Egyszer aludni térek,
Ha csendesek lesznek a rétek.
Ha füves pusztán nem csatangol majd más,
Számomra is eljő majd az alvás.

Várom már a csendet,
Hogy fáradt testem megpihenjen.
Hogy ne halljam majd a földnek sikolyait.
Hogy mikor én, akkor már ő is alhatik.

Kitombolom magam még utoljára,
Aztán aludni térek.
De valóban ezt akarom?
Tényleg csak ennyit érek?

Adni akarok a világnak valamit,
Ami az emberek szívébe robban mint a dinamit.
Adnom kell az embereknek,
Vagy végleg elfelednek.

Nem akarok egy lenni a sok közül.
Lenni akarok valaki.
Mit kell ahhoz tennem,
Hogy ne legyek akárki?

Végül már a gondolatba is belefáradtam,
Ismét aludni akarok csak végleg,
S ha már eleget adtam a világnak,
Végleg aludni térek.