áhitatos csendben várakozó emberekkel. Megérkezett az atya is. Átöltözött a szomszéd szobában és ministránsai kíséretében bevonult. Megállt az oltár előtt és megszólalt az imára hívó ministráns csengő. Ekkor szokatlan dolog történt. Pemetenéni a sarokban álló, letakart asztalhoz lépett. Leemelte róla a leplet és felnyitotta az asztal tetejét, mely egy villanyorgonát rejtett. Leült mellé, és felharsant Áld meg Uram népedet!…

Sokan sírtak a meghatottságtól és törölgették könnyeiket. Akik ismerték a kardalt, azok az apácákkal és a pappal együtt énekelték. Aztán csend lett és elkezdődött a mise. A pap gyönyörű beszédet mondott és kérte az urat, hogy ez a spontán kialakulófélben lévő közösség úgy kovácsolódjon egybe, hogy kovásza az isten szeretet legyen. A mise végén egyenként a pap elé járulván mindenki megkapta az ostyát.

Ezzel a mise véget is ért. Pemetenéni még eljátszott két Bach korállt, melytől zengett az épület, és beleremegett a jelenlévők lelke. A mise végeztével a pap körbejárta kívül belül az épületet és beszentelte. A tömeg áhítatos csendben követte. Ezzel a mise és szentelés véget is ért. Az ünnepi ebédhez terített asztalok mellé invitálták a faluközösséget. A főhelyen a tisztelendő atya foglalt helyet Pemetenéni mellett.

Miután elmondták az asztali áldást, mindenki a kulimináris örömöknek áldozott a továbbiakban. Az ünnepi ebéd elköltése után kötetlen beszélgetésbe kezdtek a jelenlévők. A gyereksereg pedig elviharzott, a rétre játszani. Pemetenéni megbeszélte az atyával a vasárnapi misézéseket.
–Esperes úr, mi véleménye arról, hogy lehetséges lenne-e kialakítani egy kis kápolnaszeűséget az épületen belül? Ne, keljen a közösségi teremet igénybe vennünk. Ahol tudnánk áhítattal este, reggel, akár napközben imával dicsérni az urat, anélkül, hogy zavarnánk a ház életét.–az esperes helyeselte az elképzelést.
–Az, hogy az ember miképpen és hol dicséri az urat, nem előírásszerű. Lehet négy fehérre meszelt fal között is, de lehet cifra templomokban imádni az urat. Az áhítaton és az imán van a hangsúly. Felszentelem anyám alkalomadtán az imahelységet és lehet dicsérni az urat.

Ekkor szokatlan dolog történt. A Bábé felállt és szót kért.
–Csak annyit szeretnék mondani, a cigányok nevében, hogy mi lenne, ha építenénk egy kápolnát? Arra gondoltunk, hogy lenne, hol áldoznunk, gyónnunk, esküdnünk, keresztelkednünk és hitéletet élnünk. A hajlandóságunk, pénzünk, munkakedvünk megvan. Összefogunk a vályogvetőkkel és egy szépséges kis kápolnát, építünk az Úr tiszteletére. –a pap nagy örömmel fogadta a felajánlást.

–Csak tisztelettel és örömmel tudom az Úr nevében ezt a nemes gesztust elfogadni. Kezdjenek hozzá mielőbb. Az avatásra meghívjuk a püspök atyát. Ezzel a pap eltávozott, mert még a mai nap négy helyen kell miséznie. Beült Trabantjába és elpöfögött. A vendégek is elszállingóztak és csak a személyzet és a lakók maradtak a házban. Elkezdődött az ismerkedés és a szobatársak kiválasztása. Ki, kivel szeretne együttlakni. A barátkozás gyorsan ment. Guszti is hazament a saját lakrészébe, mely eddig főhadiszállásul szolgált. Sehogyan sem találta a helyét. Bement a műhelybe és spekulálni kezdett. Aztán agyarai közé kapva csutoráját átballagott Vendelékhez. Hellyel, itallal kínálták. Aztán egyszercsak így fordult Vendelhez.

–Idefigyelj Vendel! Tudom, hogy te remekül faragsz. Értesz a fához. Mi lenne, ketten elvállalnánk az oltár, a padok és a bejárati kapu elkészítését. Nekem vannak tizenötéves keményfáim. Minek tartogassam őket. Mit szósz hozzá pajtás, elvállaljuk?

–De, még mennyire! Meglátod, mit tud a cigány! Olyan oltárt faragok, hogy megszólal. Kifaragom a Krisztust is a keresztfán, angyalkákat, mindent. Csak anyag legyen!
–Én meg megcsinálom a padokat, az ablakkereteket…na, erre igyunk! –és megitták az áldomást. Másnap aztán Vendel nappalra beköltözött Guszti műhelyébe. Fúrtak, faragtak és újra élettel és forgácsillattal telt meg a helység.

Yeti át-átnézett és friss forgácsillatban elgyönyörködött a két ember kezemunkája által alakuló padokon, oltáron és a többi faszerkezeteken. Az Internetről több mintát is levett, s addig, addig alakítgatták, míg végleges formát adtak az oltárnak. Amig ők fúrtak, faragtak, pácoltak, mázoltak, az alatt a vályogvetők által kivetett válykokból kalákában Miska négy nap alatt felhúzta, bevakolta a kápolnát.

A tető befedését Kovács úr vállalta, hiszen szakmája volt a bádogosság. A gondnoki munkába ez is belefért. A kápolna belsejét hófehérre meszelték. Csak az oltár fölött elhelyezett csodálatos feszület és a mellette lévő két aranyozott szárnyú angyal adta a terem összes díszét.
Hetven személy fért el a padokon. Guszti és Vendel egy haranglábat is készitett nagy titokban. Meglepetésnek szánták. A cigányok összeadták a pénzt és egy kétmázsás kisharangot rendeltek Lombos Mátyás harangöntő mesternél. Ez az ő ajándékuk a Jézuskának. Mert mit ér egy templom harang nélkül. Első perctől fogva templomnak hívták a kápolnát.

Miközben gőzerővel folyt az Öregotthon betelepítése és a kápolna építése azért a faluban nem állt meg az élet. Margó igencsak elemében volt az állam és az UNIO megfejésének terén. Fejében ragyogó ötletek cikáztak. Egyik nap karonfogta Kecét és nagy hasával óvatosan cammogva átmentek a Bábéékhoz.

A Bábénál már ott volt a család összes valamire való férfitagja. Komoly beszélgetésnek néztek elébe. Sorsfordító dologban kellett dönteniük